Még véletlenül sem vettem annak! Beszélgetünk, vitázunk, így van ez jól.
Ami innét jön, már mélyebb szakmai kérdés, akit az ilyen nem érdekel, ugorgyon! :-)
(Az ilyenekre vetettem fel a szakmai élet felpezsdítésére vonatkozó felhívásomat, amiről beszélhetnénk csütörtökön az SVS előtt.)
Ennél az alapelvénél maradva: azt sokszor és pontosan leírták, miért fordul el az élén futó léc a terhelés hatására, de korrekt magyarázat nincs arra, hogy a szinte teljesen lapján álló síléc mitől is fordulna el, ráadásul a rádiuszánál kisebb sugáron. Valószínűleg azért nincs, mert nem támasztja alá semmi, sőt a terheléstől önmagában nem is fordul el. Sőt, ha valaki csak kihajolni fog, garantáltan nem fog elfordulni: ebből alakul ki a legtipikusabb hiba hóekeív közben. Amiket fel szoktak hozni, azok inkább csak ürügyek: meg kell nézni a különböző léceket, és szinte mindegyiken máshol van a kötés: akkor egyikkel lehet terhelésváltásos hóekét csinálni, a másikkal nem? És ebből az is következne, hogy amelyik a terhelés hatására sodródni tud, azzal meg nem lehet rendesen karcolni. E nyilván nem igaz. Egyszerűen arról van szó, hogy a kihajolás mellett mást mozgásformák is történnek, amelyek hatására elfordul a léc, de ha azok kimaradnak, akkor megy egyenesen tovább. Tehát nem a kihajolással függ össze az elfordulás, és ez a félrevezető. De a szakirodalom erről nem beszél, mert belenyugodott egy axiómába, és ezzel a szemellenzővel járja körül ezt a témát.
A másik kérdéssel kapcsolatban nem azt írom, hogy a láb nyújtása hiba, hanem hogy a láb nyújtása önmagában nem tesz terhelést a lécre. Így ha síelő a láb nyújtására koncentrál, akkor jó eséllyel belül marad (ha szerencséje van, ösztönösen bekapcsol mást is, akkor persze nem). Ez nem általánosítás, hanem pont a mozgás dialektikába, komplexebb környezetbe való helyezése, A külső láb nyújtására a kikormányzásban szükség van (olyannyira, hogy a hajlított lábat itt hibának tartom), de ez vezérmotívum, hanem másodlagos elem.
Az utolsó bekezdés olyan kérdés, amiről a szaknyelv kapcsán beszélni kell: az kétféle hóeke együttélésének idején az útkeresés hozta a „terhelés” és a „nyomás” kettősségét, mondván, hogy a nyomás jön, a terhelést csináljuk. A mozgások fizikai megértésével egyértelművé vált, hogy ha kanyarban vagyunk, akkor a terhelés kialakul és nem mi csináljuk, így nincs értelme megkülönböztetni a kettőt. A hóekeív dőlésszöge lassú tempónál 20 fok körül van, sétatempónál egy tizenméteres sugarú körön már van annyi centripetális erő és ebből származó forgatónyomaték, ami egy ilyen dőléshez tartozik. Tehát a legelső elfordulásnál is komoly erők vannak, így ezen az alapon nem érdemes köztük különbséget tenni.
(Külön érdekesség, hogy amikor a nyomásváltásos hóekével küzdöttek a síelők, mindenki az ívkülső láb nyújtásával akarta a nyomást megcsinálni. Márpedig ha valaki a külső nyújtására koncentrál, egy seggriszálós borzalom lesz belőle. De ha az ívbelső hajlításával játszik, rettenetes nyomások lesznek az ívkülsőn: ez az a dialektika, amire fent utaltam...)
Keresés
