Új lift és nagyobb parkoló épült Selmecbányán
Új síterep nyílt tavaly a történelmi Magyarország egyik legszebb kisvárosában, a felvidéki Selmecbányán. A modern ülőszékessel rendelkező határhoz közeli síterep fennállásának második évére épített egy új csákányos liftet, az idén már lesz esti síelés, valamint jelentősen megnövelték a parkolóhelyek számát.
Kisebb-nagyobb kálvária és jogi huzavona után tavaly végre már vendégeket fogadhatott a selmecbányai (Banská ©tiavnica) pálya. A történelmi emlékekben és látnivalókban gazdag kisvárosról már többször írtunk, ám ezentúl már csak a síelés miatt is érdemes lesz idelátogatni.
Tavaly egy másfél kilométeres pályán lehetett síelni, amely mellett egy világszínvonalú Doppelmayr ülőszékes közlekedett (2400 fő/órás kapacitás). Az idei szezonra egy 220 méter hosszú húzólifttel bővül a felvonók választéka, amely óránként körülbelül 700 síelőt tud majd szállítani.
Az új lift átadása azt is jelenti, hogy ezentúl este is lehet majd síelni a síterepen, a húzólift melletti rövidebb szakaszon.
Az idei fejlesztések közül feltétlenül ki kell emelni az új parkoló megépítését. Könnyebb lesz a dolguk az autósoknak, hiszen egy 300 autó befogadására alkalmas új parkolót építettek a síterepen. A lift felső állomásán található büfé mellett az idén egy sportbolt is üzemel majd, ahol a különböző léceket és deszkákat lehet majd tesztelni.
Selmecbányai kirándulás idén márciusban
Ami az árakat illeti, az idén egy euróval kerül többe a síelés, mint tavaly. Előszezonban, december 20-ig 13 euróba kerül egy napijegy, az ünnepek alatt 19 euró, majd január 6-tól 16 euróra csökken a jegy ára. Március 7-től már utószezon lesz, a napijegy ára ismét 13 euróra csökken.
A síterep elégedett lehet a tavalyi szezonjával, az első évvel. Körülbelül 40.000 látogatót fogadtak, köztük sok vendéget Magyarországról is. Az idei szezonra már felkészültek, mind a 23 hóágyút kiállították a pályára, már csak a hideg hiányzik, hogy megkezdjék a pálya behavazását és kezdődhessen az idei szezon.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
További szállásakciók »
Foglalható: min. 4 éj esetén Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |