Címoldal Fotók Videók Mobil

Hamarosan teljesen megújul a kapruni gleccser

Cikk dátuma: 2007.12.01. | Szerző: Stani
Hamarosan teljesen megújul a kapruni gleccser Néhány évvel ezelőtt vették fel a kapruniak az Ecosign síterep tervező céggel a kapcsolatot, hogy közösen dolgozzanak ki egy hosszú távú fejlesztési menetrendet. Évről-évre nagyobb beruházásoknak lehetünk majd szemtanúi. A tervek szerint 2010-ig 40 millió eurót költenek a gleccsersíterep átszabására.

A júniustól szorgosan épített Kristallbahn a fejlesztések egyik fontos állomása.
A Kristallbahn a korábbi Krefelderhüttenliftet váltja le, és mivel a felvonó hosszabb lesz, illetve részben más útvonalon fut, így új pályaterületeket csatol be a rendszerbe. A Kristallbahn melletti pályák elsősorban a kezdő és középhaladó síelők igényéit szolgálják ki.

A fő ok, amiért megépült azonban az, hogy az Alpincentertől gyorsabban fel lehessen jutni a gleccserre. Bár innen már eddig is feljuthattunk egy modern felvonóval a gleccserre, de a főszezonban ennek, ezeknek a kapacitása meglehetősen alacsonynak mutatkozott. A síterep vezetősége reményei alapján, a mozgalmas napokon is minimálisra csökkenhet a várakozási idő.

A hatüléses bubble-t és fűtés egyaránt kap, ami jelentősen javítani fogja a komfortérzetet, különösen a hideg téli napokon, hiszen ne feledjük el, gleccseren vagyunk, vagy legalábbis annak közelében, ahol januárban, februárban bizony kellemetlen a metsző szélben és hóviharban lebegni 10-20 méterrel a föld felett.

Kristalbahn fontosabb technikai adatai:

Szintkülönbség: 413 m
Hosszúság: 1784 m
Utazási idő: 6 és fél perc
Sebesség: 5 m/s
Kapacitás: 2600 fő/óra

A felvonó költsége közel 7,1 millió euró.

Jövőre várhatóan egészen 2900 méterig ki akarják építeni a hóágyúrendszert, vagyis gyakorlatilag az egész gleccser területe hóágyúzható lenne, ezzel Mölltal után a második olyan osztrák gleccsersítereppé válna Kaprun, ahol a gleccserpályákat teljes hosszúkban mesterséges hóval tudják ellátni.

Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
2007/2008 újdonságai a Ski amadé területén (1. rész) 2007/2008 újdonságai a Ski amadé területén (2. rész) A salzburgi síterepek mellett legdrágább a benzin Ausztriai edzőtáborban a magyar serdülő válogatott Bad Kleinkirchheim: hazaiak nagyon várják a versenyt Chopok: 250 millió koronás fejlesztések az idén Egész télen nem jár a lift Les Arcs és La Plagne között Fantasztikus fejlesztések az idén Gerlitzen pályáin Fűtött kabinos lift az idei szezontól Ischgl-ben Hamarosan új síparadicsom épülhet Kárpátalján Karácsonyig búcsúzik a tarajkai sikló a Magas-Tátrában Kitzbühel új lifttel növeli idén a kapacitását Lesz-e víz a dél-francia tározókban az idei szezonban? Megtelnek a stájer és salzburgi síterepek az ünnepekre Mi várható az idén Szerbiában és Makedóniában? Mönichkirchenben nem hagyták abba a fejlesztéseket Obergurgl-Hochgurgl: óriási fejlesztések 2007/2008-ra Osztrák siker a hétvégi karintiai alpesi síversenyen Puy Saint Vincent hamarosan bővítené síterepét Semmering - Hirschenkogel rengeteg hóágyút vett Serfaus-Fiss-Ladis: két új hatszemélyes felvonó Stuhleck: ambiciózus tervek a következő évekre Számos újdonság az idén a mátraszentisváni Síparkban Új négyszemélyes lift Kranjska Gora síterepén Új síterep épül, modern lifttel, Selmecbánya mellett Új szuperpálya és hóágyúk Katschberg síterepén Újdonságok a Tarvisio környéki olasz pályákon Villanyfényes síelés a Skiwelt síterep területén
Kapcsolódó országok:
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
h i r d e t é s
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?

Gleccserre megyek csúszni.
Elutazom a déli féltekére, ahol tél van.
Vízisíelek / Wakeboardozom.
Görkorizom / gyepsízek.
Nyáron is a hegyeket járom, gyalog vagy kerékpárral.
A síelők.hu-t nézegetem és tervezem a következő telet.
Kövess minket: facebook twitter
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 8 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.
www.sielok.hu © Copyright 2000-2012 - Perfect Team / Síelők Bt.
Hungarian Quality Content Kiváló magyar tartalom Év honlapja 2009 eFestival 2005 I. díj eFestival 2009 - Felhasználóbarát honlap User Friendly Website