Trailrider szerkesztőség által kiemelt fórum üzenetei2012.02.27. Síterep: Annaberg, mások értékelései
Ide is el kellett már jönni egyszer. Az előrejelzés nem sok jóval kecsegtetett, szombaton még erősen olvadt, így vasárnapra jeges pályákat vártam, szerencsére ez nem jött be, mivel az előző napi eső már este havazásba váltott át, így a leratrakolt szottyos puha jégen már reggel volt egy hóréteg.
Gyakorlatilag egész nap a pálya központjából induló négyes liften pörögtünk. Először kék-piros, aztán inkább a feketét nézegettük, illetve én leginkább a bal oldalán a fenyőligetet. A folyamatos havazás miatt a feketén egyre nagyobbak lettek a buckák, a köztük támadt jeges foltokat viszont újra és újra belepte a friss hó. Délutánra bevettük magunkat az erdőbe, legnagyobb meglepetésemre fantasztikus hóviszonyokat találtunk. A régebbi nedves, nehéz, de nem fagyott rétegen 15 centi porhó. Az erdő hihetetlenül jó, elég nagy a távolság a fák közt, lehet tempót menni. Egy akár két napra kiváló uticél lehet Annaberg, ha a hóminőség is rendben van. 2011.12.19. Síterep: Donovaly, mások értékelései
Tegnap megvolt a szezonkezdés Dóvalban. Hero snow, ahogy a franciák mondják. Csak a kék pályák voltak nyitva, Nova Hola egyelőre zárva, de este már dolgoztak rajta a ratrakok, gondolom, hamarosan azt is megnyitják, ha a héten ráesik még egy kis hó (ami az előrejelzés szerint meg is fog történni).
2011.03.21. Síterep: Csorba-tó, mások értékelései
Itt a vége, legalábbis nekem -úgy tűnik - ez volt az utolsó napom a szezonban. Most már bringázni kéne, mert nagyon gyenge leszek :))) Megraktuk Csorba tavat, idén utoljára. A két héttel korábbival ellentétben már tapasztaltuk az olvadás nyomait, a pálya alapja kemény, kicsit jeges, viszont egész szép új hóréteget kapott az elmúlt napokban, úgyhogy egy kemény, de nagyon jó állapotú pályának vághattunk neki reggel. A kemény alap miatt nap közben sem keletkeztek buckák, de a meredek részeken helyenként letolták a felső réteget, így előkerült pár jégfolt.
Az előrejelzés nem jött be, délelőtt majdnem végig napos időnk volt, aztán fent időnként ráereszkedett pályákra a felhő. Ez persze hozta magával azt, amikor nem látod a havat magad előtt, nem látod, merre dől, emelkedik, vagy lejt- e a pálya. Egy szóval (hárommal): nagyon jót csúsztunk. Az alsó hütte árai hibátlanok. Hét és fél ojróért egy kiváló káposztaleves zsemlével, kis salátatál, meggyes-mákos bájgli, és velka Koffola. És, bár én nem valószínű, hogy mégegyszer nekiugrok idén, de, ha nem jön nagyobb olvadás (ne felejtsétek el, hogy 1400-on van az alja!), akkor a jelenlegi hóréteg még sokáig kitart, sőt, akár még gyarapodhat is. Aki úgy érzi, hogy nem ért még véget számára a szezon, az a következő hetekben még számíthat Csorba-tóra. 2011.02.14. Síterep: Selmecbánya, mások értékelései
Vasárnap kilátogattam Selmecbányára, mivel az egyik legközelebbi terep és 90 centi jó minőségű havat jelzett a honlap, 10 centi friss púderrel. Bár volt egy olyan félelmem, hogy a múlt heti olvadás miatt feltehetőleg a régi hó jeges az ezer méter alatti pályákon, de gondoltam, hogy 10 centi friss matériával nagy gond nem lehet. Tévedtem. Nagyot. A 90 centis hó 89 centi áttetsző jégből és az azt borító 1 centi hóból állt össze. Az egy él kevesebb, mint kettő alapon az első lejtőn halomra borultak a boardosok, velem az élen. Attól tartok, a következő havazásig javulás nem várható. Pedig a pálya hangulatos, széles, egy modern bubis felvonóval, a jegy olcsó (16 Eur), a büfé szintúgy és csak két óra Budapestről.
2011.02.07. Síterep: Skalka, mások értékelései
Skalka - más szemszögből. Szombaton jártunk először kint, nagyon pozitív élményekkel gazdagodtunk. Nem csúszni, hanem sífutni mentünk, mert két barátunk is ajánlotta a terepet.
Az első meglepetés az volt, hogy a parkolóban is sokkal több futó, mint lesiklóléc került elő. Féltem, hogy jeges lesz a pálya, de annak ellenére, hogy hetek óta nem esett értékelhető mennyiségű hó, nagyon jó volt a pályák állapota. A pályák többsége skate-elhető, sőt, klasszikus nyomot csak elvétve találtunk. De ami igazán hihetetlen, hogy több szakasz olyan széles, mint egy négysávos autóút. A lejtők is nagyon jók, lendületesen lehet rajtuk engedni. Egy hibája a rendszernek, hogy a futópályák mellett nincs hütte - hiába sífutó a látogatók többsége - keresni kellett, hol tudunk enni-inni. Végül a lesiklópályák tetején megtaláltuk. Az utat két és fél óra alatt le lehet darálni BP-ről. A felvezetőn viszont érdemes ésszel menni. A keréknyomokban jég volt. Ez felfelé kevébé zavart, lefele sem okozott nagy izgalmat, de okozhatott volna, ha egy kicsit megengedem. Megtévsztő kerekek által taposott nyom fekete színe - nem aszfalt, hanem jég. Érdemes a nyomon kívül, a hóban menni lefele. 2010.07.28. Síterep: Hintertux gleccser, mások értékelései
Még Július 7-én megraktuk Tuxot. Nem a csúszásért mentünk ki, csak ha már úgyis útba esik a Garda-tó fele... A völgyben már reggel is meleg volt, élményszámba ment felvenni a sígatyót és a bakit. Liftbe be, és hajrá! Örömmel tapasztaltuk, hogy nem csak a felső négy liftet lehetett használni, és nem csak a legfelső pályák mentek, le lehetett csúszni egészen a 2600-as állomásig, és onnan a kabinossal újra fel a csúcsra. Az egy egész hosszú pálya, kék-piros meredekséggel, vagy 500 m szinttel. Nem nyitásra mentünk, így sajnos a ratraknyomon karcolgatás kimaradt. Meglepően sokan voltak, de persze nem annyira, hogy kerülgetni kelljen az embereket. A hó vizes volt, és kitartóan buckásodott a nap folyamán, de így is élvezhető volt a csúszás (vagy már nagyon ki voltam éhezve).
1:30-kor leállították a felső csákányosokat és csak a kabinos és egy ősrégi ülőlift maradt. 2 körül a 2600-as állomás éttermében megebédeltünk, a hőmérő 20 fokot mutatott, körülöttünk rövidgatyás kirándulók sörözgettek. Azt nem tudom, hogy az utána következő kánikula mennyit rontott a helyzeten. Nekünk, ha vizesen is, de jutott hó, nem kevés. 2010.04.10. Síterep: Zugspitze, mások értékelései
Megvolt ez is, szezonzárás Zugspitzén. A Tiroli oldalról mentem fel, hát, lélegzetelállító... Két síelő nyoma vezetett le a régi felvonó felső állomásától, néhol saccra 60°-os meredekséggel, hát...
A pénteki nap ellenére nagyon sokan voltak, a hüttékben is csúcsforgalom volt. A hó minősége tökéletes, csak a egy-két meredekebb részen lazult fel, ahol a nap is jobban éri és a síelők is jobban kifékezgetik. Vigyázat, a hüttékénél tolvajok bandáznak! Feketék, sárga csőrrel, piros lábakkal. Nekem a kaiserschmarnomba kóstolt bele egyikük... Lefelé menet, a felső felvonóállomás teraszán állva azon gondolkoztam, mikor volt utoljára részem ilyen látványban. Az U alakban elterülő behavazott gerinc, körbevéve vagy száz havas csúccsal... ..hiba volt lent hagyni a fényképezőm. Az osztrák oldaltól klettersteig is vezet fel, nyáron érdemes volna közelről is megnézni. 2010.03.28. Síterep: Chopok dél, mások értékelései
Hát ennyi volt. A függöny legördül, legalábbis Chopok délen. Szombatin mentünk Tibivel, nem volt már hibátlan a buli. A pályák nagy részén már reggel is jeletkeztek folytonossági hiányok, t.i. kilátszott a sáááár. Ezt úgy képzeljétek el, hogy adott egy 25 m széles pálya, majd egyszer csak egy olyan szakaszhoz érsz, ahol 23 m széles sárfolt éktelenkedik, persze jó naggy kövekkel. Volt ahol elégett, feldarabolt fatönkök és egy óriási szikla között kellett velehogy átkommandózni, ismétlem, a pályán!!! Persze, olvad a hó, megértjük, de akkor miért nem engednek a jegy árából? Egy kivételével minden lift ment, így "elvileg" mindenhol lehetett csúszni. A liftek nyomvonalán volt, ahol törpefenyőkön át kellett menni, volt ahol 30 centi hely volt két szikla között, és még szlalomozni is kellett volna. Nekem nem sikerült...
Egy valamire nem panaszkodhatok, a pályán kívül még mindig frenetikus volt. Szokni kelett a nehéz, agyonvizesedett hóban a fordulózást, de délután már élveztem minden kört. Alsó szakaszon az erdőzés persze kizárva, csak a fölső nyílt rész és a törpefenyős volt csúszható. Fent, ahol normál esetben teljesen tiszta a terep, most már a sziklákat kell kerülgetni. Aki a jövő hétvégén gondolkozik, lebeszélném róla. Chopokon vége a szezonnak, sajnos. 2010.03.20. Síterep: Chopok dél, mások értékelései
Megvolt a mai is. Délre mentünk, de átnéztünk Jasnára is. Hááát. Jasnán rendes szél volt a nyílt felső részen, minden firnes, deszkával nem nagy élmény. Lejjebb vizes a hó, de nagyon jót lehetett csapatni benne - főleg pályán. Viszont mindkét négyes ülőliftet leállítoták a szélre hivatkozva, így a hosszú liftekből maradt az új kabinos, és a hatos bubis, ezutóbbinál rekordméretű sorokkal. Próbáltam erdőzgetni az alsó részeken, de túl vizes már a hó a szűzhavazáshoz. Ha van letaposott nyom, ott el lehet játszani, csak kár, hogy a hosszú lapomat vittem. Végül visszacsűrtem Juh-ra. A déli oldal fenomenális volt. Szél zéro, ragyogó napsütés, az egész hegyoldal egy nagy freeride zóna. A hó olvadt volt, de így is működött a dolog. Záróakkordként mentem két nagy kört a Gyömbér felé, a nyílt részeken és az erdő tetején frenetikusat lehet most csapatni. Az erdő alján sok a kidőlt fa, amit már megint nem fed elég hó, kicsit burleszkesre sikerült a lejutás. A végén a jól bevált patakvölggyel, ahol persze mindig van kijárt nyom.
2010.02.22. Síterep: Chopok dél, mások értékelései
Tegnap (vasárnap) mi is kint jártunk. Kosodrevina alatt kőkemény jég fogadott. Mint később kiderült tegnap az alsó részeken hó esett nem eső, ami éjjel megfagyott. Persze átratrakolták, buckamentes, csak nem hó... Délelőtt nem járt a Chopok tetejére vezető "gyereklift", persze olyan köd volt, hogy az orrunkig alig láttunk a Doppelmayer tányéros tetején. Átmentünk a Deresre, jó döntés volt. Mindkét Poma lift körül jó volt a hó, a nyílt felső részeken csúszkáltunk egész nap. Egy késői ebéd után síelő barátom a Kosodrevina feletti pályákat nyomta, én pedig eltúráztam a Gyömbér felé. Az összes felhő elszelelt, ragyogó napsütésben majdnem érintetlen hóban karcolhattam az íveket. Az erdő már nem volt nagy élmény, bementem a sűrűjébe, rengeteg óriási kidőlt fa, a hó teteje itt is fagyos, kérges volt... Hiába, az eső nem tesz jót a porhónak...
2009.09.23. Síterep: Puy St. Vincent, mások értékelései
Zsanett, Puy szerintem is nagyon jó hely, csendes, barátságos, de egy négyéves lurkóval szerintem kevés olyan pályát találsz, amit használni tudnátok.
Ha már szóba került és jön a tél, én is leírom, hogy sikerült a tavaszi Puy-i utunk. Elég későn, márc végén, április elején utaztunk Puy-be, ami két dolgott jelentett: üres pályákat, de 2000 m alatt nehéz, vizes havat. Maga a rendszer francia méretekkel számolva nem nagy, de kiválóan el lehet szórakozni rajta egy hétig. Kabinos felvonó nincs, az ülősek átlagosak, kivéve, Pendine-re vivő kétülésest, ami kimondottan lassú. Egyetlen egyszer sikrült úgy belehuppannom, hogy nem vágott lábszáron... Ettől függetlenül ezzel mentem a legtöbbet. Három pálya lett a kedvencem, az egésznap teljesen üresen kongó Bergerie és Clos d'Aval - mindkettő széles, jól kezelt carving pálya - és a legmagasabb Pendine csúcsról levezető Grand Combe pálya. Ez utóbbi csúcspontját a felső "family strecke" stílusú szerpentint felváltó meredek jelentette, ami reggelenként nagyon élvezetes volt. Nap közben viszont egyre többen mentek ott le, akik végigfékezgették ezt a szakaszt, délutánra inkább egy meredek buckapályára hasonlított az egész. Jópofa a Bois de Coqs erdei pálya is, ezen sem járnak sokan, főleg a nap végi utolsó lecsúszásoknál favorizáltuk, mivel majdnem a szálláshoz vezetett. Az egyetlen rövid feketét a Carment csak rövid időre nyitották meg. Arra jó, hogy a Grand Combe lapos felső szakaszának nagy részét elkerülje az ember. A meleg miatt off-pistázásra csak a felső részek votak alkalmasak, így az erdőzés kompletten kimaradt, de tapasztalt, visszajáró barátaim szerint nagyon jókat lehetet itt pályán kívül csúszni. Utolsó napra kapott a hegy egy jó adag friss havat, ami a felső 4-500 m szinten sokáig porhó maradt. Aznap minden boardos a Pendine-re járt, és senki sem a pályán jött le. Alig hittem el, de az a kevés ember már délre teljesen telekarcolta az összes elérhető hegyoldalt. A szállásunk a Parc aux Etoiles-ban volt, új építésű, igényes apartmanok, kedvező áron. Csak azért nem tudtunk közvetlenül az erkélyünkig csúszni, mert valami eszement pont az útba épített egy medencét, amit bosszúból használatba is vettünk... 2009.02.20. Síterep: Pra Loup - Val d'Allos, mások értékelései
Hát Kriszti, te egy másik Val d'Allosban lehettél, pedig egy időben voltunk. Valóban első vasárnap voltak a legtöbben, de ez nem különösebben zavart, így sem volt nagy zsúfoltság. Második nap reggele: 20-30 centi szűzhó a pályán. Wow! De mivel napközben egyáltalán nem kezelték a pályákat, délutánra minden népszerűbb lejtő buckapályává változott, és La Fouxban alig volt pár ratrak, reggelre a pályarendszer felét sem tudták lekezelni, még jó, hogy a friss hó rendszerint kiegyenlítette a felszínt. Ráadásul lavinaveszély miatt lezárták a Pra-Loupba vezető átjárót, és meg sem nyitották a hét végéig, így bő 70 km-nyi rendszer kiesett.
Kétszer buszoztunk át Le Seignusbe, megérte. Alig volt ember, etalon pályakezelés, viszont nem lehetett sok variációból választani. Szerencsére a csúcsra nagyon kevesen jöttek fel, pedig fent voltak a legjobb pályák. A szállás leginkább egy lepukkant SZOT-üdülőre hasonlított, bár minden megvolt benne, ami kellett, így a lepukkant kinézet ellenére is teljesen komfortos volt. |
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s
Szálláskereső
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
További szállásakciók »
6éves korig ellátással ingyenes Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |