4 nap, 4 síközpont az Alacsony-Tátra környékénDonovaly, Králiky, Chopok dél, Tále
Amennyire szűkmarkú volt Holle Anyó az égi áldással decemberben, annyira bőkezű volt januárban. Ez így volt Szlovákiában is, ahol egy fantasztikus hosszú hétvégét tölthettünk el porhóban gazdag pályákon csúszkálva!
Első állomásunk Donovaly volt, ahol éppen ebben az időben zajlott a Honda Kupa amatőr gyermek síverseny, mintegy 200 fő részvételével. A parkolóhelyeket ellepték a magyar rendszámú autók és buszok, a sípályákon ezen a hétvégén szinte csak magyar hangot lehetett hallani. Szerencsére pont a verseny idejére kicsit alábbhagyott a havazás, ami egyébként bőségesen pótolta a pályákról lekapart hóréteget - a helyiek szerint mintegy 6 éve nem volt már hasonló mennyiségű természetes hó a környéken!
Következő állomásunk Besztercebánya "házi síközpontja", a Körmöci-hegység északkeleti részén fekvő Králiky volt. 2005-ben egy tőkeerős befektetői csoport vette meg a sípályát és azóta mintegy 8 millió eurót (!) fektettek be a síközpontba: a tavalyi síszezonra felépült az új négyszemélyes ülőlift, 20 darab hóágyúból álló flottát telepítettek, új szállások, valamint egy 150 fő befogadóképességű központi étkezde, vagy ahogy a helyiek hívják "koliba" épült fel. Külön érdekesség, hogy Szlovákia egyik legjobban kiépített hóágyú rendszere itt található, a tervek szerint március végéig, vagy kedvező idő esetén akár április elejéig lehetőségük lesz így nyitva tartani a síközönség számára. Egy bő óra ugrásnyira innen keletre, az Alacsony-Tátra déli lejtői felé vettük az utunkat. A többi síközponthoz hasonlóan, Chopok dél is kiváló hóviszonyokkal várt minket - minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy haladó sízőként az itt eltöltött néhány órányi porhavas száguldás életem legjobb síélményei közé tartozik! Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy ez a síterület semmiképp sem ajánlott kezdő sízőknek és hódeszkásoknak, mivel itt egy kis gyakorló pályán kívül szinte csak piros és fekete jelzésű, részben kezeletlen pálya található! Ha netán olyan kezdő, vagy középhaladó sízőkkel tévednénk az Alacsony-Tátra déli oldalára, akiknek túl merész vállalkozás lenne a Chopok déli oldalának lejtőinek meghódítása, azok számára a tökéletes választás lehet Tále! Itt főszezonban felnőtteknek mindössze 16 €-ba kerül a napijegy, amiből ráadásul 10-30% kedvezményt is kaphatnak azok a vendégek, akik a kijelölt partnerszállások egyikén éjszakáznak. A három legnagyobb közeli szálláshelytől (Hotel Partizán, Hotel Stupka és Hotel Golf) gépkocsival vagy a rendszeresen közlekedő síbusszal mindössze 5 perc alatt elérhető Tále, illetve 10-15 perc alatt Chopok dél síterepe. A síközpontok értékelése:
![]() 2012.01.31. 13:04:12 vasssy
Wow! Az a nagy étterem Králikyn van??? Amikor legutóbb ott voltam (2006) egy olyasféle büfé volt a pálya aljában mint ami Visegrádon van most...2012.01.31. 20:20:10 robin
Az csillagok alapján Chopok dél eléggé kilóg a sorból !! Egyedül a freeride szempontjából előzi meg a többieket !2012.02.03. 19:35:07 sandorakos
Részben egyet értek a Chopok déli részéről írottakkal de szerintem nem annyira veszélyesek a pályák. Kezdőknek tényleg nem ajánlott a felső rész de aki már síelt néhányszor és nem divatból jár síelni hanem sportoltból, nyugodtan nekivághat a pályáknak. Ráadásul már kezelgetik is ratlakkal a felső részt (régen nem így volt) ezért sokkal könnyebben síelhető. Teljesen kezdőknek viszont nem ajánlott.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
Kapcsolódó fotóalbumok:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
További szállásakciók »
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő! Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |