Fedett síaréna nyílik augusztus végén Litvániában
Két évvel ezelőtt írtunk arról, hogy megkezdődött a litván fedett sípálya építése. A célok teljesültek, ahogy az ilyen csarnokok esetében lenni szokott, egyedül a határidőt nem sikerült tartani, az idei januári nyitás helyett csak nyár végén nyílik meg az új komplexum, de már hivatalos az augusztus 26-i nyitás időpontja.
Az új síarénának rögtön két érdekessége is van. Oroszország kivételével ez az első kelet-európai fedett csarnok. Több egykori szocialista országban, számos hasonló terv született az előző években, de sehol sem mertek belevágni. A litván csarnok esetleges sikere több hezitáló befektetőt is meggyőzhet, hogy van fizetőképes kereslet az ilyen jellegű szórakozásra ebben a régióban is.
A másik érdekesség, hogy a litván megoldás egyszerre kínál beltéri és kültéri síelést is, mivel a csarnok mellé egy igazi szabadtéri pályát is építettek, amelyen a csarnok tetejéről indul és a csarnok aljához érkeznek a síelők. Ezzel az ügyes, de egyben időjárásfüggő megoldással, jelentősen nőhet a látogatók száma.
Ez már a július végi próbaüzem filmje
Litvánia szinte teljesen lapos, hegyek nélküli ország, helyi síelésről nem igazán beszélhetünk. A Druskininkajban most épült komplexum pályái egyben az ország leghosszabb sípályái is.2011.08.04. 12:58:52 Töri-074
Szuper!!!:-) Jó lenne itthon is már egy fedett pálya!!!Lassan már mindenhol van, csak szegény magyaroknak kell utazgatni a környező országokba ha szeretne csúszni pl:nyáron!!!!:-( 2011.08.07. 20:12:09 szabolcsij
A lassan mindenhol van, egy kicsit erős :)
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
További szállásakciók »
Foglalható: min. 4 éj esetén Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |