Címoldal Fotók Videók Mobil

zsoci szerkesztőség által kiemelt fórum üzenetei

2011.03.13. Síterep: Heiligenblut, mások értékelései
Március első hetében voltunk itt öt napot.A Yoodler által-igaz két évvel ezelőtt-leírtak az én véleményem szerint is igazak.Az első amit kiemelnék:BÁTORTALAN KEZDŐK MESSZE KERÜLJÉK EZT A TEREPET. Egyszerűen nincs normális egyenletes lejtésű kezdő tanulópálya.(Talán a 8-as lehetne, de amelett meg egy csákányos felvonó van, ami nem a pálya mellett megy.Így az a kezdő aki abból kiesik lehet hogy az életét is megutálja nemhogy a síelést.)Nekem személy szerint a Hochfleiss-i oldal tetszett igazán,ezek a pályák voltak a legjobb állapotban is egész nap.Ha még a csúcsra vivő dolgozós csákányost is lecserélnék,akkor egyértelműen ez volna a terep legjobb része.Mondjuk az oda vissza vonatozás, meg az időnként kialakuló kisebb tumultus nem tetszett anyira.
A pályán kívüli lehetőségek tárháza elég bőséges lehet ezen a terepen,bár ehhez a műfajhoz én csak szeretnék érteni.(Azért kicsit próbálgattam.)
Időjárás tekintetében megkaptuk a teljes repertoárt, amit egy magashegyi terep kínálni tud. Első nap köd,felhő,havazás egyben,2.nap ragyogó napsütés azután két nap amikor napsütésből indulsz felhőben folytatod és a felhő alatt fejezed be, majd az utolsó nap megint ragyogó napsütés.
Nálam ez a síterep az "itt is voltunk egyszer" kategóriába sorolódott be.Ez természetesen nem jelenti azt,hogy mondjuk egy off-piste kurzusra nem jönnék vissza egy jó csapattal,de ezért a pénzért szerintem jobb terepeket is lehet taláni esetleg még közelebb is.
DSC00075.JPG DSC00079.JPG DSC00081.JPG DSC00094.JPG telefon-2010-048.jpg telefon-2010-071.jpg telefon-2010-092.jpg
A múlt heti síturnénkat kezdtük egy félnapos St.Jacob-i csúszással. Most voltam itt először, de nekem nagyon szimpatikus a hely. Hó csak a pályán volt, de a minőség még délután is jó volt. A két tanulópálya tökéletes terep az alapok elsajátítására. Parkolási lehetőség a pályától néhány méterre. A jegyárak barátságosak, két felnőtt egy gyerek fél napra 38 Eu. Egy-két napra (főleg ha az ár érték arányt is nézem) tökéletes határközeli alternatíva. Mindenesetre ha a nyugati határ mellett laknék, biztos hogy törzsvendég lennék.
DSC00062.JPG
Kicsit bővebben.
A Vasárnap-Hétfőt töltöttük a Síparkban.A pályák maximálisan tudták azt, amit egy sípályának március közepén tudni kell.Vasárnap délutánra egy kicsit sokan lettünk, de az esti sízés kárpótolt mindent.Hétfőn már kevesebben voltunk, délelőtt minimális sorbanállással lehetett pörögni a kifogástalan minőségű pályákon.Egyébként fél kettő-kor lemértem,négy perc volt a sorban állás, három a felvonózás,kettő a lecsúszás a hármason.Az egyesen egyszer jöttünk le,az igazság az hogy féltettem a lécem.
Na de hogy kritizáljak is,a vendéglátós részleg kordinálásában még mindig vannak kisebb problémák, időnként a zárva levő körbár kiszolgáló kapacitása igencsak hiányzott.
A külső terasz egy részén nagyon jó lenne oldalt szélfogót felszerelni.(pont elég szeles két nap volt,ezért érződött a hiánya)Valamint a szemetes edények és hamutálak számát gyarapítani.Sajnos tudom, hogy az utóbbi időnként jobban fogy mint ahogy törik.
Külön örömömre szolgált, hogy többszöri fórumos szócsörte után végre sikerült Imrével személyesen megismerkednem.Egy szimpatikus és barátságos embert volt szerencsém megismerni!(Mondjuk ezek után hogy a francba fogok kritizálni!?)
Sok sikert kivánok a további munkához: Szabó Zsolt
Sor Hétfőn Hétfő délelőtt A Sportember P1050602.JPG MILÁN
2009.01.18. Síterep: Eplény, mások értékelései
Néhány személyes vélemény.
Először is a kezelő személyzet előtt le a kalappal.Én még ilyet talán sehol nem láttam, hogy egész nap kicsinek és nagynak folyamatosan rakták a feneke alá a csákányt.A ratrakost viszont el kellene küldeni egy továbbképzésre,mert a pálya kétszer volt ramaty,reggel meg du három után.(de a ratraknyomok közti buckákról már írt előttem más is.)DE azért leküzdhető volt a dolog.Itt-ott a felvonók nyomvonala is elég tré.
Abszolult kezdők kerüljék el nagy ívben Eplényt,közepes sítudás alatt nem nagyon érdemes próbálkozni.Egyszerűen nincs tanulásra alkalmas pálya.
A kölcsönző korrekt a szervizesek segítőkészek.
A Szerdán még reklámozott 4km-ből Szombaton 1.5km-t lehetett használni.(A 4-esen verseny volt.)
Személy szerint nekem tetszettek a pályák a tizenegy éve fiammal jót síeltünk (Sajnos a párom,aki még kezdő,afentebb leírtak miatt nem vett lécet a lábára)a négyes az egész jó kihivás volt.
A hüttében a kiszolgálás relatíve gyors és gördülékeny.
Amit még nem igazán értek,hogy az egyes pálya alját miért kellett azzal az ugratódombbal tovább szűkíteni.Két nap alatt öt embert nem biztos hogy láttam rajta.
Mátraszentistvánt összegyurnák Eplénnyel egész jó kis pálarendszer lenne.
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Szálláskereső
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?

Gleccserre megyek csúszni.
Elutazom a déli féltekére, ahol tél van.
Vízisíelek / Wakeboardozom.
Görkorizom / gyepsízek.
Nyáron is a hegyeket járom, gyalog vagy kerékpárral.
A síelők.hu-t nézegetem és tervezem a következő telet.
Kövess minket: facebook twitter
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 33 vendég és 2 regisztrált felhasználó látogatja.
www.sielok.hu © Copyright 2000-2012 - Perfect Team / Síelők Bt.
Hungarian Quality Content Kiváló magyar tartalom Év honlapja 2009 eFestival 2005 I. díj eFestival 2009 - Felhasználóbarát honlap User Friendly Website