A Magas-Tátra sosem versenyezhet az AlpokkalEzt nem mi állítjuk, hanem a J&T szlovák cég képviselője, akiknek nagyszabású magas-tátrai fejlesztési terveiről már korábban beszámoltunk. "A Magas-Tátra egy teljesen más dimenzió, kisebb területtel és jóval kevesebb pályákkal. A cél az lesz, hogy kevesebb embert csábítsunk ide, csak azokat, akik majd megfizetik a minőségi szolgáltatásokat és eltartják a környéket." - mondta a cég képviselője. Luxus szolgáltatásokat kell nyújtani azoknak akik megfizetik. Mitől fog itt drasztikusan emelkedni a színvonal? Tervek már léteznek, a megálmodott pályarendszerről már mi is írtunk és kell egy repülőtér, ahol majd a tehetősek landolhatnak, vagyis a fizetőképes célközönség, amelyet eddig nem sikerült idecsábítani. Már kész az új szlogen: 40 perccel a reptéri landolás után már a lanovkán csücsülhet és élvezheti a csodás tátrai tájat. Mit szól ehhez a Tátrai Nemzeti park igazgatója? Annak örül, hogy a tíz éve elhanyagolt szálloda újra visszanyeri régi fényét, azonban már nem ennyire pozitív a hozzáállása az új liftek, és új pályák tekintetében. Szerinte ezeknek mindenképpen káros hatása lenne a környezetre és azzal sem ért egyet, hogy az egykori sípályákat, amelyeket ma már nem használnak újra üzemeltessék. Ezek ma a hegy legszigorúbban védett területei. Azt még hozzátette, hogy a Nemzeti Park nyitott mindenre és hajlandó ésszerű kompromisszumokat kötni.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó cikkek:
Ambiciózus sípálya fejlesztési tervek a Magas-Tátrában
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |