Cikk dátuma: 2008. február | Szerző: Batus

Síversenyre kaptam meghívást, és már előre morgolódtam, hogy biztos csak a versenypályán lesz majd hó! A Bad Kleinkirchheimben rendezett Világkupafutam azonban önmagában is hatalmas élménynek ígérkezett, és én egyre izgatottabban készülődtem az útra.

Indulás előtt lelkesen nézegettem a helyi webkamerákat és bújtam az időjárás-jelentéseket. A tavalyi hószegény szezonban Karintia a szerencsésebbek közé tartozott, sokkal jobbak voltak a hóviszonyok ebben a tartományban egész februárban, mint bárhol máshol Ausztriában. Úgy látszik egyszer fent, egyszer lent. Az idén azokat az osztrák tartományokat borította be a hó, ahol tavaly alig volt, mivel az északról érkező hófelhők nem tudtak eljutni a karintiai hegyoldalakhoz.

Kisebb gondolkodás után úgy döntöttem, hogy hófelhők helyett én fogok északról megérkezni, innen közelítem meg Bad Kleinkirchheim városát. A dugóiról és baleseteiről hírhedt S6-os úton az első semmeringi alagutak után hirtelen befehéredett az egész táj. Murau után már csak a turrachi magaslaton kellett átverekedni magam. Hó dolgában Turracher Höhe nagy kontraszt Bad Kleinkirchheimhez képest ezen a hétvégén. Itt már jár a legtöbb felvonó, és zajlik az élet.

Akinek nem szimpatikus a vezetés a meredek hegyoldalakon, az közelíthet délről, Villach felől is. Itt is számos síterep mellett lehet útközben elhaladni. Aki nem szívesen táborozik le egyetlen síterep mellett egy egész hétre, annak bejöhet a csodálatos Millstatt-tó és környéke, ahonnan számos karintiai síterep könnyen elérhető. Legközelebb Goldeck található, de egyórás autóúttal becserkészhető Katschberg, Innerkrems, Turrach, Ankogel, Gerlitzen, a Mölltal-gleccser vagy akár Arnoldstein is.

Verseny pedig biztosan lesz, még akkor is, ha egy centi hó sem esett. Az elmúlt időszakban jó néhány verseny maradt el hóhiány miatt, de ez most nem fordulhat elő. Elképzelhetetlen, hogy elmaradjon a verseny, amikor a karintiai síszövetség most ünnepli századik születésnapját, vagy amikor végre az osztrák versenyzők is formába lendülnek, és végre itt az ideje, hogy átvegyék a vezetést a nagy rivális svájciaktól. Pontosan tizenöt éve vár erre a versenyre az egész tartomány, legutóbb ekkor versenyzett a férfi mezőny elitje Karintiában.

A december 8-9-i verseny színhelye tehát Bad Kleinkirchheim, ahol a hölgyek már korábban versenyeztek. Óriási kitüntetésnek tartják a helyiek, hogy a világ legjobb férfi lesiklói ebben a fürdővárosban állhatnak rajthoz, közvetlenül az amerikai futamok után. Már az észak-amerikai versenyeken is volt gond a hóval, ott egy kicsit több volt a kelleténél. Halasztás miatt elhúzódott a verseny a Sziklás-hegységben, ezért kicsit sietniük kellett az indulóknak Ausztriába.

A helyiek szívesen emlékeznek a tizenöt évvel ezelőtti futamra, ugyanis akkor egy helybeli, Armin Assinger nyerte a szuperóriás-műlesiklást. Assinger pár évvel később visszavonult a síeléstől, de továbbra is a kamerák kereszttüzében maradt, az osztrák állami tévé egyik népszerű műsorvezetőjeként. Síelős műsorokat ugyan nem vezet, de tavaly egész évben Hermann Maier harmatos teljesítményét kritizálta. Igaz, ami igaz, a "Herminátor" már csak árnyéka egykori önmagának, a karintiai versenyre már el sem jött. Persze nem Assinger miatt, a technikai számokban már végképp nincs esélye az idei szezonban.

Azért Maier nélkül is maradt elég kedvencük az osztrákoknak. Például Benni Raich. A kedvencek után érdeklődő rögtönzött közvélemény-kutatásomat korán abbahagytam, miután nyolcból nyolc osztrák neki drukkolt. A legnagyobb dicsőséggel járó összetett Világkupán szinte az egyetlen osztrák, aki komolyan labdába rúghat. A verseny előtt két svájci állt az élen a helyi kedvenc előtt, de csak annyival, hogy ezt egy hétvége alatt meg lehetett fordítani. A helyi marketingesek és a média hálás is volt ezért a helyzetért, ki is használták a verseny hírverésénél. A szervezők amúgy hatalmas munkát végeztek. Több száz önkéntes dolgozott éjjel-nappal, hogy az első edzésekre már használható legyen a pálya. Húsz nap alatt természetes hó nélkül is világszínvonalú körülményeket varázsoltak a Franz Klammer pályára. Klammer és Bad Kleinkirchheim neve az utóbbi évtizedekben szorosan összeforrt. Az olimpiai bajnok városának reklámarcává vált, hatalmas kultusz és tisztelet övezi "Ferenc császárt". Nehéz úgy kinyitni egy helyi prospektust, hogy két-három oldal után ne mosolyogna ránk valamelyik képen a pálya széléről, egy Hütte mellett vagy valamelyik termálfürdő nyugágyáról. A magas hegyeken és 100 kilométernyi sípályán kívül ugyanis található itt még két fürdő is, számos szolgáltatással azoknak, akik egy kis kényeztetésre vágynak a napi síelés után.

A legenda szerint 1055-ben egy ütközetben megsebesült gróf ivott a helyi forrásból, amelynek vize teljesen meggyógyította. Hálából templomot alapított a szomszédos Millstatt-tónál. A gyógyvíz és a fürdő híre egyre terjedt, az ilyesmit szerfelett kedvelő török hadsereg is elfoglalta egy időre a várost. Őket Mátyás király szorította ki, aki tudhatott valamit, mert innen már nem akart messzebb menni Karintia meghódításában. Hosszú várakozás után Kleinkirchheim 1935-ben végre megkapta az engedélyt, hogy nevében használhassa a Bad (fürdő) nevet. A nagy örömben csak arra figyeltek, hogy a szócska bekerüljön a város nevébe, és csak 1957-ben jöttek rá, hogy jobban hangzana, ha ezzel kezdődne a város neve. Azóta hívják a Nockberge-hegység alatti várost Bad Kleinkirchheimnak.

1991-re teljesen felújították a St. Katherin termálfürdőt, tavaly október végére pedig végeztek az 1969-ben épített római termálfürdő (Römerbad) teljes renoválásával is. Ez utóbbi 4000 négyzetméteres alapterületével és szolgáltatásaival nemcsak a síelés után betérő "kocaszaunázókat" kápráztatja el, hanem a wellness-őrülteket is.

A fürdőbe lépve rögtön egy hatalmas közös öltözőbe érünk, ami sokkal jobb ötlet, mint a szokásos külön férfi-női rendszer. Így együtt a család, a baráti kör. A legutolsó ruhadaraboktól pedig a külön öltözőfülkékben lehet megszabadulni. Innen szinte egyből a földszinten található medencékhez érünk. Változatos mélységű medencékben, enyhén meleg vízben úszkálhatunk. Aki fázna bennük, azt a melegvizes kismedencék várják.

A földszintről és a medencékből csodálatos a kilátás a versenypályára, de ideje benézni a kulisszák közé, ami szinte szó szerint értendő. Az osztrák fürdőkultúra nem díjazza az élvezetek elrontását azzal, hogy akár egy kis darab ruhát is magunkon hagynánk. Van egy pont, ahonnan csak meztelenül vagy köntösben vihet tovább az út. Látom, ahogyan a fürdőmesterek a fürdőruhában flangáló hölgyeket figyelmeztetik, hogy így tilos szaunázni, majd személyesen is utánuk mennek a szaunába ellenőrizni, hogy tényleg levettek-e mindent. Istenem! Micsoda munkakör! Nem emlékszem, hogy annak idején az osztályfőnököm beszélt volna erről a pályaválasztás előtti időszakban.

A ruhátlanság egyébként a helyi íratlan szabályok közé tartozik, mely érvényes a fürdő nagy részére, még a medencékre is. Régi római hordókra emlékeztető formájú szaunák és egyéb káprázatos termek váltják egymást. A gőzfürdők, szaunák, aromaszobák típusa és száma bőven meghaladja a máshol szokásos választékot. Órákon át tart az összes látványosságot végiglátogatni.

Amíg a bőr szépül, a test egészségesebb lesz, nagyszerű látvány tárul a szemünk elé. A verseny színhelye a Franz Klammer pálya - a térképeken a Kaiserburgbahnhoz érkező fekete jelzésű nyolcas pályáról van szó. Nagyszerűen látható a célegyenes, így a versenyt is sokan innen nézték végig. A célegyenes elég meredek dombon van, amivel volt gondja bőven a versenyzőknek. Fölötte egy rövid egyenes szakasz található, e fölött pedig egy másik meredek letörés.

Az alsó meredek szakaszra úgy érkeznek a síelők a felette lévő vízszintesről, hogy semmit sem látnak a következő szakaszból. Olyan ez, mint amikor az átlag síelők egy beláthatatlan, meredekebb szakasz előtt megállnak megnézni, hogy mi is vár rájuk, csak éppen itt nincs idő megállásra. Úgy kell ráfordulniuk a következő kapura, hogy nem is látják, merre van. Ehhez jön még a hihetetlenül megkeményedett, helyenként már teljesen jeges műhó. Hullanak is a klasszisok, mint a legyek.

Óriási üdvrivalgás kísér minden hazai versenyzőt, és szinte izzik az aréna a jéghideg decemberi vasárnapon, amikor Benni Raich következik a második futam végén. Raich hibátlan. Az egyszerű halandó számára felfoghatatlanul tökéletes síeléssel még növeli is az első futamban megszerzett előnyét, és mintegy húszezer osztrák legnagyobb örömére megnyeri a műlesiklást. Raich győzelmével akkor - ideiglenesen - az élre is ugrott a Világkupán, úgyhogy volt elegendő indok az ünneplésre, a helyi kocsmárosok legnagyobb örömére.

A verseny reggelére a nézők is örülhettek, miután apró ajándékot kaptak a természettől. Pár centiméteres friss hóréteg takarta be a hegyet, amely velem együtt sokaknak meghozta az igazi téli hangulatot. A marketingesek is újfent örülhettek, hogy nem kellett a tavalyi havas képekből összevágni az idei sajtóanyagot. Egyszer majd jó lenne kipróbálni, ha a száz kilométernyi pályán rendesen áll a hó. Elvileg erre nem kell sokat várni, hiszen körülbelül 700 hóágyút lehet csatasorba állítani, ami azt is jelenti, hogy a pályák 97 százalékát lehet hóágyúzni.

Szálláshely is van bőven, csak a városban 6000 különböző kategóriájú vendégágy található, és akinek tényleg bejön a síelés+termálfürdő kombináció, annak érdemes fontolóra vennie egy hosszabb kirándulást erre a környékre. Március első két hetében a hatnapos bérlet mellé három alkalomra szóló ingyenes belépő jár a római termálfürdőbe, március második felében pedig az akcióban részt vevő szállodák ingyenes síbérlettel és félárú fürdőjeggyel várják az utószezon vendégeit.

Oszd meg:

Kövess minket: