Géppisztolyokkal adták át az új felvonót GrúziábanAkár irigykedhetnénk is. Egy rosszabb gazdasági helyzetben lévő ország átadta lakosainak az ország első kabinos felvonóját. Az egykori szovjet köztársaság, Grúzia hatalmas felhajtással köszöntötte a függetlenség kivívása óta épített első modern sífelvonó átadását. Az ortodox újévre időzített átadási ceremónia annyira sokat jelent az országnak, hogy Szakasvili grúz államelnök személyesen adta át az 1600 méteres kabinost a Didveli hegységben. Kicsit eljátszottam a gondolattal, ha egyszer nálunk is épülne egy ilyen modern lift, akkor melyik politikust kellene meghívni...
Didveli, és azon belül a síterep Bakuriani (1770-2155m) nevét még lehet, hogy érdemes lesz megjegyezni, mert 2003-ban megvásárolta az ország néhány dúsgazdag üzletembere azzal a céllal, hogy egy alpesi színvonalú téli üdülőparadicsomot faragjon belőle. A 18 millió eurós (4,5 milliárd forint) beruházás az elnök szerint jól szimbolizálja azt a fejlődést, amit az ország az utóbbi két évben megtett. Szombaton eljött a nap, amikor a nagyközönség birtokba vehette a nemzet új büszkeségét. A lifthez vezető szűk egysávos útról még az elnök kedvéért sem takarították le a havat, így kisebb-nagyobb közlekedési káosz alakult ki, amit csak fokozott az elnöki konvoj megjelenése. Az új lift óránként 3000 síelőt szállíthat (ez tényleg alpesi színvonal) és mellette építettek egy új pályát is, amelyet egy kanadai cég tervezett és ratrakol azóta is. Az új lift átadásának egyéb fontos jelentőssége is van. Grúzia pályázik a 2014-es Téli Olimpia megrendezésére és a Borjomi/Bakuriani térségben tervezik lebonyolítani a játékokat. Az új lift az első lépés a megfelelő infrastruktúra kiépítésében. (Azóta már kiestek a versenyből - a szerk.) Kisebbfajta meglepetésre a helyiek nem lepték el a pályákat, így a lift szinte üresen közlekedett egész nap, a várakozási idő pedig állandóan minimális volt. Egyébként az új kabinok kényelmesek, gyorsak és az elnöki bejelentés szerint egy hónapig ingyen szállítanak mindenkit. Nem mindennapi élményben lehetett része azoknak, akik az átadás napján az elnökkel síelhettek. Az alsó és felső állomásoknál feketébe öltözött kommandósok Kalasnyikovokkal a kezükben várták az elnököt, és amikor a védett személy megindult a lejtőn, akkor külön snowmobilos csapat követte minden lépését. Akár egy korábbi James Bond filmben. Az elnök ment 5-6 kört és visszaszállt a fekete limuzinjába, aztán elhajtott a síterepről, mire az üzemeltetők azonnal lekapcsolták a liftet az ott maradt síelők nem kis bánatára. Az sem hatotta meg őket, hogy az egyik síelni vágyó határozottan emlékezett rá, hogy neki Misa (az elnök) személyesen ígérte meg, hogy csúszhat még egyet.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
A bolgár síterepek fejlődnek a leggyorsabban
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |