Címoldal Fotók Videók Mobil

Már épül a fedett sícsarnok Litvániában

Cikk dátuma: 2009.07.22. | Szerző: Batus
Már épül a fedett sícsarnok Litvániában Litvánia is elkezdte az első fedett sípálya építését. A közlemény megjegyzi, hogy ehhez hasonló építményt korábban még nem építettek sem Litvániában, sem a balti államokban. Oroszországot leszámítva, legjobb tudomásunk szerint Litvániában épül az első fedett síterep a volt keleti blokk országaiban.
Az új létesítményt a már jelenleg is turisztikai célpontnak számító Druskininkajban építik meg. A közel húszezer lakosú városka már nagyon régen a gyógyfürdőiről híres, az utóbbi években egy aquaparkot is építettek, és most készül egy újabb turistacsalogató beruházás. Olyan mintha nálunk Hajdúszoboszló úgy döntött volna, hogy felhúz egy fedett sípályát.

Múlt hét csütörtökön az ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött az építkezés, amelynek végén egy eléggé érdekes megoldással találkozhatnak majd a síelők. A tervek szerint három pályát építenek egymás mellé, kettő (egy hosszú és egy tanuló) a fedett csarnokban, a harmadik pedig a szabadban fog majd elhelyezkedni. A külső és a belső pályák együttes hossza meghaladja az 1000 métert. A szervezők szerint a pályák üzemeltetése nagyban függ majd az időjárástól. A benti pályákat 30 fok felett bezárják, a külsőt pedig csak fagypont alatt nyitják meg. Tegyük hozzá, hogy ezen a részen a téli átlaghőmérséklet végig fagypont alatt van, nem ritkák a mínusz 10-20 fokos fagyok sem.

A belső és a külső pályák látványterve felülről
A belső és a külső pályák látványterve felülről
A polgármester biztos benne, hogy a sícsarnok sikeres beruházás lesz, és ezt az aquapark példája alapján gondolja. Az aquapark megépítése óta megduplázódott a lengyel vendégek száma, háromszor több lett turista érkezett, és a gazdasági válság ellenére tavaly hat százalékkal több vendéget fogadtak. Kevés város kínál ilyen egyedülálló szórakozási lehetőségeket télen és nyáron, a síelés és gyógyvíz hosszútávon csak erősítheti egymást.

A csarnokhoz állami, uniós, illetve magánpénzeket is felhasználnak. A befektető körülbelül 50 millió litát (kb. 4 milliárd forint) költ a projektre, míg az Európai Unió pedig 40 millió litával (kb. 3,2 milliárd forint) támogatja az építkezést.

A tervek szerint az építkezés 2011 januárjára fejeződik be és évente 150.000 látogatót várnak.
A fedett pálya belülről
A fedett pálya belülről
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
h i r d e t é s
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?

Gleccserre megyek csúszni.
Elutazom a déli féltekére, ahol tél van.
Vízisíelek / Wakeboardozom.
Görkorizom / gyepsízek.
Nyáron is a hegyeket járom, gyalog vagy kerékpárral.
A síelők.hu-t nézegetem és tervezem a következő telet.
Kövess minket: facebook twitter
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 12 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.
www.sielok.hu © Copyright 2000-2012 - Perfect Team / Síelők Bt.
Hungarian Quality Content Kiváló magyar tartalom Év honlapja 2009 eFestival 2005 I. díj eFestival 2009 - Felhasználóbarát honlap User Friendly Website