Új szuperpálya és hóágyúk Katschberg síterepén
A Karintia és Salzburg határán fekvő népszerű síparadicsomban az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is számolhatunk fejlesztésekkel, ezúttal - mint sok más osztrák síterep - a hóágyúrendszert bővítik, de lesz új sípálya és egy alagút is, de nézzük csak meg közelebbről a projekteket.
Alagút a StamperlnélAki a Gamskogel pályájáról a Tschaneck irányába akart átjutni, annak egy autóutat kellett kereszteznie. Igaz táblák kihelyezésével, mind a síelőt, mind az autóst figyelmezették a veszélyre, lassításra, de mégis néha adódtak kellemetlen és veszélyes szituációk. Most ez megoldódni látszik, ugyanis az autóutat egy alagútban vezetik át a sípálya alatt, így a Stamperl pizzériánál már nem kell többé, lassítanunk, megállnunk. A1: 6 km-es új sípályaNemhiába keresztelték a csúcstól egészen a völgyig (St Margarethen) futó lesiklópályát A1-re, hiszen gyakorlatilag egyenesen, "toronyiránt" és nagyjából azonos meredekséggel visz az útja, mindez hat kilométeren keresztül. Bár St Margarethen-ig eddig is le lehetett csúszni, azonban itt-ott voltak meglehetősen lapos szakaszok, ahol bizony tojástartás kellett ahhoz, hogy ne lassuljunk le vészesen, különösen a késő tavaszi délutánokon. Az A1 egyedülálló lesz egész Ausztriában, hiszen szinte alig találni olyan, a sípályarendszert a völggyel összekötő sípályát, azaz Talabfahrtot, ami azonos eséssel, laposabb szakaszok közbeiktatása nélkül vezetne a völgyig. Természetesen az A1 elképzelhetetlen lenne hóágyúk nélkül; a pályák mellé 100 db (!) lándzsás típusú hókészítőt szerelnek. Továbbá a Tschaneck pályája (a hatüléses melletti) melletti hóágyúrendszer is új tagokkal bővül; itt 20 db lándzsás hószóró fogja erősíteni a már meglévő armadát. A megnövelt kapacitással ezt a lejtőt nem egészen négy nap alatt 30 cm vastagságú technikai hóval tudják befedni. Új felvonó: egyelőre nemAz idén sem lesz új felvonó az Aineck Lungau felé néző lankáin. Bár Katschberg alapjában véve kitűnő síterep, de sokak szemében nagy hiányosság, hogy St Margarethen-től egy duplaülésest és három csákányost kell igénybe vennünk ahhoz, hogy elérjük a csúcsot, ez a várakozási időket nem számítva legalább fél óra! Az ígéretek szerint 2008 nyarán megoldódna ez a probléma is. A felvonó típusáról egyelőre csak spekulációk keringenek, várhatóan egy kabinos és egy ülőfelvonó jelentené a gyógyírt a jelenleg igen hosszú és fárasztó felvonózásra.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
2007/2008 újdonságai a Ski amadé területén (1. rész)
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
További szállásakciók »
Foglalható: min. 4 éj esetén Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |