|
|
Értékelés: Megéve - St. Gervais 
| Értékelés: |
|
|
|
|
| Átlagos érték 40 szavazat alapján 4.7. |
Sziasztok!
Január 29- február 4. közötti egy hetet töltöttük St.Gervais-ben.
Szállásunk a Grand Panorama-ban volt, mely a síterepre közvetlen becsatlakozást biztosító bettex felvonó völgyállomása mellett található. Megfelelő hóviszonyok esetén majdnem a házig lehet síelni (kb. 200méter gyaloglás). A szállással kapcsolatban érdemes tudni, hogy mind a szaunázásra, mind az appartman távozáskori átadására előzetesen időpontot kell foglalni.
A hóviszonyra nem lehetett panaszunk, sőt a keddi hóesésnek köszönhetően 20-40cm utánpótlás is érkezett. Ennek eredményeképpen szenzációsan finom porhó volt pályán kívül! A hét elején alapvetően nem sokat láttunk a pályákból, akkora köd volt, kedden ezt még a hóesés is színesítette, azonban szerdától a magasabb részeken ki-ki sütött a nap, s így végre láthatóvá vált a pályarendszer! Csodálatos látványban volt részünk!
A hőmérséklet a síterepen fent végig 0 fok alatt volt (a völgyben a településeken olvadt), azonban a csütörtök délután érkezett hidegfront eredményeképpen péntekre nagyon lehűlt az idő, Les Contamines-ben szinte egész nap -13fok körül alakult (szerencsére napsütéssel). De késő délután már -18fokot mutatott a hőmérő....
Alapvetően a St. Gervais és a St. Nicolas pályákon síeltünk, tökéletes állapotban lévő pályákon, s legfeljebb a településekhez közeli alsóbb pályákon lehetett jeges részekkel találkozni, de ez ritka volt. A legjobban a Mont Jolly csúcs hegyoldala tetszett. Várakozni max. egy-két felvonónál kellett, néhány percet.
Kedden és pénteken átmentünk az iroda buszával Les Contemines terepre. Sokkal kevesebben voltak a St. Gervais és Megeve-i részhez képest. Sőt kedden alig találkoztunk emberekkel a pályán, nyilván az időjárás miatt. Egész nap szűzhavaztunk, a Roselette lift alatt és az olympique pálya mellett. Csúcsszuper volt! Pénteken - a rendkívüli hideg ellenére - szép idő volt, korrekten kezelt pályákkal, s továbbra is kevés emberrel. Még ezen a napon is találtunk érintetlen részeket a Roselette lift környékén, valamint a Jonction lift alatt (a Signalra vezető oldalán). Sajnos a lavinaveszély miatt még pénteken is zárva volt a síterep jobb felső része, a Veleray csúcs alatt. Így ezt a részt sajnos ki kellett hagynunk. Viszont ezen rész nélkül is a síterepen rendkívül sok lehetőség van pályán kívüli síelésre.
A La Giettaz síterepről nem tudok véleményt mondani, lévén át sem jutottunk, annyira elvoltunk a többi területen.
A síterepen két dolog lepett meg: buborékkal védett ülőlifttel nem találkoztunk, s a hideg és a szél miatt nem bántuk volna, illetve rengetegen síeltek pályán kívül, pl. a keddi hóesést követően szerdán délben már teljesen föl volt szántva a hegyoldal pályán kívüli része....
Remek hetünk volt! Csak ajánlani tudom.
Nos, visszatértünk egyhetes St.Gervais-i síelésünkről.
Nagyon tartottam a hóhelyzettől, ami annyira nem is volt alaptalan, hiszen ez a síterület viszonylag alacsonyan fekszik, és bizony nem sok jót jósoltak a helyi meteorológusok.
Az első napokban valóban olvadt, mert +10 fokokat mértek. Aztán csütörtöktől jött a kemény zimankó, fent a hegyen -12 fokot mutatott a hőmérő.Ekkor már nem az olvadás okozott gondot, hanem a hideg, és a jegesedés. Viszont mentek a hóágyúk, így kicsit javult a hóhelyzet. Jó néhány pályát lezártak, mert az előző turnusok lesíelték, és talán többet is le kellett volna, mert eléggé földes volt, kopott. Ennek ellenére mindig találtunk jó pályákat, ahol igazán jóízűeket lehetett csúszkálni. 235 km-es rendszerből (az egész 450km)mindenki talál számára megfelelőt.Leginkább a megeve-i Cote2000 tetszett lendületes (hullámvasutas) piros pályáival, valamint a fekete versenypályájával.St. Gervais-ben a felső rész nagyon jó, ahol szintén sok piros pálya van. A pályarendszer kusza, eleinte nehezen átlátható, de ha rájössz a táblák logikájára, akkor könnyedén kiismerheted magadat. Sok a kék és zöld átvezető sztráda.
Vasárnap kivételével nagyon kevesen voltak, soha nem volt fél percnél hosszabb sorban állás a lifteknél.Arányaiban kevés snowboardost láttam. Eddigi útjaimmal összevetve elmondhatom, hogy az emberek kultúráltan síelnek, nincs őrült száguldozás, nincs tulakodás,és nem suhannak el 10 cm-re tőled.Lehet, hogy a korai időpont miatt, de sokan tartoztak a viszonylag lenyugodtabb korosztályhoz (40-50+),amin nagyon meglepődtem.
A szállás (Grand Panorama) korrekt volt, jól felszerelt, a hallban ingyenes wifi.
Összegezve : Bármikor visszatérnék erre a helyre!
( Egy-egy napra átmentünk Les Contamines-ra, és Combloux-ra is, azt máshol részletezem.) Majd töltök fel képeket is.
http://www.sielok.hu/forum/viewtopic.php?t=10911
itt írtam a szervezésről
Egyébként még van sok hó kint, majdnem minden pálya megy. Két nap kivételével olvadt rendesen a hó. Egyszer viszont esett legalább húsz centi. a pályák mellett néhol előtűnik a föld, illetve az alsó zöldek is kezdenek kopni. Fent viszont még rengeteg hó van. A faluban volt hogy esett is.
Nekem a mégéve-i pályák talán jobban is tetszettek. ottóval kevesebben vannak. a petite fontaine-n levő piros pályák nagyon jók. fent a mont joux négyülésesnél gyakran van sor, de igazából 3-4 percnél többet egyszer sem kellett várni.
Állítólag les contamines is nagyon jó én oda már nem jutottam el.
Ja és a Valléé Blanche-os gleccsertúráról annyit, az nem igaz hogy közepes sítudásással simán le lehet menni. le lehet menni de nem simán. A gleccser első harmada igazi szűzhó és nehéz terep, akinek nincs jártassága kétszer gondolja meg. lentebb viszont tényleg csak siklani kell és élvezni a látványt. A legkeményebb egyébként az a 200 méter amit ereszkedni kell gyalog a kilátóból egy gerincen leflé, hogy csatolhass. védőháló elvétve, csak egy kötél oldalt na meg a szakadék. és ha nincs az embernél hágóvas, akkor rohadtul csúszik, főleg, hogy a hátadon még ott a léc is. Szal csak ésszel emberek, amikor ott jártunk épp helikopterrel húztak ki valakit egy gleccserszakadékból.
Sziasztok!
Tegnap jöttünk meg St. Gervais-ből. Szerintem nagyon király a pálya. A bérlethez kb 500km pálya tartozott, minden nap máshol próbálhattuk ki tudásunkat a zöldtől a feketén át a szlalompályákig (Les Contamines). St Gervais-ben, Megéve-ben, Les Contamines-ben, Les Hauches-ban is nagyon jók voltak a pályák. Az idő gyönyörű napsütéses. 02.02.-én esett a hó a városban is, így a pályák minősége még jobb lehet csak.
Les Hauches-ban láthattunk egy alprsi óriásműlesiklást is. Nem mindennapi élmény volt a verseny után lemenni ugyanazon a pályán, még ha jeges is volt. Úgyhogy SZUPER volt az egész hét.
Csak ajánlani tudom ezt a helyet.
Aki most készül menni, az melegítse be magát a több száz kilóméter besíelésére, mert nem fog unatkozni.
Pápá
Sziasztok!!
Pénteken jöttem haza St. Gervaisből.
1-2 infó......
Út: M7 - 8as útvonalon mentünk...... nem érdemes az M1 felé menni, mert hosszabb kb 100km-el, teli van trafipaxal és a 8ason is simán lehet normális tempóban menni. Odafelé megálltuk az olaszoknál aludni, de összeségében kissebb nagyobb megállásokkal kb 14 óra volt az út, de kerülni kellett valahol asszem az olaszoknál, mert le volt zárva valami. Visszafelé 13 óra volt, de akkor meg Milano környékén ültünk a dugóban.
Pálya: Havat nem sokat láttam, bár egy keveset össze tudtak túrni egy pár pályára, de sajna csütörtökön elkezdett szakadni az eső, úgy hogy max vizisíelni tudtuk volna..... volt 1-2 pálya ami tiszta jég és sár volt...
A hegyi kocsmák elég drágák...Pl: egy nagy korsó sör (asszem 8dl) 12 euro, sültkrumpli virslivel 10 euro...
Szállás: A Panoráma apartmanházban voltunk. Elég kultúrált volt, bár mint jó francia szokáshoz híven olyan volt hintha törpéknek tervezték volna.
Kicsik a szobák, a francia ágyat még a legjobb indulattal sem nevezném annak, kevés szekrény, ja és nincs mikró csak grillsütő.......stb.
Összeségében, ha lett volna hó akkor egész jó lett volna, de azért még mindíg Olaszország a nyerő.
Hello Rubino!
Idén március közepén voltunk síelni 1 hetet St.Gervaisban.Zömmel pozitív élményekben volt részünk.A pályák kitűnőek voltak,mindenféle hosszúságban és nehézségi fokban(33 fekete,80 piros,52 kék,30 zöld pálya,összesen 450 km...).A szállásunk (Le grand Panorama)parkolójának tőszomszédságából indult 1 kabinos lift,ami a pályákra vitt.Sört érdemes lent a faluban megvenni,pl.1 félliteres dobozos a kisboltban 0.98 euró,fent a pályáknál,a 0.33 literes,ugyanabból a márkából 3 euró,ásványvíznél ua.a helyzet:0.75 literes Evian lent 0.5euró,fent 1.5 euró volt.Szállás közelében síkölcsönzők is vannak,no meg kis pékség,ahol reggelente be lehet szerezni a croissantokat meg bagetteket(javaslom a csokis croissantot kipróbálni).Van 1 nagy jégkori-pályájuk is,fedett csarnokban,1-ik este a Kanadai öregfiúk jégkorongválogatottja játszott a helyi öregfiúkkal,megnéztük,ráadásul nem volt belépőjegy.Éjszakai életről:1-2 kocsma van nyitva későig,1-ik este elmentünk megünnepelni 1-ik társunk névnapját,1 ital után(a társaság fele üdítőt ivott)a helyi franciák belénk kötöttek,próbáltak balhézni.Sajnos voltak más esetek is,amikor láthattunk példákat a franciák"vendégszeretetéről".Amúgy tényleg a tájak nagyon szépek.
Üdv
|
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Kreischberg - Murau
Szállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Gerlitzen Alpe
Június 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
Mátraszentimre
Tavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Mátraszentistván
Szállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Innsbruck sírégió
Kirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
Kövess minket:
|