Kaprun: mozi 3000 méteren és wellness központ
Kaprunban az idén nyáron sem tétlenkedtek, a sípályákon a legnagyobb durranás a felső hegyállomás teljes átépítése, amit decemberben adnak át. Lenn a völgyben, Kaprun határában egy wellness központ nyitja meg a kapuit.
Mozi 3000 méteren1966-ban nyitotta meg ünnepélyes keretek közt az akkori osztrák államfő Ausztria első gleccserfelvonóját a Kitzsteinhornon. Az azóta eltelt jó negyven év alatt többször is átépítették, modernizálták a nagykabinost és a völgy-, hegyállomását. Az igazi átszabásra azonban most jött el az idő; 2010 decemberétől egy teljesen új külsőbe és belsőbe bújtatott hegyállomás fogadja a vendégeket. 3000 méteren bizony nem mindennapi teljesítmény az építkezés; hóban, fagyban, sokszor mindez a nyár kellős közepén. Összesen 250 tonnát mozgattak meg eddig a munkások; az építkezéshez használt anyagokat felvonókkal, ratrakokkal, helikopterek segítségével szállítják a völgyből a háromezer méteres magasságba.![]() A Gipfelwelt 3000 látványterve
Hóágyúpark fejlesztéseAz idén újabb hóágyúkat sikerült beszerezni a SUFAG cégtől. A hóágyúrendszert immáron a Sonnenkarbahn hatüléses felső állomása felett is kiépítették, így a Kitz felvonók alja és az itteni lejtők mesterségesen is behavazhatók. A nagyobb teljesítmény érdekében a hókészítő masinákat oszlopokra telepítették. A vezetékrendszer a Mauerer liftek jobb oldalán, továbbá az Alpincentert elkerülő sípályán (ami a Bundessportheim mögött fut) is kiépítésre került.Még több funpark és ingyenes internetKitzsteinhorn funpark témában három parkjával eddig is az élen járt; a mostani szezontól még több elemmel bővülnek a parkok, sőt a weboldaluk is teljesen megújult. Akik a sípályákon sem tudnak/akarnak megmaradni a világháló nélkül; számukra jó hír, hogy a völgyben, az Alpincenternél és az új Gipfelweltnél (hegyállomás) is kiépítésre, illetve bővítésre került a W-LAN, ami ingyenesen vehető igénybe.![]() Tauern Spa: csak egy részlet
Tauern Spa; Ausztria egyik legmodernebb wellness központjaA völgyben sem állt meg az élet és a semmiből nőtt ki a Tauern Spa wellness komplexum modern épületegyüttese. Különféle szaunák, gőzfürdők, pezsgőfürdők; bel-, és kültéri medencék, relaxációs termek. Hatalmas panorámaablakok teszik különlegessé az új komplexumot, ahonnan lazulva gyönyörködhetünk a környező tájban; a havas fenyvesekben és a markáns háromezresekben. A nyitvatartási is kedvező, már a reggeli óráktól fogadja a vendégeket és bizonyos napokon akár éjfélig is élvezhetjük a központ szolgáltatásait. A Tauern Spa beruházási költsége mintegy 90 millió euróba került.2010.11.12. 10:58:29 huligan
Most, hogy így olvasom a cikket, arra gondoltam ezeket ki kell próbálnom...:)))2010.11.12. 11:38:10 Kanyarsíklub Replaci
Én is kíváncsi vagyok, mi lett az alagútból. Annak idején, mikor még csak a nagykabinnal lehetett a csúcs közelébe jutni, és még nem létezett a sikló, gyalog kopogtunk a fa padozaton az alagútban a kijáratig.2010.11.12. 16:49:33 vasssy
Hát, nem is tudom... Minek mozi 3000méteren, hogy a panorámában gyönyörködjek, ha egyszer amúgy is szép a kilátás?!Lehetne inkább a wellness-téma fent. Milyen jó lenne jakuzziban üldögélve, sörrel a kézben gyönyörködni a kilátásban, vagy a szaunából a gleccserre szaladni egy kis hófürdőzésre...
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |