|
|
Értékelés: Lackenhof 
| Értékelés: |
|
|
|
|
| Átlagos érték 263 szavazat alapján 3.8. |
2 szuper, nem megállós, egész nap keményen síelős napot sikerült eltöltenünk, szerintem még pont időben, már a mi az olvadást illeti.
Pénteken eleve egész nap igazi tavaszi, puha hó volt a pályákon, nap végére már kásásodott is,viszont ezen a napon mi kettőnkön kívül alig volt ember a pályákon. Roppant jó volt, hogy senkire nem kellett figyelni és nagyon felhőtlenné tette az egész napot. Szombaton hidegebb volt, a hó is keményebb és gyorsabb lett.Két versenyt is tartottak, de ez inkább a hütték forgalmán és a parkolóhelyek hiányán mutatkozott meg, a pályákon még így sem volt tömeg.
Nagyon tetszettek a jó hosszú fekete pályák bár a kedvencem a piros 3. és 4. pályák lettek. Baromi széles, nagyon jó esésű pirosak, a hó remek volt rajta és mivel ember nem volt irdatlan íveket lehetett húzni gond nélkül.
Összességégben tetszik a hely (most voltam előszöt itt). Közel van, elég hosszúak a pályák. Igaz, hogy a Nagy Ötscher két személyes liftje kicsit lassú, de jobban az zavart, hogy a 3-as tetejéhez csak macerásan lehet eljutni ismét a felső parkolóból. De nagyon jót sikerült síelni.
Három (2012.02.17. - 2012.02.19.) fantasztikus napot töltöttünk Lackenhof-ban.
A hó mennyisége elképzelhetetlen.
Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk (csak vasárnap sütött a nap, előtte köd, eső, havaseső), ennek ellenére jól éreztük magunkat.
A Nagy Ötscher-en nem volt alkalmunk síelni, mivel a piros pályáját lavina veszély miatt nem nyitották ki, a fekete pedig egy kicsit hosszúnak és túl meredeknek tűnt, de a Kis Ötscher minden pályáját besíeltük.
Az 5-ös fekete pálya (erős piros) nekünk egy menetben nehéz, de megállásokkal nagyon jó. Ajánlom jól síelő carvingosoknak.
A 7-es kék pálya eleje kicsit pirosas, a vége inkább zöld. Kezdőknek, haladóknak ajánlom.
A 3-4-es piros pálya egy lesiklással hosszú, fárasztó, de jól síelők élvezni tudják.
A kék 6-oson kezdők is elboldogulnak, kellemes lejtésű pálya.
A 8-as kék pálya levezetőnek, tanulóknak van szerintünk kitalálva.
Délelőttönként -amíg a deszkások fél méteres hókupacokat nem túrtak minden pályára- nagyon élvezetes volt a lesiklás, délutánonként már csak inkább a kék pályákon síelgettünk.
A felvonóknál maximum 1-2 percet kellett sorban állni. Nincsenek buborékok, de azért még nagy hidegben is ki lehet bírni a felmenetelt.
Szállásnak ajánlom a Panoráma Panzió-t:
- nagyon tiszta szobák;
- minden kívánságunkat leső személyzet (vegetáriánus menü, menü lisztérzékenynek, stb.);
- félpanzióval bőséges reggeli és magyaros vacsorák;
- fantasztikus kilátás a hegyekre;
- saját parkoló;
- sítároló és sícipő szárító;
Az Eibenkogel lift alján (8-as pálya alja) nagyon jó önkiszolgáló étterem üzemel, de az Eiben Hütte-ben is jókat lehet pihenni, enni.
Sajnáltuk, hogy csak 3 napot tölthettünk itt, de talán jövőre egy pár nappal többre lesz lehetőségünk - és reméljük akkor is ennyi hó lesz.
Idén másodszor voltam Lackenhofon, tegnap csak egy napra ugrottunk ki munka ügyben, de összekötöttük egy kis síeléssel.
Déltől du. 4-ig síeltünk, szinte végig sorbanállás nélkül, max. 1-2 perc volt a várakozás, de többnyire még annyi sem. Ez nagy szó így az ünnepek idején, amikor Stuhlecken 20-30 perces sorok is szoktak lenni, ahogy tapasztalatból tudjuk, és innen a fórumról is.
A hóúgyúknak köszönhetően minden pálya és lift üzemelt, ezért eloszlott a nép, de a pályák nagy része elég jeges volt, csak úgy sisteregtek a sílécek. Ennek ellenére jót lehetett síelni, a felső részeken, ahol a nap megolvasztotta a havat sodorni is lehetett és a puha buckákat nagyon élveztük.
Csodás idő volt, a csúcson napsütés, szélcsend, nulla fok körüli hőmérséklet és fantasztikus panoráma, amit a képek ugyan nem adnak vissza, de talán érzékeltetik. Volt részünk egy festői naplementében is, a nap zárásaként.
A képek: http://www.sielok.hu/fotoalbum/lackenhof-2011-dec27/galeria/
Nagyon kellene itt is a friss hó, szerencsére az előrejelzés biztató: http://www.sielok.hu/elorejelzes/lackenhof/
Ma (28-án) este lesz itt a Hőlégballonok éjszakája, nagy zenés partival, az Ötschertreff völgyállomáson, aki kinn van, ne hagyja ki.
Indulásként itt is előrebocsátanám, hogy 1,5 hónap hóban szegény időszak és felmelegedés után jutottunk el ide. Hó volt, de erősen kásásodott, foltok és kövek nem voltak. Lássuk hát a mi helyzetjelentésünket, bejárási sorrendben.
Kék 8: kellemes pálya lenne, de a kásás havat 2 óra alatt úgy feltúrta a közönség, hogy nehezebb volt rajta síelni, mint a feketén (nem vicc), szenvedett is a kezdő társaság rendesen, tapadt mint a veszedelem
Kék 9: rövidke, kásásocska
Kék 7: sima bevezető szakasz, majd egy közepes letörés (innen készült a kilátásos videó), mely a helyzetre való tekintettel buckás és kásás is volt, így rutintalanoknak elég kellemetlen, ezek után egy jó hosszú szuper lankás rész (persze kásás), majd a síelős videón látható utolsó szintén lankás rész. Azt kell mondjam, hogy a körülmények ellenére is egy élvezhető pálya
Piros 3: kezdete gyakorlatilag a feketével egyenlő, erről majd később, folytatása klasszikus piros pálya, széles, izgalmas lejtésű, hosszú, abszolút szerethető (persze nekünk ez is kásás volt valamelyest, de valahogy elviseltük)
Piros 2: mi még éppen nyitva találtuk, változatos szakaszok, jó kanyargós, gyönyörű tájon futó pálya, hej ha még jó hó is lett volna rajta...biztos egyik kedvenc lenne
Fekete 1: zárva, de felvonóból nézve elég durci
Fekete 5: ahogy a képeken is látszik ez egy igen hosszú, egyenes és igen széles pálya. Persze ez is kásás volt, aminek eredményeképpen főleg az eleje kibuckásodott. De tudjátok azt mondom, hogy éppen ezen körülmények miatt ideszoktunk (csak a fiúszakasz), mivel itt megvolt a kellő lendület, hogy átvágjuk magunkat a kásahegyen. Gyakorlatilag rengeteget fejlődtünk, mivel rákényszerültünk a fekete pályára és megtanultunk buckán síelni. Jómagam a buckákat eleddig nem kedveltem, de most ez a véleményem megváltozott.
Összefoglalva az Ötscher nekem nagyon tetszett, rendkívül jó adottságokkal rendelkezik minden szintű síelőnek, elhatározásom szerint ide is visszatérek jobb hóviszonyok között és ezt merem javasolni mindenkinek.
Kék 8-ashoz vezető alsó parkoló, kb. 50 méterre a pénztáraktól
Szélesség: É47.87006
Hosszúság: K15.15312
(maps.google.com keresőjébe vagy az érkezési címbe írd be: 47.87006, 15.15312)
Kilátás kék 7-es közepéről: http://sielok.hu/video/681985/
Kék 7-es utolsó szakasza: http://sielok.hu/video/887163/
Sziasztok! Mi 10.én jöttünk haza Lackenhofból.Már akkor a Nagy Ötscheren lévő fekete pálya igen köves és földes volt.Mi nem is nagyon mentünk arra az oldalra.A léc többet ér mint,hogy tönkre tegyük.A másik oldal felső pályái még délután is jók voltak hála annak,hogy azt a részt a bordosok nemigen szeretik.Viszont az alsó kék az kriminális főleg úgy 11 felé!Délután már elviselhetetlenül le volt tolva.Ha jól láttam ma esett 5cm hó de az nagyon kevés.Este mikor lehűlt a levegő mentek a hóágyuk de nagyon kellene a hó.Nekünk gyönyörű verőfényes igazán klassz időnk volt.A lenti hütte hőmérőjén 20fok volt.(igaz rásütött a nap)Ha most mentek imádkozzatok az égiekhez,hogy essen még hó! Jó utat, jó síelést!
Helyzetjelentés a 28-ai állapotokról:
Az út Győrtől kb 3 óra, az autópályáról lehajtva a 25-ös út mellett a völgyben téli táj, kb fél méteres hóval, ennek ellenére az út tiszta, tökéletesen járható.
9 órakor már az Eibenkogl melletti "központi" parkoló már tele volt,érdemes továbbmenni a Nagy Ötscher lábánál lévő parkolóhoz, ahol gond nélkül lehet parkolni.
Remek hóviszonyok, 20-30 cm friss porhó a pályán kívül, havas fenyőfák, szélcsend, ideális sízőidő.
A 8-as pálya tényleg kellemes kék családi pálya, meglepetés (értsd letörés) nélkül sok tanulóval/kezdővel. Sokan csúsznak rajta, de nagyon jó állapotban maradt délutánra is. (Lehet, hogy az egész nap cirkáló ratrakoknak köszöhetően is.) Az Eibenkogl felvonónál néhány perc várakozás előfordult délelött. A Kis Ötscherről induló 7-es kék pályán érheti meglepetés a kezdőket. Egy szélesebb síúttal indul jobb szélén meredéllyel. Utána egy kisebb letörés, ami buckás és jeges volt, előbukkanó jeges földfoltokkal, utána már tényleg kék. Csak odáig el kell jutni...
A 6-os pálya a 8-ashoz képest"sötétkék", viszont a csákányos felvonónak köszönhetően kisebb a zsúfoltság. Egyik kedvenc. A másik a Fuchswald csákányostól induló piros. Kissé buckás volt, a nehezebb részeken előbukkant a jeges alap, de széles, jó vonal vezetésű a végén egy izgalmas letöréssel.
A piros kettes pálya egy nagyon jó, kanyargós, változatos piros pálya, szép erdei környezetben. Most sajnos sok helyen jeges volt, buckás, kissé kezeletlennek tűnt. Az 5-ös fekete széles, fele kezelt, de jeges, fele kezeletlen, mindenki megtalálja, amit szeretne!
A Fuchswald felvonó lábánál gyerekparadicsom, köteles felvonóval. Kezdő kisgyerekeknek tökéletes. Ellenben a 9-es csákányos tanulópálya meglepően meredeknek tűnt.
Eibenhütte hagyományos, hangulatos osztrák hütte. Van magyar étlap és magyar személyzet is.
Az Ebenskogel lábánál egy modern önkiszolgáló étterem van.
Összeségében kiváló időben, a remek hóviszonyok ellenére néhol jeges, de jó pályákon nagyon jót síeltünk.
2010. február végén töltöttünk néhány kellemes napot Lackenhofban. Még soha nem voltam Szlovákián kívül máshol síelni, ezért idén úgy döntöttünk hogy kisgyermekünkkel Ausztriát célozzuk meg. Vittünk babysittert is, a nagyszülők vállalták a pesztrálkodást. Kellemesen csalódtunk!
A szállásunk a Panorama Panzióban volt. Szemközt a pénztárakkal és tényleg 50 m a négyüléses! A panziót egy magyar házaspár vezeti, akik a szezonra néhány felújítást is elvégeztettek. A legfelső emeleten két apartman lett kialakítva, mi az egyikben laktunk. A foglalást telefonon keresztül intéztük, melyet a honlapjukon is megtaláltok. Az apartman két szobából, egy kis konyhából, az egyik szobából nyíló fürdőből és külön wc-ből állt. A kilátás a közeli hegyekre gyönyörű volt. Megérkezésünkkor az út porát a házigazda pálinkájával mostuk le, egy kis beszélgetés mellett. A szálláshoz árában kontinentális reggeli volt benne (szalámi, kolbász, sonka, sajt, nutella, méz, jam, műzli), amit tojásételekkel (főtt, tükör, rántotta) lehetett megfejelni. Kakaó, kávé, tea, tej és narancslé volt az italválaszték. Szóval nem indultunk üres hassal a pályáknak. A panzió egyedüli hátrányaként a személyzet hiányát említeném, mindössze egy fő alkalmazottjuk volt, ő intézte a reggeliztetést és az opcionális vacsoráztatást (főzés, felszolgálás, mosogatás) is, a tulajdonosok segítségével. Nem kaptak magyar munkavállalók alkalmazására engedélyt és a helyi erőforrás korlátozott és drága.
A pályák nem túl hosszúak, de változatosak. A Kis-Ötscher 7-es felső kék pályájának vége nagyon lankás, mi (nem vagyunk vérprofik) bemelegítésre és az egylábas siklás gyakorlására használtuk. Ennek folytatása lehet a 8-as pálya, ami már használhatóbb, de sajnos nagyon sok volt a kezdő és síiskolás ezért a nap közepére már nem látszott az egyébként mindennapos ratrakolás ezen a részen, így buckásodott és lelassult (kb +5-10 fok volt a hőmérséklet ebben az időszakban). A 9-est ki sem próbáltuk, annyira kiesett a mozgásterünkből. Az 5-ös fekete nagyon meredek, feleségem és az igazat megvallva én sem élveztem, ezért csak néhányszor csúsztunk le rajta. A Nagy-Ötscher fekete 1-ese viszont pozitív csalódás volt. Jó vonalvezetés, élvezetes kanyarok és lejtők. Nekem ez lett a kedvencem a végére. Feleségem A piros 2-est favorizálta, közepén szép a panoráma. Nekem is tetszett ez a pálya is, bár nem nagyon láttam nehézségbeli különbséget itt a piros és fekete között.
hétvégén viszonylag sokan voltak osztrákok autóval és buszokkal, de a sorbanállás ilyenkor sem volt 5-6 percnél. Hétközben pedig gyakorlatilag nem volt sor sehol, a Nagy-Ötsher kétülésesén csak elvétve volt előttünk valaki a felvonón.
A Faluban csak egy bolt működött, étterem is alig és azok is szegényes étlappal. Érdemes bevásárolni valamelyik közeli kisvárosban inkább. Nagyon tetszettek a falu körüli, jól gondozott sífutó-pályák. Sajnos kipróbálni nem volt lehetőségem, szánkót húztunk a pálya mellett és néhányan el is futottak mellettünk mindig. Kedvet kaptam kipróbálni ezt a sportot is.
Összességében nagyon jól éreztük magunkat, 5 nap alatt besíeltük a pályarendszert, ami tudásunknak jól megfelelt. Legközelebb azért vinnék magammal futóléceket is.
Szevasztok!
Ahogy ígértem, beszámoló és helyzetkép.
Időpont: 2010.03.05-07.
Szállás: Familie Kranabeter, cca 200 m a völgyállomástól.
03.05.: A megérkezésünkkor - és az egész napon - a napsütés és a hózáporok váltogatták egymást, a hőmérséklet -3 és -7 között változott; aznap összességében sztem <5 cm hó esett. Rendkívül erős volt a szél, emiatt az A négyüléses, kis-Öcsire felmenő felvonót kb. 1/2 1-től le is zárták, de mivel tömeg nem volt, max 1-2 perces sorbanállás volt a jellemző. A hó jól síelhető volt, jegesedést csak elvétve tapasztaltunk.
03.06. Mérsékelten hideg, napos reggellel indult a nap, majd erős felhősödés mellett 11-től havazás kezdődött, ami vasárnap reggelig folytatódott és véleményem szerint kb. 25 cm friss havat hozott; szerencsére a hópelyhek jól átfagyottak voltak, így átázásról szó sem volt, bár mire felértünk a felvonókkal, inkább hóemberhez hasonlítottunk.
Érdekes módon szombaton a rossz (??- sztem remek) idő ellenére voltak a legtöbben, ennek ellenére sorbanállás max. 2 perc. (leginkább a hüttékben volt érezhető a tömeg...leülni 12-2 között lehetetlen volt.
03.07. Hószállingózásos, napbújkálós időre és -8 ra ébredtünk. Ez a nap nekünk - mivel Mo. legkeletibb részén lakunk- csak délig tartó síelést jelentett, sokkal kevesebben voltunk a pályákon, nagy örömünkre a 8 pályát mi karcoltuk meg elsőként !! A friss havazásnak köszönhetően remek állapotok uralkodtak, aki a mélyhósízést kedvelte, hódolhatott szenvedélyének.
Összességében: remek pályaállapotok, mindenféle időjárás, viselhető mennyiségű ember.
Mivel már 5x voltunk itt, tudtuk mire számíthatunk és most sem csalódtunk.
Elnézve a prognózisokat, tudva a hóhelyzetet, mindenkinek, aki most megy, ennyi: don't worry ! Remek lesz, és irigyellek Benneteket.
guy
Sziasztok!
Hétvégén voltunk Lackenhofban.
Pénteken reggel 1/2 10-re értünk oda, kb. délig sikerült felfedezni az összes pályát bár szemerkélt kicsit az eső. Akkor viszont elkezdett rendesen esni, a hegyen is, nemcsak a völgyben. Teljesen átáztunk félóra után feladtuk, és mentünk a szállásunkra szárítkózni. Egész délután verte az eső a pályákat, az ablakunkból ráláttunk, nem volt túl elképzelhető, hogy másnapra élvezhetők lesznek. Estére havas esőre váltott, reggelre 1-2 cm friss hó volt az autón, és mínusz 2-3 fok, ragyogó napsütés, kristálytiszta hidegfrontos idő. A pályák remekül rendberakva, bár igen kemény,tömörített hóval fedettek. Egész nap mentünk rendesen, bár késő délelőttől már erősen olvadozott a hó a hütték tetején, de a pályákon a szokásos buckásodáson-kásásodáson kívül nem volt gond.Vasárnap borús de enyhébb volt az idő, egész nap olvadozott a hó, délutánra szinte minden pályán volt 1-2 barnás folt.Én úgy 30-40 cm havat saccolok a völgyben, és 70-80 cm körül a hegyen.
Azért nem reménytelen a helyzet, ha lehűl kicsit az idő, pláne, ha kap egy kis friss havat a terep akkor még nagyon jó lesz az még így a szezon végén is.
Kívánom ezt mindőtöknek akik most készültök oda!
Nemrég jöttünk haza egy hosszú hétvégéről Lackenhofból. Ez volt az első alkalom itt és nem csalódtam egyáltalán, azt kaptam, amire a leírásokból és a pályatérkép alapján számítani lehetett.
A terep a viamichelin szerint 404 km-re van Budapesttől, amiből csak az utolsó kb 50 km nem autópálya, ugyanakkor a mellékutakat is folyamatosan tisztítják, mondanom se kell, hogy csontszárazra, nem pedig jégbordásra.
Nagyjából 16 km pálya van és lényegében négy lift, ami nem tűnik soknak, de 2-3 napra pont jó. Pénteken alig voltak és ugyan a hétvégén a parkolók megteltek, de ez a pályákon alig látszott, szerencsére a felvonók elnyelték a tömeget és így nem a pályán volt zsúfoltság. Várni ugyanakkor szombaton sem kellett egyik liftnél sem 2-3 percnél tovább, ami azért igencsak kedvező tud lenni, ha valaki síelni szeretne és nem sorbanállni. Az idő nem volt ugyan túl jó, felhős volt végig, szemerkélő hóval és mínusz 7-8 fokokkal, de legalább szél és hóvihar nem volt.
A pályákról röviden. A Grosser Ötscher liftje ugyan csak kétszemélyes, de nem probléma, mert itt nincsenek sokan, sorban állás nélkül lehet feljutni kb 12 perces liftezés után. Az 1-es pálya klasszikus, nagyon szerettem, jó kis fekete pálya, kanyargós és elég széles. Sajnos azonban a meredeksége miatt több helyen a délutáni órákban elkezdett kilátszani a pálya alja, noha 80 centis havat mondtak rá. Akinek ez túl meredek, a 2-es piros egy rövid keskeny hegyi átvezető út után kiváló pályává válik, kellően tempós, az alsó részén sok enyhe szakasszal. Mindkét pálya nagyon jó, az 1-es pálya egyik hátránya talán még az, hogy a végénél a parkolóhoz vezető úttesten halad át, néha dobhatnának oda egy kis friss havat. Összefoglalva, a Nagy Ötscher nem kezdőknek való, így nem is zsúfolt.
A Kleiner Ötscher pályái a következők: a tetőről induló 3-5-ös pálya jó meredek és nyílegyenes, jól belátni a faluba is a tetőről. Az 5-ös fekete szerintem meredekebb az 1-esnél és délután a felső részén könnyen jegesedik. Kezdőknek itt nem igazán ajánlom. A 3-mas pálya tökugyanaz a nyomvonal, vagyis ez sem piros, hanem fekete, de az elágazásuk után az erdőság felénél kb enyhébb lesz és itt ráadásul kevesebben is jönnek le, mint középen az 5-ösön. A tetőről induló 7-es pálya bemelegítésnek és levezetésnek jó, a középső része érdekes és jól is lejt, ugyanakkor az utolsó 1500 m alig lejt és ennek nagyrésze egy kétsávos út szélességű erdei nyomvonal, nem igazi pálya. A dupla húzólift két oldalán haladó mindkét pálya nagyon jó, a 4-es piros és a 6-os kék is. Érdekes, hogy a 6-oson sincsenek sokan, pedig ezen mehetnének a családosok a gyerkőcökkel meg a síískolások, de mégis alig vannak itt. Talán azért, mert húzófelvonó van az alján. Ebből viszont adódik, hogy ha a kezdők és síiskolások eddig sehol sem voltak, akkor nyilván a 8-as pályán vannak és valóban. Az enyhe lejtésű pálya a 4-es ülővel a kezdőknek van kitalálva, ezért itt nem is síeltünk, csak a nap végén hazafelé menet. A 9-es lift külön van egy kicsit, de át lehet csúszni, viszont ez is húzólift és szerintem meredekebb, mint a 8-as vagy 6-os pályák.
Arra is lehet számítani, hogy versenyek vannak, olyankor a 4-es, 6-os pályák felét el szokták keríteni, de a maradék is elég széles. Pénteken azonban a 7-es is le volt zárva teljesen, ezért a Kleiner Ötscherről csak a feketén lehetett lemenni, érdemes ezeket figyelni a liftek alján, mert meglepődhet az ember odafent.
Jól síelőknek tehát az 1-es, 2-es, 3-4, illetve 5-6 kombináció ajánlott, kezdőknek pedig a 7, 8, de a 6-ost is meg lehet próbálni.
A sorban állás hiánya nagyon feldobja az ember napját, aki szokott Stuhleck-re járni, az tudja, hogy hétvégéken a félórás sorban állás sem lehetetlen, itt azonban egy Grosser Ötscher 1-es pálya lift aljától lift aljáig sorral együtt 17 perc alatt teljesíthető, vagyis óránként akár 8-10 km-t is lehet síelni. Nekem a három nap alatt (a skiline szerint) 140 km jött össze, pedig nem is vártuk meg a liftzárást (igaz, nem is nagyon volt hüttézés, a nap sem sütött).
Jó kis terep, egy hosszú hétvégére baráti társasággal ideális, családoknak és kezdőknek azonban inkább nem ajánlanám, vannak kevésbé zsúfolt terepek a környéken, ahol talán több könnyű pálya van.
Sziasztok!
Most jöttünk haza Lackenhofból, két teljes napot síeltünk, 13-14, péntek, szombat. Szuper idő volt mindkét napon, szombaton szikrázó napsütéssel. Ma, vasárnap reggel indultunk haza, esett az eső reggel, de a felvonók beindultak. A BS-Ötscher szállóban laktunk, minden OK volt ott, igazán, bárkinek ajánlom. Kedves magyar személyzet, jó kaják, tiszta, jó fűtésű szobák.
A sípályák változatosak, hosszúak, folyamatosan 4-6 ratrak cirkált a pályákon egész nap. Csak szombaton délutánra alakult ki imitt amott egy kis sor (3-4 perc)a felső négyülésesnél, de a pályákon sehol sem volt zavaró a sűrűség. A faluban a hó óriási, az utak mellett 2-3 méter magas.
Sziasztok.
Rövid beszámoló egy kellemesen eltöltött hétvégéről Lackenhof-ban
Először is a pályákról.
Hétvégére jöttünk és örömmel tapasztaltuk, hogy tömegnek nyoma sem volt, két napra tökéletesen elegendő a 17 kilométer. Egy hétre a mi Dolomitokon elkényeztettet lelkünknek kicsit kevés, de tudom ez a mi hibánk.
Két hegyről indulnak lefelé a pályák, a "Kis Öcsiről", meg a "Nagy Öcsiről".
Az öcsikéről induló fekete pálya valóban fekete de azon kívül semmi különös, délelőtt jó délután kicsit jeges, de mivel jó széles ezért nincs vele gond, leágazik belőle egy piros, de semmivel sem lankásabb, persze mire az öcsi lábához ér kellemesen carvingolható pirossá szelídül.
Indul egy kék pálya is a csúcsról tökéletes bemelegítés, a felső rés kicsit meredekebb, viszont széles, a közepe tökéletes carvingolásra, egy erdei huplipályával megspékelve, a vége kicsit lapos. Ha leértél, elcsúszol a négyszékes mellett és szinte megállás nélkül lehet csúszni tovább a parkolóig. Ez a szakasz szintén carvingos, csak itt vannak a legtöbben, sok a gyerek, a kezdő, délutánra jégfoltok, sajna egy "tepsis" balesetet is láttunk itt.
Az öcsiről szintén egy fekete indul lefelé, de ez sokkal kellemesebb és változatosabb, Kanyargós, technikás erdei pálya, a közepénél bele lehet csatlakozni egy remek széles piros pályába, ahol remek íveket lehet húzni, nekünk ez a kombináció volt a kedvencünk. Itt sokkal kevesebben is vannak, mint az öcsikén, ezért a hó minősége is sokkal jobb.
Mindkét nap frissen ratrakoltak, a pályák északiak, ezért naptejre ne legyen gondja senkinek, persze azért a hüttéknél nagyon kellemesen süt a nap.
A sport hotelben foglaltunk szobákat, mi négyfős apartmanban laktunk, ami 130 euróért jár, azt megkaptuk. Négy ember és egy utazóágy a fiunknak kellemesen elfér, a zuhanyrózsa csak manuális üzemmódban működött, de ez csak nekem okozott problémát, szeretek kényelmesen zuhanyozni. A szauna 7 óráig látogatható, ezen kicsit meglepődtünk, de azért beleszorítottuk.
A reggeli nem egy nagy durranás, a tej és a gyümölcslevek értékelhetetlenek, gondolom rengeteget lehet spórolni a vizezett tejen meg a narancsleven, na mindegy. Viszont a vacsora mindkét nap remek volt.
Rengeteg gyerek volt a hotelben, nagy a zsivaj, de nekem, mint gyakorló apukának, ez nem okozott gondot, sőt. Aki csendre vágyik, ne ide jöjjön.
A bérleteket meg lehet venni a hotelben, este kell kérni a bárban. Nem lehet kártyával fizetni, ezen szintén meglepődtünk.
A pályaszállás kb. 200 méteres sétát jelent, pont jó bemelegítésnek, de ha valakinek van kedve a jeget kapargatni át is lehet menni kocsival, a távolság ugyanaz, korcsolyázni nem lehet, fel van szórva apró kaviccsal.
Röviden ennyi, ha kérdésetek van csak bátran.
Tibi.
Szia Hanni!
Sokszor voltam Lackenhofban, most Karácsony előtt is. Nagyon hóbiztos... de ez viszonylagos. Pályái É-fekvésűek, kevés napot kapnak,ezért a hó - ha van - nem olvad el gyorsan.Volt olyan március, amikor 70 cm-es hó volt,de ez az idei évre nem garantálható. Érdemes utazás előtt a hóadatokat és az időjárást figyelni. Vannak családias pályák is, feketék is. Kellemes hely!
