Cikk dátuma: 2006.10.13. | Szerző: Fehér Gábor

Nem tudom, került-e már valaki igazi viharba hegyen? Hát persze, mondaná mindenki, még aki nem síelt életében soha, az is. Fúj a szél, esik, összébb húzzuk magunkon a gallért.

Ez azonban olyan vihar volt, amikor az ember a saját bőrét húzná össze, ha lenne mivel, mert a keze már rég üvegesre fagyott a kesztyűben.

Hatan próbáljuk tartani az irányt a feltételezett felvonó felé, ami majd reményeink szerint a megváltó kabinhoz vezet. Látótávolság usque 5 méter, már ha egyáltalán valaki még lát a szemüvegén keresztül. A metsző hókristályok vízszintesen húznak el a pofánk előtt. E sorok írója - lévén geodéta - csak remélni meri, hogy jó irányban araszolgat az immár 8 főre bővült csapat, ugyanis egy síró házaspár csatlakozik időközben hozzánk birkaösztönnel.

Era most utolsóként küzd a mélyhóval. Egyik barátunk épp jókor tekint hátra, és még látja, amint lehanyatlik a pálya szélén a kb. 4 méter mély vízmosásba, amit 2 méteres porhó lep. Segíteni úgyse tudunk, ő maga már megkezdte küzdelmét a hótakaróval, hogy valamikor az évtized végére felérjen. Mint később kiderült, azt hitte egyedül maradt, és itt fog martalékául esni a Jetiknek.

Mi eközben várunk. A metsző szél, a kávé és a női hólyag átmérője megteszi hatását, mert párom rövidesen közli: - Gyerekek én bepisilek, ha nem történik valami.
Persze hogy nem történik. Mivel mozgóvécé még nincs a felszerelésünk közt, rámutatok a hóra: - Eta bálsój toalett, bitte elvégezni itt! Nagy úr a szükség, de még nagyobb a prüdéria, így férfitársaimat először szembefordítja a széllel (széllel szemben ugye nem lehet!), maga arrébb evickél. Nagyon nem mer, mert már így is csak annyit látunk belőle, mint Junoszty tévén a jéghokiból, majd letolva a letolandókat, háttal a vízmosásnak leguggol. Era ebben a pillanatban bukkan fel a mélyből, mint egy hős szénbányász, páromtól kb. 1 méterre. A látvány feledhetetlen. Kissé távolabb néhány ember szürke masszaként, mint szabadrúgásnál a sorfal (csak most kezükkel mást takarnak), orra előtt két félgömb, amiből az első pillanatban még látja, hogy valami citromos jégkásaszerűt repít felé a szél, aztán már azt sem.

A meglelt felvonóban ezek után mindenki a macskát kereste (rajtunk kívül!), ami - a feltételezéseik szerint - a sarokba piszkíthatott.

Oszd meg:

Kövess minket: