Katschi 2014.01.03.
Ha az ember egy hetet Murauban tölt nehéz megmagyaráznia miért megy el máshova síelni. A válasz viszonylag egyszerű: szerelemből. (így van ha az embernek többszemélyes szíve van)
Kaschberget síelői észretérésem óta kedvelem. Hóbiztos terep, sok a fa, nem csak „egyenes” pályák vannak, szóval kedvemre való.
Korán reggel ébresztő, s irány Katschi. A GPS kedves hegyi tájakon vezetett keresztül, öröm volt nézni a havas hegyeket, falvakat. Ha nem akartam volna síeli bizonyisten csavarogtam volna a környéken. A nézelődés mellett elröpült az idő, s már ott is voltunk St. Margarethenben.
Általában itt állok meg, ha tehetem. Tapasztalataim szerint itt kevesebben vannak, s a nap végén olyan kellemes a búcsú lecsusszanva az A1-en.
A felső parkírozó utolsó helyét foglaltuk el. Kicsit színezte a dolgot, hogy volt egy kedves honfitárs, aki fogalmazzak így véleményesen parkírozott, ezért én nem tudtam tőle tovább menni, s a síbusz is csak rajtam keresztül tudta volna szállítani a síelésre éhes tömeget. Én, mint helyiérdekű hülye (mert a nézők csak ezt látták) tolattam egy sort, s így az utolsó hely szinte bravúrszámba ment.
Ezeknek az „alsófeljárású” síterepeknek nagy hátránya, hogy reggel mindenki fel akar menni, délután pedig le akar jönni, de erre már nagyobb a szállítói keresztmetszet.
Félretéve a dumát rettentő sok síelő próbált bejutni az ósdi kétüléses felvonó kegyeibe. Az ilyen sorbanálláskor érdekes tanulmányokat lehet folytatni az emberi lélektanról (amíg bírja idegekkel az ember).
A rogyogány kétüléses hagy időt a táj tanulmányozására, így rögvest megállapíthatjuk, hogy remek hó van alattunk, bár még nem ér le a lábunk. A Silverjet 2 végállomásánál már fütyülő szél és köd fogadott bennünket. A Gipfelbahn végállomásánál a korábbi kijáratot egy nagy üveglappal fedték be, így oldalt lehetett kimenni, s volt is rá esély, hogy megtalálja az ember a kijáratot. Feleségem próbálta meglelni az Aineckbahn állomását, hogy felvonóval levonózza magát, én még keresgéltem a ködben valami pályaszerűséget. Nagy szerencsével a 11-es pirosra akadtam, s lábujjheggyel kitapogatva elindultam lefelé. Talán 100-200 méter szintet estem amikor gyönyörű napsugaras idő lepett meg. Eltűnt a köd, s be lehetett gyújtani a rakétékat.
A keserű korai tapasztalatok miatt úgy döntöttünk, hogy a tschanecki oldalt síeljük rommá. Volt némi randevúnk Vasssy nevű kedvenc síoktatómmal. (már annyi kedvenc síoktatóm van, hogy ha mindegyikről egy szemernyi tudás ragadt volna rám, már Tednek hívnának. Ted Csabornak.)
Azt hittem balgatag módon, hogy a síoktatók fészke a 8-as szám feletti pirosoknál van, így arra tendáltunk. A Tschaneckbahnról kiszállva a 8-as átcsúszó a szokásosnál nagyobb rendben volt, feltűnően kevés buckával.
A 8, 9, 10, 12, 14 pályák méltatlanul elhanyagoltak a síelők részéről. Én is ritkán látogatok oda, mert nem vagyok nagy barátja a csákányos felvonóknak. Ráadásul a reggeli órákban nagyon sokan álltak sorban a csákányosoknál is. Viszont ezek a pályák megérik a fáradtságot. Szeretem az ilyen vonalvezetést, nem egyenes, s egyenletesen lefelé szakadó, hanem vidáman fák között bújkáló, keresztmetszetben is változó, szóval úgy megy rajta az ember ahogy fényes jókedve tartja. Mivel a körülmények ellenére a nagy területen kevesen mozogtak a pályák sem voltak buckásak. Végül a csákányos felvonót is meg lehet szokni, ezért vidáman csúszkáltunk a remek pályákon. Egy hiba volt csak, hogy a vélt oktató fészeknek nyomát sem láttuk.
Közben pihenőt tartottunk az Asenbauer hüttében. Régen nagyon kedveltem a helyet. Akkor még abszolút nem vendéglátós beállítottságú, de teljesen természetes öreg házaspár vitte a „boltot”, most minden bió, s ez már kicsit más. Lehet, hogy jobb, de más, s nekem a régi jobban tetszett.
Nem tudom mennyi a terepen a hivatalos hóvastagság, de nagyon sok helyen barna foltok voltak találhatóak szinte mindegyik pályán. Kellene még egy kis (sok) hó.
A tömeg ellenére a pályák nem voltak buckásak. Délután a sorok is csökkentek.
Hogy visszajussunk autónkhoz le kellett csúsznunk a 2-es tanulópályán. Talán ez volt a legrosszabb minőségű, legbuckásabb pálya.
Az Aineck tetején a már korábban bemutatkozó szél és köd nagy örömmel üdvözölt bennünket. A nőknél vannak olyan napok amikor minden rossz, sőt rosszabb. Feleségemnél most csúcsosodott ki ez az állapot. Elhatározta, hogy nem jön le az A1-en. Én pedig már csak az A1-en akartam lemenni. 6 km kellemes csúszás, s ezt adjam fel? 8 napon túl gyógyuló ajtócsapkodást okozó súlyos lelki sértések után lecsúsztunk. ( néhány 100 méter után ragyogó napsütés volt!) Azóta nem beszélünk, s mellesleg egy óra alatt értünk le. (az imádkozó sáska bejelentkezett nálam továbbképzésre)
A síelés nagyon jó dolog, csak síelni ne kéne!
Azért lehet ide jönni, de csak szólóban!
Csabor az élvezeti síelő.
Keresés
26 cm
