Cikk dátuma: 2008. december | Szerző: Horányi-Névy András

Van egy folyamat, egy láthatatlan vezérfonal, ami végigvonul mindenki életén, aki valaha snowboardozásra adja a fejét. Bár a kezdetek hasonlóak, mindenki más utat jár be, és máshová jut.

Más és más okból vágunk neki az utazásnak, amikor izgalmakkal és várakozásokkal tele elindulunk a hegyekbe, egy újabb csúszásra. Pont ez benne a szép, mindenki másban, máshogy találja meg önmagát a snowboardozásban, a saját világát, legyen az a szűz hó, a park vagy a pálya.

A kezdetek

Kezdetben nagyon hasonlóak vagyunk. Szinte ugyanúgy kénytelen mindenki túljutni az első napokon, az eséseken, az értetlen tekinteteken, amikor tanult kollégáink magyarázata valahogy csak nem akar összeállni azzá a harmonikus mozgássá, amit már annyiszor elképzeltünk lelki szemeink előtt. Egyre jönnek a lila és zöld foltok, az újra és újra felállás, kicsatolás, becsatolás. Nyakig merülve a hóba és a fogadkozásokba, újra nekivágunk a lejtőnek, hogy csiszolódjunk, fejlődjünk, és egyszer eljussunk az első hibátlan csúszásig a kezdő pályán. Aztán persze megérkezünk a felvonóhoz, ahol jönnek az újabb izgalmak, az újabb kudarcok. Aztán valahol, elrejtve a bizonytalan fordulók között, a sercegő, hideg hó hangjában, a friss hegyi levegő illatában ránk talál egy eddig ismeretlen érzés, egy új harmónia. Ekkor érzi meg először a lelkes kezdő azt, amit annyian vallunk magunkénak: a snowboardozás szeretetét. Itt érkezik el, valahol, láthatatlanul az a pont, ahonnan nincs visszaút, amit ha átlépsz, örökké rabul ejt a hegy és a hó. Isten hozott köztünk.

Válaszút

Innen már mindenki válaszút elé kerül, akár tudatában van, akár nem. Rengeteg típusú felszerelés, stílus, lehetőség közül választhat az ember, amit persze az elején nem kell végérvényesen eldönteni.

Dönthet a legegyszerűbb, a klasszikus freeride lap és soft kötéskombináció mellett, amivel szinte minden lehetséges, ami pályán, illetve pályán kívül egy középhaladó számára elérhető. A harmonikus ívektől, kanyaroktól a különböző nehézségű pályákon, egészen a kalandos döntésig, amikor először határozza el a kalandvágyó rider, hogy szakít a szépen kezelt pályák egyhangúságával, és nekivág a pályán kívüli világ felfedezésének, a freeride végtelen szabadságának.

Sokan inkább az alpint, a sebességet választják, amivel lezúdulva a pályán tökéletes íveket húzva serkentik magukban az adrenalint. Ráéreznek a carving ízére, a precíz terhelés fontosságára, és nemsokára akár egy amatőr versenyen találják magukat.

Aztán vannak, akik a freestyle irányába indulnak, rögtön bevetve magukat az alapok után a parkokba, ahol elkezdik a barátkozást a slide-okkal, az ugratókkal. Elindulnak a manapság talán legdivatosabb, de mindenképp leglátványosabb irányzat felé, ahol csak a kreativitás szab határt a trükköknek és a kombinációknak.

A fejlődés - utazás

Induljon az ember akármerre, az egyik legnagyszerűbb dolog ebben a sportban a folyamatos fejlődés szépsége. Amikor kitűzöl magadnak egy célt, ahova el akarsz jutni, egy szintet, ami motivál, elindul egy folyamat, amiben nem csak a megérkezés a jó. Ahol – a hétköznapok "harcaival" ellentétben – nem csak a beteljesült álom az, amiért az ember nekivág és tanul, gyakorol, felmegy és lecsúszik. Itt nem a megérkezés, maga az utazás az, amiben megtalálja mindenki az örömet. Az utazás, a maga kulisszáival, a hegyekkel, amiket megpillantva minden snowboardos szíve hatalmasat dobban, és már menne is, azonnal. Az utazás, önmaga szépségével, amikor minden pillanat végtelennek tűnik, hiszen nem lehet megkülönböztetni az előzőt a következőtől. (kiemelés:) Az utazás, a folyamat, az újra és újra elindulás a hegyekbe, ismerős vagy ismeretlen lejtőkre, hegyi falvakba, varázslatos téli estékbe, amikor bezár a lift, kinyílnak a csillagok, és az ember szinte értetlenül áll az elrepült nap, a kulisszák, az élmények szépsége előtt. Nem számít ilyenkor, sikerült-e továbblépni aznap, megvolt-e a trükk, megtaláltad-e a tökéletes lejtőt, az érintetlen szűzhavat. A lényeg, hogy ott voltál, része voltál valaminek, ami ezentúl benned nő, fejlődik, és egyre hajt tovább, új hegyekre, új emberek közé. Ez az, amiért annyian rabjai vagyunk egy sportnak, ami a legtöbb kívülállónak csak hideg, barátságtalan hegyeken csúszkálás a meleg szoba kényelme helyett. Ez az, amiért alig érsz haza, már mennél megint, bárhova, bárhogyan, csak megint átélhesd azt az érzést, a lejtőt, az apró beteljesülést egy végigcsúszott nap végén.

A megérkezés

Ez a folyamat az, amit én snowboardossá válásnak nevezek. Nem a célt, hanem az utazás szépségét. Mert amikor eléred a célt, ami lebegett a szemeid előtt – még régen, mikor sokadszor felállva megfogadtad, hogy egyszer csak azért is megtanulsz snowboardozni – szinte észre sem veszed. Nem számít már. Mindig lesz egy új, magasabb szint, nehezebb trükk, komolyabb lejtő vagy jobb eredmény a versenyen, ami majd lebeg a szemed előtt. De közben snowboardos lettél – nem divatból, hanem igazán, belül. Több lettél, élményekkel, belső szépséggel, amihez képest eltörpül minden más. Ekkor fogsz rájönni, hogy bár sokszor még félúton sem vagy a célhoz, már rég megérkeztél.

Oszd meg:

Kövess minket: