Cikk dátuma: 2003. január | Szerző: Ludmann László

Ha már névről ismerjük a pénztárost, akinél minden évben a bérletet vesszük, ha több időt töltünk várakozással és parkolással, mint sízéssel, és a kaland az a szó, ami utoljára jut eszünkbe a síelésről, képzeljük magunkat egy kicsit azok helyébe, akik olyan csúcsokról engedik el magukat, ahol szinte a madár se jár.

A világ tehetősebb síelői, ha úgy gondolják, hogy a legszínvonalasabb síparadicsomok sem nyújtanak számukra elegendő exkluzivitást és élményt, néhány évtizede olyan területeket is választhatnak sítúrájuk célpontjául, ahova csak helikopterrel lehet eljutni. A helyszínek kínálatában szerepel Alaszka, Új-Zéland és Svájc, de nemrég Nepál is feliratkozott a helikopterrel síelni indulók térképére, sőt a volt Szovjetunió több tagköztársaságában is adott a lehetőség a kalandsíelők számára. A legismertebb helyszín mégis Kanada, ahol a földrajzi adottságok mellett a fizetőképes kereslet is kiemelkedő. A terep, az időjárás és a hó minősége egyaránt ideális itt a helisízésre.

A Kanadában működő helikopteres társaságok és helikopteres sízésre szakosodott utazási irodák legfőbb terepe decembertől áprilisig a Sziklás-hegység, Brit Columbiában. Az ideutazók kétharmada sízőkből, harmada pedig snowboardosokból áll, akik fenyőerdős hegyoldalak, óriási gleccserek és széles tisztások közül választhatnak lesiklópályát. Az éves átlagos hómennyiség 1800 méteres magasságban 14-18 méter, amelyből a szezonban átlag 3-4 méter folyamatosan takarja a hegyeket, de nagyobb magasságokban, a gleccserek körzetében nem ritka az 5 méteres hóvastagság sem. A hó minősége a szezon túlnyomó részében a jó és a kiváló között mozog. A helytől, a hőmérséklettől és a csapadéktól függően síelhetünk könnyű porhavon, kérges, kemény havon és a kettő között szinte bármin. A hőmérséklet -5 és -15 fok között ingadozik, és csak ritkán hűl le az idő jobban, igaz, ilyenkor akár -40 fokot is mérhetnek. Ne tessék azonban megijedni, egy szezonban a sokéves átlag szerint csak öt napon nem lehet sízni.

Itt, e változatos tájon tevékenykedik a nevében is kalandot ígérő HSA (HighSky Adventures) és a TLH Heliskiing helikopteres síiroda. Az égi kalandokról elnevezett társaság és a 11 éve működő helisí cég központja Vernon, 400 kilométernyire az 1988-as téli olimpia helyszínétől, Calgarytól. A bázis és a síterepek azonban a Csendes-óceánhoz közelebb, Vancouver és Whistler körzetében vannak, amelyet nyugatról a jégkorszakból megmaradt több száz négyzetkilométer területű gleccservidék, keletről a Fraser-fennsík határol. A síközpontok a tengerentúli és egyesült államok-beli vendégekre gondolva a nagyobb repülőterekről néhány óra alatt autóval is elérhetőek, a helikopterek azonban már a transzferre is igénybe vehetőek.

A helikopteres sízésre használt területek nagy része magasan, a gleccserek vidékén kezdődik, és a völgyekben, mélyen az erdősávok alatt ér véget. A besízett mezők így jellemzően 3500 és 600 méter közé esnek, a legsűrűbben látogatott lejtőket pedig 2800 és 1800 méter között találjuk. Sokak számára a helikopteres síelésben a legnagyobb izgalmat éppen az erdei sízés adja. A terep nehéz, a hó mély és védve van a fák lombjától, ezért rosszabb idő esetén is járható.
Általában egy helikopterbe két társaság kerül, de külön pénzért néhány fős, vagy akár privát lesiklás is választható. A csoportokat mindig kíséri vezető. Az ő feladata a csoportok eligazítása és felkészítése, az időjárás-előrejelzések és a hóviszonyok figyelése, majd a terepek kiválasztása és a sízők irányítása a lesiklás során. A vezető akkor végzi jól a munkáját, ha olyan ösvényekre vezeti csoportját, ahol annak tagjai életük legnagyobb síkalandját élhetik át, túlzott kockázatok nélkül. Vezető csak az lehet, aki tapasztalt síoktató és gyakorlott hegyi vezető is egyben. A Kanadában tevékenykedő helisí vezetők többsége helybeli, de sokan jönnek az Egyesült Államokból, Új-Zélandról, sőt Ausztriából, Svájcból és Olaszországból is. A vezetők között, bár csak elvétve, de találkozhatunk hölgyekkel is.

A helisízés megközelítőleg úgy viszonyítható a hétvégi családi sízéshez, mint a vadvízi evezés egy könnyű Tisza-túrához. Az elővigyázatosság ellenére ezért a helikopteres társaságok nem felejtik el hangsúlyozni, hogy a kalandsízés e formája korántsem veszélytelen. A legnagyobb veszélyt a lavinák jelentik, amit gyakran maguk a lesiklók indítanak el. A leszállás helyének kiválasztásakor ezért elődleges, hogy az a hóstabilitás és a lavinaveszély szempontjából biztonságos legyen. Mivel itt nem jelölt és kiépített hegyoldalakon síznek, a lavinaveszélyen túl balesetet okozhatnak a különféle tereptárgyak, így facsonkok, gyökerek, kidőlt fatörzsek, sziklák, gödrök, és egyáltalán bármi, ami a megszokott sípályákon nem fordul elő. További kockázatot jelent, ha a csapattagok lemaradnak a többiektől, és eltévednek. Az erdei sízésnél ezért kettesével szokás siklani, folyamatosan látótávolságban maradva.

Helisízésre, vagy heliboardozásra nem vállalkozhat akárki. A jelentkezőknek legalább jó haladóknak kell lenniük, akiknek már nem okoz problémát egy fekete pálya. Ennek legfőbb oka az, hogy - bár vannak könnyen legyőzhető részek - a terep- és időjárási viszonyok hirtelen és drasztikusan megváltozhatnak, ami izgalom-, de veszélyforrás is egyben. A megbízható tudáson túl fontos, hogy a sízők edzettek is legyenek, és a szezont ne rögtön a Sziklás-hegységben kezdjék. A sízők az utazás megrendelésekor nyilatkozatot írnak alá, amelyben tudomásul veszik a helikopteres sízés veszélyeit, és elismerik, hogy sítudásuk eléri a megkívánt szintet. A helisízők vezetője aztán a nyilatkozatokban feltüntetett tudásszint alapján sorolja be a jelentkezőket egyik, vagy másik csoportba, és a résztvevők képességei - vagy éppen kedve - szerint választ minden nap terepet is.

A helikopterek háztól házig szállítják a vendégeket, akik naponta több, egymástól távol eső helyen is lesiklanak. Az első nap kezdődik a legkorábban. A vendégek ekkor ismerik meg a lavinajeladó használatát és a helikopter biztonsági előírásait is. Más napokon kicsit később szolgálják fel a reggelit, amit az aznapi időjárás és hóviszonyok ismertetése követ. A napok reggeli tornával indulnak, amelyek elsősorban nyújtógyakorlatokból állnak, és többnyire a szállodák masszőrjeinek irányításával zajlanak. Egy nap általában nyolcszor száll le és fel utasaival a helikopter, hogy mindahányszor más és más csúcson tegye le őket. Az ebéd jó idő esetén többnyire a szabadban kerül elköltésre, egyfajta téli piknik módjára. A sízők késő délután jutnak vissza szálláshelyükre, ahol szauna, jakuzzi és a reggeli tornáról ismert masszőr várja őket. A vacsoránál aztán kiderül, mekkora távolságot tett meg a csoport aznap. Ez azért is érdekes, mert a cégek a helisízés díját a sízők által megtett szintkülönbség függvényében állapítják meg. E szerint egy 7 napos csomag kb. 30-40 vertikális kilométernyi sízést tartalmaz, amelybe természetesen nem számolják bele a helikopterrel megtett utat. A programonként kifizetett kilométer-mennyiséget garantálják, és amennyiben az a rossz időjárás, vagy a helikopter meghibásodása miatt nem teljesíthető, a le nem sízett táv díját visszatérítik. Ugyanígy, aki többet szeretne síelni, mint amennyit eredetileg tervezett, kilométerenként felszámolt külön összegért megteheti azt.

Mindaz, amiért a síelésért rajongani szoktak - a remek hó, a nagy magasság, a sebesség, a mozgás és a társaság öröme -, a helikopteres síelés során sokszorosan megadatik, mégpedig igencsak exkluzív és kalandos körülmények között. A szórakozásnak persze megkérik az árát. A helisízés a luxusszállás költségeivel együtt naponta kb. 150 ezer forint. Ennek ellenére azonban - éppen az óriási élmény miatt - a helikopteres síelők és snowboardosok háromnegyede visszatérő vendég Kanadában.

Oszd meg:

Kövess minket: