Címoldal Fotók Videók Mobil

Szab szerkesztőség által kiemelt fórum üzenetei

Húsvét hétfőn hihetetlen körülmények fogadtak. Utolsó nap a szezonban. Kora reggel kutyasétáltatás közben, gyanús volt, hogy "gőzölög" a Mura. A hőmérőre pillantva konstatáltam, hogy érzésem nem csalt, igen hideg volt. Reggel 8 órás indulásra már javult a helyzet és már csak -5 C mutatott a hőmérő. A szikrázó napsütés hatására gyorsan ment fel a hőmérséklet, a liftállomásnál már csak -3 fok volt. Szokatlan volt, hogy nem terelgetnek a parkolóőrök. A legjobb helyre érkeztünk, összeszokottan pakoltunk ki a síboxból. A két Akitánk már alig várta, hogy felérjünk a havas erdőbe. Felfelé menet láttuk, hogy nagyon jó állapotban van a pálya. Simára ratrakolva várta a karcokat. Tökéletesen kifagyott az éjjel. Gyorsan letekertünk 4 kört, a kabin alatt, aztán mentünk feljebb a 6 ülésesre, itt is mentünk 6 kört és Rosenkranzon fejeztük be a napot. Kevesen voltak, nagyon jó állapotban maradt minden pálya. Május elejéig még bőven lehetne csúszni. A helyiek nem esnek kétségbe, síelnek tovább túrasível. A völgybe sok német család jött, bringázni és lovagolni. Teljesen érthetetlen, hogy magyar honfitársaim miért teszik el a léceket, hiszen április talán a legjobb hónap családi sízésre. Nincs annyira hideg, sokat és melegen süt a nap, a völgyben minden virágzik, lehet már bringázni délutánonként a kiváló bringás útvonalakon, nyitnak a kültéri teniszpályák és nem utolsósorban nagyon olcsón lehet lovagolni. Olcsóbban mint otthon. Szóval nyáron is érdemes itt pihenni, bringázni és végig túrázni a gerincen....Jó volt ez a szezon is, bár talán ez volt az első év, az utóbbi 10 évben, hogy láthatóan kevesebb magyar volt a pályákon. Jövőre már az új lifttel mehetünk a csúcsra, remélhetőleg már novemberben!
Lezajlott a 20. magyar március 15-i "őrület" Kreischbergen. Akik a tömeg miatt nem jöttek, csalódniuk kell. Tömeg nem volt. Sokan voltunk, de a korábbi március 15-höz képest kevesen. Bőven volt kint "zimmer frei" tábla a pálya közelében is. A pálya egyben van a nagy meleg ellenére is. Reggeli mínuszoknak köszönhetően, aki korán kell, délig tökéletes íveket karcolhat a pályákon. Utána is, csak vizes lesz a nadrágja. Ebéd után a hóekézők sikeresen építik a dombokat, elkerülhetetlen a buckásodás. Összességében a legjobb időszak jön, sok napsütéssel egészen húsvét hétfőig várják a síelőket, utána már csak túrasível lehet csavarogni a környéken.
Reagálnék az előttem szólóhoz. Lassan 14 napja van 10 fok felett a hőmérő higanyszála. Volt már 22 fok is. Éjjel-5,-7 fok. A környéken messze a legjobb állapotok itt vannak. Óriási tartalékok vannak a pályában. Hatalmas a hó, szóval áprilisig kitart, bőven. Jövő héten lehűlés jön, nappal is mínuszok. Meglátjuk. Azt ne felejtsük, hogy a liftek már 1/2 9 kor indulnak és 1/2 5-ig járnak....A pályák reggel tökéletesen kifagynak, délig tartják magukat...
2011.01.09. Síterep: Eplény, mások értékelései
Tegnap meglátogattuk a Síarénát. Egész napos jégszörfözés, csúszkálás után, gondoltunk egy merészet és sötétedés után Eplény felé kanyarodtunk. Mivel minden felszerelésünk állandó telephelyünkön az Alpokban maradt, kölcsönöztünk. Kezdő és középhaladó felszerelést tartanak, sajnos cipőben csak puhát kaptunk. Kényelmesnek kényelmes volt...:) Mindent kihoztunk a lécekből amit csak lehetett. A lányom egy gyerek léccel karcolta a kanyarokat. Megállapítottuk, hogy nem lehet mindent úgy csinálni mint a saját versenysíkkel.
Meglepett, hogy mennyire kevesen voltak, szombat este. A meleg ellenére tökéletes viszonyokat találtunk a pályán. A kemény jeges alap tartotta magát és jól ellenállt a mély, kemény kanyaroknak is. Minden elismerésem a fejlesztőknek.....
Három napot tréningezünk Frauenalpén, tulajdonképpen kényszerből mert a környéken sehol nem engedtek tréningpályát tűzni. Nagyon kellemes a hely. Látszik, hogy nagyon régi. A liftek is őskoriak, de ugyanakkor nagyon jó a hangulata az egésznek. Hatalmas fenyők között csúszik a vendég és a 120 éves hütte mindenért kárpótol. A fotókon látszik, hogy itt már a Monarchia idején is síeltek. Rengeteg a sítúrázó, sétáló helybéli. Nagyon tetszett, hogy a teraszon vastag párnával és pokróccal kedveskednek a vendégeknek. Ha egy lazább napra vágyom biztosan ide jövünk a családdal....
2009.11.20. Síterep: Turracher Höhe, mások értékelései
Jelentem, elleptük a pályákat, mi magyarok. Négy versenycsapat jelent meg, péntek reggel. Csodálatos tavaszi melegben csúszhattunk. Éjszakánként fagy, ezért reggelente jó kemény pályán kezdhettük az edzést. Szombaton és Vasárnap elszabadult a pokol. A körülmények kezdtek egy kicsit a hétvégi "Normafa állapotokhoz" hasonlítani, amikor a kutyák futkároznak a babakocsik között, őket kerülgetik a síelők, miközben a szánkók gazdátlanul száguldoznak a pályákon.:) Reggel a parkolóban már alig volt hely, a pályákon elszabadult versenyző palánták, GS lécekkel száguldoztak a hóekéző kicsik között. Szóval zsúfolt volt mind a három pálya. Éppen ideje, hogy lehűljön végre az idő és elkezdődjön a szezon. Mindenesetre régen volt, hogy napkrémet kellet használni Novemberben...:) Képeken: Noa, Kíra, Dorka, Szőllős Péter
2C9E5500.JPG 2C9E5796.JPG 2C9E5453.JPG 2C9E6386.JPG 2C9E6452.JPG 2C9E5139.JPG 2C9E5344.JPG 2C9E5478.JPG 2C9E6386.JPG 2C9E6452.JPG 2C9E5659.JPG 2C9E5811.JPG 2C9E5851.JPG 2C9E5862.JPG 2C9E6185.JPG 2C9E5989.JPG 2C9E6185.JPG 2C9E6415.JPG 2C9E6415.JPG 2C9E6415.JPG 2C9E6500.JPG
2008.11.29. Síterep: Bp., Normafa, mások értékelései
Aki még nem szánta rá magát utazásra, egész ígéretes állapotokat talál a Kis-Normán. Ma reggel friss hólepel várt minket. Havas, csúszós utak meglepetést okoztak, hiszen a városban szakadt az eső. Gyerekeknek tökéletes, 15 cm tömörödött hó okozhat örömöt. Szánkósok még nem jöttek rá, hogy lehet csúszkálni...
2007.10.27. Síterep: Innerkrems, mások értékelései
Érdekesek a vélemények. Nekem gyökeresen más tapasztalatom van. Innerkrems szép, vadregényes, érintetlen, nyugodt hely. Télen is, nyáron is, nemzeti parkban található. Jó pályák vannak, de (!) szerintem csak jó vagy nagyon jó sielőknek ajánlott. Nem hiába edzenek itt a horvát, cseh, lengyel, magyar versenycsapatok. Itt találkoztam személyesen a Kostelic családdal edzés közben! :)
http://www.janica.croski.hr/index.php?lang=hr
Meredek fekete vagy erős piros pályák vannak döntően. Viszonylag kevés sielő. Közepes tudással nem élvezetes, kezdőknek pedig kimondottan kerülendő. Kezdő gyerekkel csak 1 pálya sielhető. De a közelben (20 km)ott van Katschberg, az tökéletes minden tudásszinthez, éppen ezért alkalmasabb csoportos sieléshez! Szerintem.....

Sitérkép: http://www.sielok.hu/images/siterkepek/innerkrems.jpg
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Szálláskereső
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?

Gleccserre megyek csúszni.
Elutazom a déli féltekére, ahol tél van.
Vízisíelek / Wakeboardozom.
Görkorizom / gyepsízek.
Nyáron is a hegyeket járom, gyalog vagy kerékpárral.
A síelők.hu-t nézegetem és tervezem a következő telet.
Kövess minket: facebook twitter
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 34 vendég és 3 regisztrált felhasználó látogatja.
www.sielok.hu © Copyright 2000-2012 - Perfect Team / Síelők Bt.
Hungarian Quality Content Kiváló magyar tartalom Év honlapja 2009 eFestival 2005 I. díj eFestival 2009 - Felhasználóbarát honlap User Friendly Website