Cikk dátuma: 2005. február

A carvingsí megszületése előtt a hosszú, egyenes vonalvezetésű lécekkel élen kanyarodni szinte csak a legrutinosabb hobbisízők és a versenyzők tudtak. Ezt könnyítette meg látványos módon a carvingsík megjelenése.

A 90-es évek legelejére a világ síipara nehéz helyzetbe került. A sízés vesztett korábbi népszerűségéből, az eladások határozottan visszaestek, és semmi jele nem látszott, hogy a stagnálásnak valamikor vége szakadna. A sílécgyártók ekkor már évek óta nem jelentkeztek áttörést jelentő újdonsággal, a felszereléseken és a ruházaton csak a látványt érintő változtatások történtek, és egyáltalán, a sízés egyre ódivatúbbá kezdett válni. A lassan válsággá terebélyesedő gondok előidézője - a gyártók konzervatív cégpolitikája mellett a 80-as években a téli sportok közé berobbant snowboard volt.

Azok a srácok, akik szüleikkel együtt tanulnak meg síelni, és már halálra unták a közös, langyos csúszkálásokat ciki síoveralljaikban, valami merőben új, izgalmas és divatos világba csöppentek bele, amikor csatlakoztak a hódeszkások mozgalmához. A snowboard sikerének nem mellékes okaként említhető, hogy - a nehézkes sízéssel ellentétben - az ifjú hóőrültek néhány nap alatt elsajátíthatták az új sport alapjait.

Kezdetben a sígyárak egész egyszerűen nem vettek tudomást a snowboardról. Úgy gondolták, rövid életű divathóbortról van csak szó, amely ahogyan jött, úgy el is fog múlni. Mondván, hogy a deszkázás leginkább a tiniket vonzza, üzletet sem láttak az új sportban. A snowboard azonban egyre gyorsuló ütemben szerezte rajongóit, és lassan a síipar képviselői kénytelenek voltak elgondolkodni a jövőről. A tervezőknek valami teljesen újat kellett kitalálniuk, hogy életet leheljenek a kifáradt síelésbe. A sílécek megújulására a snowboard népszerűségével, de formájával is ösztönzőleg hatott, hiszen a tervezők mindig visszakanyarodtak a "vetélytárs" hódeszka szabásmintájához.

A születendő carvinglécek első prototípusai az osztrák Kneissl és a jugoszláv Elan műhelyeiben készültek el 1990-ben. Az Elannál a síversenyző Jure Franko és Pavle Skofic dolgozott a hagyományos lécek átalakításán. Az első kísérleti modell SCX (Side Cut eXperimental) néven került a ki kezük alól. Az Elan vezetősége azonban nem hitt az újdonságban, sőt, a versenyzők is furcsa szemmel néztek a homokóra formájú jószágra. Skofic fia ugyan sorra nyerte a versenyeket SCX lécein, de a versenytársak csak nevettek rajta. A fejlesztők szerencsétlenségére az Elan ugyanebben az évben csődbe ment. Jugoszlávia széthullása és az ezt követő évek politikai viszonyai sem kedveztek az újítás megvalósulásának. A szlovén páros nem járt sikerrel a találmány levédetésével sem, Franko szerint a Nemzetközi Síszövetség (FIS) illetékesei miatt, akik azt szerették volna, hogy más márkák is szabadon gyártsák az újdonságot.

Mindezek ellenére az Elant tartják a carvingforradalom egyik elindítójának a Kneissl mellett, amely szintén 1990-ben tervezte meg az első, a hagyományos telemarkíves lécekkel szakító formájú, carvingelőd modelljét. A szerencsésebb üzleti és politikai környezetben működő cég formabontó terméke 1993-ban Ergo néven már a boltokba is került, így az első, kereskedelmi forgalomba hozott carvingsí a Kneissl nevéhez köthető. A szintén osztrák Fischer is gyorsan ébredt, és 1995-ben megkezdte első carvingmodelljének árusítását.

Eleinte a vásárlók idegenkedve fogadták a kanyarsíket, a szakma pedig egyenesen fanyalgott. Gúnyolódtak a karcsúsított léceken, sok helyen a síoktatók - mivel könnyebbé, látványosabbá tette a sízést - egyszerűen csalásnak, a hagyományos lesiklótechnika megcsúfolásának tartották a carvingot.

Annak ellenére, hogy alig több mint egy évtizede kezdődött, a carving történetének néhány nem hivatalos változata is létezik. Az egyik ilyen verzió szerint a kanyarsít Ingemar Stenmark, a svéd sílegenda kezdeményezésére gyártotta le az Elan, de a próbálkozás (ismét?) az FIS ellenállásába ütközött.

Bármi is legyen az igazság, a carving megállíthatatlannak tűnt. 1997 táján már minden nagyobb márka választékában feltűntek a piskóta formájú darabok, amelyeket kezdetben parabolic (parabola íves), de shaped (formázott) sínek is hívtak. A nagyobb oldalívvel készülő, puhább lécekkel a síelők új örömet leltek a siklásban, a síipar pedig ismét lendületet kapott.

Magyar szemmel

Az új technikával Magyarországról legkorábban a szakma képviselői - síoktatók, kereskedők és versenyzők - találkozhattak. Az Interski (Síoktatók Nemzetközi Szövetsége) négyévenkénti kongresszusainak történetében először 1995-ben bukkant fel a témák között a carving, mégpedig a svéd küldöttek előadásában. A Japánban megrendezett szakmai fórumon ismerkedett meg közelebbről az újdonsággal Szabó László, a magyar küldöttség tagja, aki aztán az elsők között "importálta" az új oktatási módszereket.

Ozsváth Miklós vezető oktató, a Magyar Síoktatók Szövetségének (SMSZ) szakmai elnökhelyettese a kanyarsí kapcsán elindult belső vitákat idézi fel. Ő maga például eleinte veszélyesnek találta a sízést az újfajta lécekkel, az SMSZ akkori szakmai vezetése pedig ugyan helyet adott a carvingnak az oktatásban, de azt inkább csak egy részterületnek tekintette a hagyományos sízés mellett. Mindezek ellenére a fiatal magyar oktatók gyorsan felvették a lépést, és a kanyarsí fokozatosan a tematika központi elemévé vált. Ozsváth Miklós véleménye szerint ennek is köszönhető, hogy a magyar síoktatás fel tudott zárkózni a nagy sínemzetek színvonalára.

"Ha egy magyar síkereskedőnek valaki azt jósolja 1996-ban, hogy 5 év múlva csak carvingsít fog eladni, igen megmosolyogták volna" - emlékszik vissza a kezdetekre Túrmezei Tamás. A miskolci Bükk 900 Sícentrum tulajdonosa szerint a hazai kereskedők is idegenkedve tekintettek az első piskótasíre 1995-96 tájékán. A legtöbb kereskedő - főleg, aki maga is gyakorló síelő volt - átmeneti próbálkozásnak vélte ezeket a síléceket, és szinte mindenki jócskán alábecsülte az újdonságban rejlő lehetőségeket. 2000-re azonban minden carvingellenes elmélet megdőlt, minden versenyszámban (a rövid Salomon lécek megjelenésével a szlalomban is) már csak az új technikát használták, a sílécgyártók gyakorlatilag megszüntették az egyenes sík gyártását, a síboltokban pedig jórészt nevetséges, néhány ezer forintos áron kínálgatták a vadonatúj, mégis elavult nemcarving léceket.

Oszd meg:

Kövess minket: