Szombaton indul az új ülőlift Tátralomnicon
Annyi minden változik Tátralomnicon (Tatranská Lomnica), ahol az idei legnagyobb szlovák fejlesztéseket találjuk, hogy nem is könnyű összefoglalni az idei fejlesztéseket. Új fűtött ülésű lift, új hóágyúk, szélesített pályák, új parkoló, környezetbarát síbuszok és mindenekelőtt olcsóbb síbérletek.
Július elején megkezdődtek a földmunkák és elkezdték építeni az új hatszemélyes, fűtött ülésű, Doppelmayr liftet, amely közvetlenül a régi kabinos lift alól indul. A Kőpataki-tó irányába jelenleg közlekedő kabinos óránként csak 900 utast tud szállítani, ez pedig elég szűk kapacitást jelent a síterepnek. 2008-ban megépült a kabinos középállomása (Start) és a Kőpataki-tó alatti Cucoriedky (Áfonyás) közötti négyszemélyes lift, amely majdnem 2000 fő/órás kapacitásával valamit enyhíteni tudott a hosszú sorokon. Az igazi megoldás megépítését 2009-re tervezték, de a pénzügyileg gyengébb szezonok után az építkezés csúszott egy évet, de az idén elkészül az új hatszemélyes, amely 2600 fő/órás kapacitásával (és a kabinossal együtt) már valószínűleg megoldja a nagyobb tömegek elszállítását is. Főleg a főszezonban lehet nagy segítség az új lift, amely egyharmaddal növeli meg a síterep kapacitását.
Az új lift a legmodernebbek közé tartozik: fűthető ülések, lehajtható védőüveggel, amelyet a Szlovákiában egyre népszerűbb narancsszínre festenek itt is. A lift közvetlenül a parkolótól (888 méter) indul és a Start (1169 m) állomásra érkezik. A 211 méteres szintkülönbség mellett 1889 métert lehet rajta utazni majdnem hét perc alatt. Az új lift nem olcsó mulatság, összesen 7,7 millió euróba (kb. 2,1 milliárd Ft) kerül a síterepnek. Ez lesz Szlovákia hatodik hatszemélyes liftje, de az első Tátralomnicon.
2010.10.19. 12:11:04 Kócz
Sziasztok! Azt nem tudja valaki, hogy mikor épül meg az ülőliftes felvonók utolsó szakasza, amivel fellehetne jutni a Kőpataki-tóhoz a kabinos lift helyett? Valamint a Kőpataki-tó és a Lomnici-nyereg közötti őskori liftet mikor cserélik le valami modernebbre? Tibor2010.10.19. 13:43:08 batus
Szia!A tervekben egy funitel típusú lift szerepel az új lift felső állomásától (Start) egészen a Kőpataki-tóhoz. Ez a tervekben 2012/13-ra írják. A Lomnici-nyeregben egy négyszemélyes lesz - valószínűleg ez is csak a 2012/13-as szezonban. Jövőre egy négyszemélyes lift épülhet a régi (az idén teljesen elbontandó) kabinos helyén, a Grand Hotel Praha mellől indulna Buková hora irányába. A tervek régen is megvoltak, de mindig valami közbejött. Mivel ugyanez a cég üzemelteti Jasnát is, ahol jövőre őrült nagy építkezések lesznek, nem tudom mennyi pénzük marad Lomnicra :) 2010.10.19. 14:33:04 Kócz
Köszi! Jasnán tudod, hogy milyen építkezéseket terveznek és Chopok déli oldalán is lesz fejlesztés?2010.10.19. 15:35:30 batus
Jövőre elkezdik megépíteni a rendes összeköttetést, két komoly lifttel mindkét oldalon, de valószínűleg legalább két éves projekt lesz. Ez nagyon sok pénz lesz.Aztán évente cserélnek le egy-egy Deres liftet a déli oldalon. 2010.10.19. 17:32:01 Kócz
Köszi az infókat! Kíváncsian várom a összeköttetést, remélem valami szélálló és nagy személyszállítás kapacitással rendelkező felvonókat építenek majd.2010.10.19. 18:35:52 batus
igen, egy szélálló funitel + egy hatszemélyes épül 2600, illetve 2400 fő/órás kapacitásokkal - ha jól emlékszem fejből...2010.12.18. 09:34:00 ahoj
Lomnic mindig is a kedvenc terepeim közzé tartozott de ekkora marhaságot hogy 8milla euro-ért építenek felvonót arra a libalegelőre ahol 1800m hosszú pályán 200m a szintkülönbség,miközben a kőpataki tó állomásról egy szuper piros pályát lehetne kialakítani!!Ja hogy ezt hóágyúzták be?igen csak ratrakkal nem kezelik a (régi) új középső szakaszt!!!A Startól induló felvonót is egy zseni találhatta ki arra a kemény 800m hosszú pályára és ráadásul életveszélyes megoldás is.2010.12.18. 16:15:46 pattyski
ahojAz lehet hogy te feleslegesnek tartod, de valószínűleg itt síelnek a legtöbben, így ezt kellett lecserélni. Hidd el nehéz döntés egy új felvonó felépítése, mindig sokat kel mérlegelni. 2010.12.21. 15:17:42 dredd
Hiába a nagy kapacitás, tegnap reggel nem inditották a szél miatt!2010.12.25. 17:03:01 ahoj
Rákölthetnek itt 28 millát akkor is cseszkó világ marad,hun ez a baj utána meg a pénztárnál állsz 1órát........
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |