ELAN történelem
A síelés komoly hagyományokra tekint vissza Szlovéniában. Az Elan nevű céget Rudi Finzgar alapította, aki amolyan "hobbi síugró" volt, és 1941 elején 95 méteres ugrásával rekordot állított föl.
A céget barátaival közösen alapította 1945 szeptember. 24-én, és még ebben az évben elkészült az első 800 pár ELAN síléc. Nem sokkal később a cég saját üzletet nyit, és exportálni kezd az Egyesült Államok piacai számára. A 60-as években a cég széles termékprofillal rendelkezik, a sílécen kívül gyárt többek között még: kis vitorlás hajókat, teniszütőket, ping-pong felszerelést, jégcsákányt, hegyimentő felszereléseket, sportruházatot, hokiütőket, és korcsolyákat, valamint vízisíket. A 70-es években a gyár végleg az alpesi sílécek gyártására specializálódik, a legendás Ingemar Stenmark, a világkupa sorozatok sztárja ELAN síléccel versenyez, önmagán kívül ezzel legendás hírűvé tette a céget is. ![]() Ingemar Stenmark
Jurij Franco mérnök, ex-síversenyző és Pavel Skofic kostrukciós tervező, szintén ex-versenyző 1989 telén elhatározták, hogy olyan lécet terveztek, amely összehasonlíthatatlanul gyorsabban és jobban fordul bármelyik addig gyártott sílécnél. A síléc csőrénél, és faránál a szélesség megnövelésével íveltebbé tették az oldalélt, ekkor született meg a carving irányzat a sílécgyártásban, első modelljük az SCX nevet viselte ("Sidecut Experimental" rövidítése). Az új irányzat többek között lehetővé tette, hogy a kezdő síelők gyorsan és szépen ívelt kanyarokat vehessenek. 1997-re az új találmánnyal a vállalat megnégyszerezte üzleti nyereségét. Az elkövetkező években pedig a világ összes sílécgyártója megalkotta a saját carving léceit. 2000-ben a vállalat új menedzsmenttel, üzleti átszervezéssel újra javuló üzleti eredményeket ért el. Új termékvonalak kerültek kifejlesztésre, technológiai újításokat vezettek be, újraszervezték a marketing tevékenységet, ezeknek a lépéseknek a következtében az ELAN-t ismét a legelismertebb sílécmárkák között tartják számon. Napjainkban az ELAN cég lécei a világ legjobbjai között szerepelnek, kiváló helyezésekkel büszkélkedhetnek neves sí magazinok tesztjein is. Az ELAN a legsikeresebb sílécmárka, az "ex-keleti" blokkban amely túlélte a rendszerváltozást, Jugoszlávia feloszlását, és önerőből, köszönhetően nagyszerű mérnökei teljesítményének. Újdonságok 2005/2006
![]() Elan Fusion Pro
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s ![]()
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |