Címoldal Fotók Videók Mobil

Hibrid lift: csákányos és ülős egyben

Cikk dátuma: 2005.10.28.

Dél Amerikában vagy néhány síterep, amely már az európaiak körében is népszerűnek számít, a következő síterepnek van egy olyan látványossága, amely sok kíváncsi síelőt odacsalogathat. Ez a látványosság pedig nem más mint egy felvonó. Mégpedig egy csákányos és egy ülőszékes. Kettő az egyben.

A síterep az argentínai La Hoya névre hallgat és Esquel várostól kb. 20 kilométeres hegyi autókázásra fekszik. A város tipikus patagóniai táj, repkedő csirkéken, bóklászó szamarakon kívül életnek szinte semmi jele a kihalt vidéken. A síterephez közeledve már szebb a kép, a táj határozottan megszépül, már csak a síterepet jellemző kisebb szervezetlenségen kell túl tennie magát az idevetődő síbarátnak.

A rutinosak szerint nagyon jó adottságú vidék, és hóbiztosnak is tekinthető. Többnapos hómentes időszak után is megfelelő hóminőséget lehet itt találni, és a hat dolláros (kb. 1200 forint) napijegy igazán csábítóan hat.

Akkor essék szó a fő attrakcióról, a liftről, amelyet csak T-BAR (csákányos) MIX néven említ a sítérkép. A rosszmájúak szerint mintha hajszálak látszanának az egyszemélyes szék ülőkéjén, de ez természetesen nem igaz. A kép szerint is biztonságos távolságban követi egymást a csákányos és ülős szekció. Mielőtt azt hinnék, hogy az ilyen megoldások csak a szegényebb dél-amerikai vidékek sajátossága, bizony nemrég még környékünkön is találhattunk még ilyen fura szerkezeteket.

h i r d e t é s
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Melyik ország a kedvenc úticélod?

Ausztria
Franciaország
Lengyelország
Németország
Olaszország
Románia
Svájc
Szlovákia
Szlovénia
Egyéb
Kövess minket: facebook twitter
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 397 vendég és 41 regisztrált felhasználó látogatja.
www.sielok.hu © Copyright 2000-2012 - Perfect Team / Síelők Bt.
Hungarian Quality Content Kiváló magyar tartalom Év honlapja 2009 eFestival 2005 I. díj eFestival 2009 - Felhasználóbarát honlap User Friendly Website