Körkérdés: Hárman a Normafáról
Bár a helyzet hosszú évek óta nem kedvez a budapesti sísportnak, a hegyoldalban három szakág is működik.
Szabó ZoltánA Budapest Gyermek Síiskola igazgatójaA Normafánál tartja szárazedzéseit a Budapest Gyermek Síiskola, melynek elődjét, az OSC Síiskolát 1977-ben alapította Szabó Zoltán. Az iskola igazgatója már 1957-től a közeli Diana úti iskola testnevelő tanáraként szervezte a diákok síéletét és a budapesti úttörő olimpia sí versenyszámait. Az évek során sok versenyzőt kinevelő síiskola kezdetben a Kis Normafa-lejtőn működött, itt rakták le először az akkori Csehszlovákiából hozott műanyag szőnyeget. Később az oktatás a Normafa mögötti lejtőn folytatódott. Jelenlegi helyén, a Budai Edzőtábor területén azóta fogadják a kezdőket, hogy ott a 80-as években elbontották a síugró sáncot. Miután ötven teherautónyi földdel feltöltötték a 40 fokos esésű lejtőt, a műanyag pályán négy gyerekfelvonót is üzembe helyeztek. Szabó Zoltán dicséri a környék fekvését, megjegyezve, hogy a havas napok száma tavaly elérte a huszonötöt, de jobb években akár negyven napot is lehetett errefelé síelni. Bozsik AnnaA Bozsik Sífutóiskola tulajdonosaA háromszoros olimpikon sífutó 1999-ben nyitotta meg sífutóiskoláját a Normafánál, ott, ahol egy szezonnal korábban még versenyzőként edzett. Egykori egyesülete, a BKV Előre a Disznófő alatti „Szendeffy-házban” működött. Innen – a már lebontott épülettől - indultak a futóedzések télen-nyáron, sílécen, vagy anélkül, és vezettek fel az Anna-rétre, a Szabadság- és Hárs-hegyre. A Hárs-hegyen ma is piros juharlevél jelzi körbe a sífutópályát, amelyet Monori Kovács Jenő, a legendás "Dudus bácsi" jelölt ki a 70-es években. Míg Galyatető a vidéki, a Normafa és környéke a sífutók fővárosi bázisa volt, ahol a 80-as évek elejéig Budapest bajnokságokat is rendeztek, többek között a Szabadság-hegyen kijelölt, elnevezésével az ’50-es éveket idéző „MHK” (Munkára, Harcra Kész) körön. Akkor még jóval kevesebb kiránduló járta a környéket, így a lefektetett erdei nyomok is épek maradtak – emlékszik vissza Bozsik Anna. Gémesi JókaA Normafa Slide Park létrehozója26 éve él a Normafa Síházban a közelmúltban bontásra kötelezett snowboard park elindítója. Gémesi Jóka édesanyja kerületvezető erdészként dolgozott a Normafánál, édesapja pedig a Pilisi Parkerdő propagandistájaként az erdei túrázást népszerűsítette, de ő indította el a hazai gyepsízést is. Jóka szintén ezzel a sportággal kezdte, majd síelni és snowboardozni is megtanult, természetesen a Normafánál. Szabadideje nagy részét a hegyen töltötte, gyerekként még az azóta megszüntetett felvonónál is dolgozott. Sajnos a 2003. decemberében általa létrehozott Normafa Slide Park is hasonló sorsa jutott, pedig a freestyle deszkások egyetlen állandó gyakorlóterepe hamar népszerű lett. A tört és egyenes korlátokkal, boksszal, wallsidedal és indítólejtővel felszerelt, a Műjégpálya jégkaparékával fedett területen több versenyt is szerveztek, míg az ügy végképp fennakadt a hivatal ellenállásán. Gémesi Jóka bízik az erdészet és a kerületi önkormányzat támogatásában és reméli, hogy a slide park jövőre újra állni fog. ![]() Szabó Zoltán, Bozsik Anna, Gémesi Jóka
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó síiskolák:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |