Címoldal Fotók Videók Mobil

Holtpont S.E.

Holtpont S.E.
Profil:Utánpótlás nevelés + mozgássérültek síoktatása
Cím:2112 Veresegyház,
Mosónyi Mihály u. 20.
Telefon:20/9469-046 Fábián Attila
Holtpont S.E.
A Holtpont Egyesület 2003 nyarán alakult. Alapító tagjai egy lelkes balatoni társaságból kerültek ki, az idő folyamán azonban egyre többen csatlakoztak az egyesülethez. Néhányan közülünk hivatásuknak választották a sportot, edzők illetve testnevelő tanárok lettünk, a többség azonban amatőr szinten maradt továbbra is a sport szerelmese.

A klub ma Magyarország egyik legeredményesebb utánpótlást nevelő egyesülete, a lehető legtöbb rendezvényen képviseltetjük magunkat, évente 10-15 gyermeket (7-17 év) versenyeztetünk hazai és nemzetközi mezőnyben. Az egyesület égisze alatt tréningező fiatalok a hazai versenyeken az elmúlt három esztendőben minden alkalommal az első három helyen állhattak dobogóra, nemzetközi ranglétrán a középmezőny elején foglalnak helyet, amely megfelel a magyar viszonyok között felkészülő gyerekek tudásszintjének. Következő év januárjában kezdünk hozzá a magunk elé kitűzött legújabb célt megvalósításához: az ország több pontján felkutatjuk azon tehetséges gyerekeket, akik kedvet és energiát éreznek ahhoz, hogy a magyar sí élsportolóivá váljanak.

A sízés mellett másik szakágunk a szörfözés és vitorlázás. Már tavasszal minden hétvégét egy Balaton melletti kis faluban töltünk, hogy egyik kedvenc sportunknak hódoljunk, a szörfözésnek. Közülünk szinte mindenki a Balaton szerelmese, legjobb csapattársaink a legnagyobb viharban is képesek meglovagolni a hullámokat. Ők az Egyesület keretein belül a jövő évben szeretnék próbára tenni tudásukat.

A magyar sí sportban csapatunk egyedülálló módon működik. Edzőink a klub szintű munkán kívül és a magyar tehetséges gyerekekből álló keret irányítása mellett a magyar mozgáskorlátozottak sízését elindítva olyan helyet foglalnak el a hazai sportéletben, amely csak keveseknek adatik meg.

A Monosí csapat, amelynek célja a mozgáskorlátozottak sízésének elősegítése, egyre nagyobb teret nyert hazánkban. Munkánk egyfelől a mozgássérültek felkarolása - hiszen 1998-ig igen kevés lehetőségük volt síelni -, másfelől egyre komolyabb célok elérése. Sikerült versenyzőinket a kezdő szintről olyannyira felkészíteni, hogy nemzetközi viszonylatokban is kimagasló eredményeket értek el. 2002-ben sporttörténelmet írtunk, ugyanis magyar mozgássérült síversenyzők között mindezidáig egyedülálló módon kijutottunk a Salt Lake City-ben megrendezésre került Téli Paralimpia Játékokra, és derekasan helyt álltunk a nemzetközi mezőnyben.

Toborzó munkánknak köszönhetően évről-évre egyre többen ismerkednek meg e sportág szépségével, s egyre többen vállalkoznak a versenyeken való megmérettetésre. Ezért is öröm számunkra, hogy jövő év januárjában hazánkban megrendezzük a II. Magyar Mozgáskorlátozottak Országos Alpesi Sí Bajnokságát.

Az elmúlt években sikerült magunk mellé állítani magyarországi síszövetségeket (Sí Szövetség; Mozgáskorlátozottak Országos Sportszövetsége, Magyar Paralimpiai Bizottság), illetve több cég lelkes segítségét tudhatjuk magunkénak (Smith, , FARBO-2000 Kft., Intersí, , Porsche Hungaria), akik támogatják mind a fiatalok, mind pedig a mozgássérültek edzőtáboraira való kiutaztatást.
h i r d e t é s
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Melyik ország a kedvenc úticélod?

Ausztria
Franciaország
Lengyelország
Németország
Olaszország
Románia
Svájc
Szlovákia
Szlovénia
Egyéb
Kövess minket: facebook twitter
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 40 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.
www.sielok.hu © Copyright 2000-2012 - Perfect Team / Síelők Bt.
Hungarian Quality Content Kiváló magyar tartalom Év honlapja 2009 eFestival 2005 I. díj eFestival 2009 - Felhasználóbarát honlap User Friendly Website