Remélem jól fogod érezni magad! Sok havat!!!
Mi is megérkeztünk Lackenhofból!
Kis falu, kevés házikóval,egy élelmiszerbolttal, egy síkölcsönzővel.
Nagyon kellemes kis síterep. Főleg,ha valakinek olyan időpontot sikerül kifogni,ami nem két ünnep közötti időpont,(és nem iskolai szünet).... De ahogy olvastam ez máshol is így volt. 10 éven aluliaknak nem kell bérletet venni, épp ezért a környék ikoláiból buszokkal hozták az "önjelölt kamikáze lurkókat". Nem voltak kevesen... Sajnos baleset is történt.
A pályák családi síelésre alkalmasak,gondozottak, a pálya jelölés valós. A Sporthotelről elöttem már írtak, minden tökéletesen ráillik.A kaja jó és bőséges,a szoba meleg,tiszta(bár a fürdő blokk felújításra szorulna-de ezt csak nagyon zárójelben jegyzem meg!)Szauna- gőzfürdő tökéletes. Jók az emeletenként kialakított társalgók.
Wifi: csak a bárban, és az étteremben. 5 euro/5 nap.
Személyzet nagyon jó fej,tiszta magyar.
Egyébként a hotelben is csak és kizárólag magyarok laktak.
Hotel elött közvetlen mini szánkópálya,az egész napos sízés után el nem fáradt gyerekek maradék erejének... Egyik este "léggömbök éjszakája" volt, ki lehetett próbálni a hőlégballonozást.
Az időjárásról: völgyben árnyék,fent néha napos, és nagyon hideg.
Két hete (és első alkalommal) voltunk Lackenhof-ban és elégedetten sieltünk 3 napot.
Ed13 összehasonlítani csak hasonlókat érdemes! Azaz mondjuk a 20-30 km alatti összpályarendszerrel bíró síterepeket (valahogy én nem lepődöm meg azon, hogy egy 150 km-es pályarendszerben egy hétig lehet bolyongani, egy 10-20 km-es meg 2-3 nap után ismert és kezd unalmas lenni). Másik dolog a távolság, nézzük mondjuk Bp-től 500 km-s körön belüli helyeket (véleményem szerint az utazási kts. sem egyforma, mint Ed említi a Francia-Alpokhoz viszonyitva, a napijegy áráról már nem beszélek). Szóval a fenti kritériumok szerint nézve, Lackenhof véleményem szerint derakasan megállja a helyét, mint az infrastruktúráját (felvonók, hütték), mint a pályák változatossága, a használhatósága, karbantartottsága terén.
üdvözlet mindenkinek!
tapasztalataim:
1, gyakorlott síelők v snowboardosok számára kizárólag a nagy ötschert javaslom. 2 remek pálya, akár egy egész délelőttöt is el lehet ezeken tölteni! ugyan lassú a lift, de alig vannak emberek, és emiatt a hó is ezerszer jobb.
2, sajnos nagyon kicsi a terep :( akik nem csak arra vágynak, hogy mozogjanak egy kevéskét, vagy nem teljesen kezdők, azoknak nem ajánlom
3, kezdőknek ugyan van 1 igen jó pálya (6), ahol nincsenek millióan (8), és nem hihetetlenül unalmas a hosszú, alig lejtő részek miatt (7), de ilyen síbérlet árak mellett szerintem érdemes 1 órával többet autózni, és nagyobb síterepre menni, ahol van lehetőség változatosabb környezetben gyakorolni.
4, a 3-as és 4-es pályák tök jók lehetnének, csak rövidek, és macerás feljutni az aljukból a kis ötscher tetejére... 2 lift, meg közte kis csúszkálás :(
5, a kis ötscher feketéje izgi, csak a teteje hamar elkezd jegesedni, valamint néha tele volt kis jégrögökkel, meg buckákkal (sok vagány kezdő lekotorja...), úgyhogy a snowboardosoknak pl. csak a félcső miatt érdemes talán arra venni az útirányt :)
6, pályán kívülre nem érdemes menni, nincs elég hó, és sok a szikla/kő/tuskó...
7, a käsekrainer (itt is) jó :)
8, a 9-es pálya örök rejtély marad a számomra... szerintem az ég világon semmilyen csúszásra nem alkalmas :)))
összefoglalva: aki kicsit csúszkálni akar, annak érdemes megnézni egyszer; aki meg éjjel-nappal sportolni, az menjen a francia alpokba 2500 m fölé - ugyanannyiért... :)
sok havat!
Na ma megvolt Lackenhof am Oetscher. Sajnos a hir igaz, nagy meleg volt a heten es sok ho elolvadt, de korant sem siralmas annyira a helyzet. Igaz pl. a kleiner ötscher fekete is zarva volt mert akkora fold kandikalt ki a kozepen, hogy ihaj. Az összes pályán végig mentünk nekem személyes kedvencem lett a grosser ötscher feket palyaja, de nagyon nagyon tetszett meg a Riffelabfahrt is. Baratnom kedvence a Distelpiste lett, gyors dinamikus kis palya, az elejen meg volt szurva szlalom palya, de a vegere sajnos felszedtek.
Összességében nagyon jot sieltunk, igaz a ho kisse meg volt latyakosodva, de meg mindig sokkal jobb ha lefagyott volna az egesz. Legjobb ho egyebkent a grosser oetscher palyan volt.
Kepeket a mai naprol itt talalhattok, osszesen 43at:
http://www.flickr.com/photos/21046487@N02/sets/7215760328614...
Hogy a forumosoknak is irjak valamit, kezdokkel nem kell aggodni, mert a kettesfelvono mellett gyerek kezdopalya van, az Eibenkoglabfahrt viszont tokeletes palya a kezdok elso szarnyprobalgatasaihoz. Haladoknak tokeletesek a piros palyak, de a feketekre vagyok is megtalaljak vagyaikat. Ha jo ho van, nagyon sok freeride lehetoseg is all az ember elott.
Üdv, sok havat!
powee
Furcsa volt októberben sízni egy határközeli terepen:)
Ráadásul több hóó volt, mint pl tavaly februárban:)
Egyébként úgy +3 fok volt lenn a parkolónál, fenn valamivel hidegebb,bár ezt az erős szél is tetőzte. Volt némi napsütés is, de javarészt inkább felhős időt fogtunk ki
Ca. 100-200an lehettek, várakozási idő nulla, pályákon (mivel hosszúak) teljesen eloszlott az embertömeg.
Ahogy néztük a többi sípálya is ratrakolva van pl Diestel Piste stb, de ezek még nem voltak nyitva.
A fekete pálya érdekesnek tűnt, látszott,hogy ratrakolták, de szerintem nem eléggé, mert a felső réteg nagyon puha volt és hamar felszakadt, így helyenként kissé off piste feelingje volt. A hó nehéz, de nem a tavaszi kása!!!
A piros egész jó volt, főleg az alsó fele. A meredekebb részeken elég szépen buckásodott.
Alapvetően így szezon első síeléséhez kissé dolgozosak voltak, így kellően el is fáradtunk.
Annyit tudni kell, hogy a Nagy Ötscheren nincs hóágyú, tehát a pályák hátukon hordozzák ennek minden előnyét és hátrányát.
Mivel vasárnapra esőt jeleznek, ezért aki teheti az inkább várjon, mivel a jövő hétre havazást mond!
Mi ott a helyszínen úgy láttuk, hogy a hó (legalábbis az alsó részeken) kaphatott tegnap vmi kis esőt.
Képek majd holnap, addig csak egy útközbeni kép:
Neuhaus, kis település Mariazell és Langau között:
http://farm3.static.flickr.com/2073/1760988969_68a9e256fd_b....
Hó itt is volt :)
Hivatalosan 30-70 cm van, a 130 a Nagy Ötscher csúcsára értendő.
Azt hiszem tavaly ilyenkor még a tél közepén is összetettük volna a kezünket egy félméteres hóért, nemhogy hetvenért. Ráadássul mindez október 26.-án, egy határközeli síterepen 800 és 1400 m között:)
Kicsit olyan mintha nem is lenne igaz, pedig mégis az:D
Viszont kezdőbb sízők, snowboardosok ne ide menjenek, talán középhaladóknak sem a legideálisabb a Nagy Ötscher.
Sziasztok!
Tegnap jöttünk haza vasárnaptól-péntekig tudtunk síelni iszonyat jó volt.
Volt nap hogy legalább 60 centi hó esett le, éljen a szűzhavazás :-)) Hidegnek hideg volt, meg a szél is fújt, de a szűzhó mindenért kárpótolt, ami végig puha maradt egész héten.
Az új négyszemélyes ülős lift nem rosssz, mert nem a csákánnyal kell küzdeni, de sajnos a kis-Ötscher egyik hangulatos erdei pályáját szüntették meg miatta, és olyan magasra sem megy fel, mint a második csákányos. És hogy még egy kicsit kötözködjek, igazán rakhattak volna rá buborékot, mert fázni lehetett rajta, dehát öltözzön fel az emberfia.
Annak aki most megy nagyon jó hava lesz, főleg mert hétfőtől ismét havazást mondanak ( azaz a csúcs majdnem két métere talán még nőni fog )
|
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Mönichkirchen
Szállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Maribor - Pohorje
Nyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
Kreischberg - Murau
Szállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Bohinj - Vogel
2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Mátraszentimre
Tavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
Kövess minket:
|