Ankogel őrzi még azt a hangulatát, amilyen 20 éve volt a síelés. A kabinra várva meg tudtam figyelni az arcokat. Mindenki türelmesen várt, közben pihent, mert a pálya, de a pálya melletti terep is igazi kihívás. Elégedettség volt az arcokon, amit az igényes, hosszú és fárasztó csúszások után szoktunk érezni. A legtöbben elhivatott sízők, freeriderek. Összenéztünk, mosolyogtunk, mert tudtuk, hogy miért vagyunk itt, és hogy mi ebben a jó. A zord idő ellenére volt sok gyerek is. Sítábor, a testnevelő tanárukkal. Tömeg az viszont nem volt. Ez nem az a hely. Egyre kevesebb ilyen maradt. Sajnálnám, ha ide is elérne a tömegturizmus kiszolgálására alkalmas fejlesztés. De nem hiszem, hogy megérné, mert ez a hegy sportos síelőknek való, akik nincsenek túl sokan és nekik nem kell a fűtött ülés.