Kreischberg telemark világbajnokságot rendez jövőre

2008.01.13. Bata Attila

Kreischberg telemark világbajnokságot rendez jövőre Az egyik legfiatalabb versenyágnak a 2009-es világbajnokságát az ausztriai Kreischberg rendezheti meg. A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) ebben a szakágban is Világ Kupa sorozatott írt ki, amelynek az egyik versenyét, főpróbaként, a jövő évi világbajnokság színhelyén rendezik holnaptól.
Kérd a sielok.hu-t a Google-ben!

A szervezők szerint minden készen áll a verseny megrendezésére. A hétfői versenyekre nemcsak a pályákat kellett felépíteni, hanem komolyabb marketingmunkát is kellett végeznie az ötven önkéntesnek, hiszen egy nagyon fiatal versenyág első lépéseiről van szó.

A verseny több részből áll. Először egy kétfutamos óriás-műlesikló versenyt rendeznek 25 kapuval. Minden egyes kapu mellett versenybírók állnak, és akik nem telemark stílusban veszik a kapukat azok időbüntetést kapnak. A cél előtt egy nagyobb ugratót építettek a rendezők. Itt az ugrások távolsága mellett arra kell figyelniük a versenyzőknek, hogy a talajfogás kifogástalan telemark stílusban történjen. A versenyzők sífutásban is összemérik erejüket. Egy 150 méter hosszú pályán rendezik a sprintversenyeket.

A versenyre, amelyet a jövő évi világbajnokság főpróbájának is tekintenek 14 országból érkeznek résztvevők.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ
Szállástippek
Kirschbaum Apartmanház
Apartmanok Murau központjában, Kreischberg síterepétől 7 km-re, jól felszerelt saját konyhával, fürdőszobával és utcai parkolóval. Ingyenes WiFi a házban.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Waldschlössl csillagcsillagcsillag
Háromcsillagos pályaszállás a Kreischbergre vezető kabinos felvonó mellett. Tipikus osztrák családias hotel, kétágyas és családi szobákkal, valamint étteremmel és szaunákkal.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Feriendorf Murau
Önálló, szépen berendezett házak Murau szélén. A környéken rengeteg kikapcsolódási lehetőség van. Akár 12 fő elszállásolására is alkalmasak a házak (70-135 m2), némelyikben pezsgőfürdő és szauna is található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek