Cikk dátuma: 2008.04.15. | Szerző: Wetzl Péter

Március vége volt, s már két nap óta nem maradt ki az esti hírekből, hogy milyen intenzív havazás van Szicíliában. Utakat zártak le, előttünk viszont egy lehetőség nyílt meg, hogy megsízzük két kitörés között az Etnát (3369 m).

Éppen vége lett a síszezonnak Észak-Olaszországban, s lakóautónkkal két nap múlva már Szicíliában voltunk. Az Etna lábáig napsütésben autóztunk, de a felfelé vezető szerpentin lassan kezdett kifehéredni. Az utolsó település ahonnan sífelvonó is indul, már hó alatt volt. Itt terveztük az éjszakázást és az információk begyűjtését arról, hogy mi várható fönn a hegyen. Az idő és az éjszaka nagyon zord volt, de másnapra javulást ígértek. Kora hajnalban csöngött az óra, gyors teafőzés, reggeli és a lécekre felragasztottuk a fókaszőröket. Elkezdődött az érdekesnek induló túra. 1450 méter szintkülönbség várt ránk a csúcsig. Miközben tologattuk a síléceinket, tudatunkban ott élt, hogy ez a hegy néhány évvel korábban ontotta magából az izzó lávát. Több kimozdult és eldőlt sífelvonó oszlopot láttunk, de ezeket újjáépítik. Egy kabinos lift oszlopait követve haladtunk felfelé. Az idő valóban kitisztult, ha megfordultunk a távolban mélyen lent, a tengert láttuk. A felvonó felső állomásától a csúcs még 860 méter. Elvileg ettől a ponttól tiltott a mozgás felfelé, csak vezetővel lehet feljebb haladni, melynek oka feltehetőleg a hó alatt lévő üregek veszélye. A legutolsó kitörés óta a kőzet még nem hűlt vissza teljesen. Hiába takarja hóréteg, alatta a felmelegedett kő nagy üregeket olvaszt a felszín alá. A mi vezetőnk ez alkalommal is egy magyar pásztorkutya volt, aki biztosan jelezte, ha nem volt tömör és fix a hóréteg. Ebben a magasságban sem ember, sem nyom, sem semmiféle jelzés nem volt. A nap már nagyon magasan járt és a szél már kezdett erősebben fújni, de mi csak tologattuk a síket. Kirajzolódott egy helyes irány, hogy milyen domborzati vonulatot kell követnünk ahhoz, hogy a legrövidebb úton elérjük a csúcsot. Már több órája haladtunk felfelé, amikor meredek katlan kimászására került sor. Az innen vezető út direktbe a csúcsra vitt. Kutyánk itt jelezte, hogy innen ő már tovább nem jön. Az erős szél egy-egy pillanatra láthatóvá tette a kéngáz-felhőben bujkáló csúcsot, ami már nagyon közelinek tűnt. A fojtogató gáz gyors döntést szült: minél előbb kezdjük meg a visszasízést. Lerántottuk a fókát léceinkről. Pár száz méterrel lejjebb a kénes ködből kisízve várt aggódó tekintetű kutyánk. A szikrázó dél-olaszországi napsütésben a messze távolban, mélyen lenn a tenger hívogató csillogása közben, rajzolgattuk a szabályos íveket "hazafelé".

Oszd meg:

Kövess minket: