Biztos többünkkel is estek már meg a síelés kapcsán mosolyt fakasztó történetek - ezeket itt közzé tehetnénk mindannyiunk örömére. Ezennel meg is kezdeném a sort - hirtelen 2 jut eszembe, mindkettő olaszokhoz kötődik:
1.)
Nem tudom már, hol történt, de álltunk valahol a pályán nem túl bonyolult helyen, fölöttünk pár méterrel olaszok. Egyszercsak az egyik olasz kislány elindult és nem igazán kontrollált mozgással, de fülig érő mosollyal, valamint " Hopp-hopp, scusi!" felkiáltással egyenesen nekem csúszott. Semmi komoly nem történt, de azóta, ha olyan a szitu, a "Hopp-hopp, scusi!"-t szállóigeként használjuk.
Scusi: bocsánat, vagy itt talán még jobb: bocsi.
Ha nem jól írtam, kérem hogy olasz tudor jelezze, és kijavítom...
2.)
Ez a Stubai-Gletscheren esett meg. A legmagasabb pontra egy kettes ülős visz fel, és onnan lefelé viszonylag szűk a pálya első 100 métere, ezért buckásodik is, így nem árt figyelni. Na ide is felért egy elég hangos, jó kedvű olasz csapat, majd némi tollászkodás után az egyik srác hangos "Allora, Stefano, allora!" felkiáltással nekiindult. A baj csak az volt, hogy a "Stefano" és a második "allora" között jó hosszan hátranézett, majd azzal a lendülettel egy buckánál összeakadtak a lábai és elvágódott. A tekintélycsorbuláson túl baja nem esett, de számunkra megszületett a 2. szállóige arra az esetre, ha valakit noszogatni akarunk, vagy egyszerűen csak elindulni...
Allora: na akkor - gyerünk - hajrá, valami ilyesmi.
Itt is szívesen fogadom a segítséget, ha valaki frappánsabb fordítást tud...
Nem nagy sztorik, de visszagondolva és látva magam előtt a szitukat, még most is mosolygok rajtuk...
Keresés
