Pár év alatt több mosolygós történet is felrémlik.
Mindig az a rémálmom, hogy ellopják a lécem, általában úgy védekezem, hogy különböző helyre rakom a két lécet, úgyis párosával lopják. Serfausban egyszer mégis úgy mentem hütttézni, hogy csak simán elfektettem a léceket a havon. Mikor kijövök, keresgélés a lécrengetekben, látom ám, hogy egy lécemet egy férfi próbálja felcsatolni. Rohanok oda, úristen lopják az Atomic SX9-t ! Felháborodottan próbálom magyarázni, talán olasz lehetett az illető, hogy azonnal hagyja békén a lécemet. Erre ő még nagyobb felháborodással szól vissza, hogy mit akarok én vele, közben erőlködik a felcsatolással. Elsőre nem kapcsoltam és próbáltam elszedni a lécemet, amit részéről kishíján tetlegesség követett. Ekkor bevillant valami. Körbenéztem, van-e hasonló léc a havon, pár méterrel arrébb meg is láttam egy ugyanolyat, mint az enyém. Kezdek arrafele mutogatni, de az olasz csak a felcsatolással vergődött. Kénytelen voltam odahozni és mutatom, hogy talán ez lehet az övé. Ekkor elhült az arca, talán rájött, hogy a botok sem stimmelnek, a lécet sem tudja felcsatolni, itt valami hiba lehet. Miután ezt a lécet elsőre sikerült felcsatolni, végleg leesett neki a tantusz és óriási bocsánatkérések között búcsúzott el tőlem.