Inferno Race - pokoli verseny a svájci Mürrenben
1928 óta minden januárban megrendezik a ma már elismerten legjobb európai amatőr lesiklóversenyt, az Infernó, azaz a "Pokoli versenyt" a svájci Mürrenben (Jungfrau régió).
Az Inferno a világ legismertebb
és leghosszabb amatőr lesikló versenye, ahol a versenyzők egyenkénti indítással,
de általában tömegben síelve teszik meg a versenytávot. Az ötlet egy brit
síelőtől, Sir Arnold Lunntól származott akinek unokája szintén részt vett
már a versenyen. A pálya egy hosszú meredek szakasz, amelyben azonban van
egy-két lapos rész, sőt olyan is előfordul, hogy a versenyzőknek kicsit
felfelé kell haladniuk. A pálya, amely minden elképzelhető nehézséget tartalmaz:
jeges szakaszokat, szűk átjárókat, és meredek letöréseket, hossza ca. 15,8
km.
![]() Az Inferno útvonala
Az eredeti verseny a 2970 méter magasan fekvő Schilthorn csúcsáról indul és 2150 méter szintkülönbség áthidalása után a versenyzők 796 méter magasságban érik el a célt a lauterbrunneni völgyben. A táv körülbelül négyszerese a szokásos lesiklóversenyek hosszának. Az eddigi legjobb győztes idő 13 perc körül volt, de aki 45 percen belül képes célba érni, az már igazi síelőnek számít. A 63. Nemzetközi Inferno síverseny 2006. január 18-21 között került megrendezésre Mürrenben. 1800 versenyző állt rajthoz a világ minden országából, sajnos magyar résztvevőről nincs tudomásunk, ellenben 13 cseh lesikló is szerencsét próbált. A győztes ideje szinte pontosan 15 perc volt. A versenyt az idén a remek hóviszonyoknak köszönhetően hosszú idő után először teljes hosszában tudták megrendezni. ![]() Az Inferno Mürren logója
Bővebb infó a versenyről és nevezés: www.inferno-muerren.ch Szállás és egyéb info a régióba utazóknak: www.wengen-muerren.ch
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó fotóalbumok:
Kapcsolódó videók:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |