Értékelés: Bellamonte

TREVALLI, ALPE LUSIA 2011,03,22.

Ebben a szezonban már másodszor élvezkedem a Dolomitokban. A januári látogatáshoz hasonlóan ugyanabban a szállodában, ugyanazzal az utazási irodával. Lehet, hogy jó volt az első etap?

Ez a túra harmadik napja, s ismét az első feleség kívánsága dominál. A reggeli gyönyörű időben, mínusz 3 foknál Bellamonte felé vesszük az irányt.

A jó beszámoló írásának vannak bizonyos szakmai titkai. A legjobb beszámolók otthon, egy jól fűtött, meleg szobában születnek. A grafomán ember leül a számítógéphez, kipattint egy palackot a kedvenc borából, lehetőleg kristálypohárba tölti és szopogatja szorgalmasan. (ezért jó ha a feleség is kéznél van, lehetőleg az első, mert be lehet inteni még egy palack borral, ha nagyon foszladozik már az írói véna) Az igazi beszámolóírónak el sem kell mennie a síterepre, mert a tények ismerete csak zavarná az élvezetes beszámoló megírásában.
Mielőtt azt gondolná bárki, aki nem ismer eléggé, hogy rólam van szó, kijelentem, hogy nekem tanúm van. A bellamontei pályán találkoztam Ozsival, aki a fórumon számomra felfoghatatlan szakmai magasságokban és nyelvezetet használva elemzi síelésünket. A történet a következő. A pályára érkezve látok néhány egyforma ruhába öltözött síelőt (HUNGARY DEMO TEAM felirattal), no meg egy embert ölnyi nagy kamerával. Mindenféle, most még nem ismert célú felvételt készítettek, egy oktatói tanfolyam és vizsga alkalmából. Mivel mindenki síelt, kivéve a kamerás embert, érdeklődni kezdtem egy szimpatikus idegentől, hogy talán ő lehet Ozsi. A válasz, hogy én vagyok Ozsi. Hiába érdeklődni tudni kell. Tehát tanúm, hogy a terepen tartózkodtam, néha léccel a lábamon, Ozsi. Én viszont tudatom mindenkivel, hogy Ozsi tud síelni. Pontosabban fogalmazva és csak az orvosának: Ozsi a sérülése ellenére tud síelni. Mivel nem akartam síelésemmel lerontani a készülő film színvonalát, mert ez még negatív példaként is előfordulhat, találkozásunkat ez alkalommal rövidre fogtam, s indultam a terep felfedezésére.
A terepet Moena felől közelítettük meg. Nagyon kevesen voltak, a felvonóhoz legközelebb eső parkírozóban is volt számomra hely. A fogadó terminál nagyon kellemes, pl.:padlója gumírozott, s ez még síbakiban is kellemes járást biztosít. Kicsit topogtam, hátha kialakul valami sor, de végül beszálltunk a fülkébe, ami egy közbenső állomás közbeiktatásával felvitt bennünk 2200 méter magasra.
Mivel alapvetően nem a moenai, hanem a bellamontei rész meglátogatása volt a célunk, a 6-os piroson leereszkedtünk a völgybe. Azt már itt lehetett látni, hogy a Cima Laste, vagyis a hegy felé bőven van hó, de Castelir irányában a hó főleg a pályára korlátozódik. Azt már itt is lehetett érezni, hogy a pályák remekül előkészítettek, felületük a nap elején kicsit kemény, de nem jeges, viszont néhol oly tengerszínű jégfoltok is voltak, amelyek sejtették, hogy az ott kialakuló tóba délután bele lehet dobni a pecát.
Az első feleség nagyon vágyott kedvenc kék pályáira, ezért a leérkezést követően egy kis átcsúszón (11 kék) közelítettük meg a 12, 13, 15 számú közérdeklődésre számot tartó kék pályákat. (itt történt meg a találkozás Ozsiékkal) A pályák nagyon jók voltak. Öröm volt itt síelni.
Bár ezen a pályarészen az elvesztés veszélye nélkül ott tudtam hagyni első feleségemet, a nagyobb feladatok előtt egy kis bemelegítésre vágytam. Felmentem a tetőre, s a 9-es kékkel kezdve lecsúsztam Castelirig. Ez a kb. 6 kilométeres megállás nélküli csúszás nagy kedvre derített, ezért megcsináltam még egyszer csak a piros 8-as volt a kiindulási pont. A fentiekből látszik, hogy a pályák nagyon jók, szélesek és kellemes vonalvezetésűek, mert aki nem tudná én nem vagyok egy teljesítményhajhász síelő.
Amikor néhány futamot megcsináltam ezen a vonalon fellifteztem ismét a Le Cunához. Úgy gondoltam, hogy a pálya korábbi keménysége eltűnt, s így kényelmesen lecsúszhatok a fekete (7) Direttissiman. No ez a pálya olyan, mint egy nő. Messziről csodálatos meredekséggel omlik alá a hegyről, de amikor uralmad alá hajtod, kiderül, hogy kedves, engedelmes jószág. (ezt a hasonlatot majd letagadom) Én fél tizenegy felé jártam erre, s akkor a pálya közepe, amely a legnagyobb beesési szöggel kapta a napsugarat már igencsak ragadós, vizes volt. (azt hiszem, hogy életem további részét két jövőbeli találmányom megalkotására szentelem. Az egyik a távirányítóval vezérelhető síbaki, amely mikromotorok segítségével szorul a lábra, mindenféle derékhajlítás nélkül. A másik a változtatható lejtőszögű sípálya, amelynél a nap mozgásának megfelelően lehetne állítani a lejtő szögét, így a hó a lehető legtovább megmaradna. Itt lehetséges még a teljes felfordítás, de ennek kivitelezésén még gondolkodnom kell)
A tapasztalatok alapján, megelőzvén a rossz élményeket eldöntöttem, hogy a csúcsról az 5-ös és az 1-es feketén lecsúszom Moena felé. Az 5-ös fekete elején van egy komoly letörés, de azután nagyon kellemes fekete jellegű pálya. A baj csak az volt, hogy nem tudtam továbbmenni az 1-es fekete irányába. (illetve lehet továbbmenni, ha az ember felgyalogol egy komoly emelkedőn) Így ismét fel kellett mennem a csúcsra az elérhető ülőszékes felvonón, s lecsúszni a 2-es piroson, a végén vigyázva, hogy a fülkés felvonó középső állomásához érkezzem, ne ismét az ülőszékeshez. Biztos lehetne valami megoldást találni, hogy a feketén jövők folyamatosan tudjanak továbbcsúszni a völgy felé. A 2-es piros különben nagyon szimpatikus pálya az elején egy kisebb letöréssel, amit aki akar ki tud kerülni.
Végre nagy nehezen rákeveredtem az 1-es feketére, amelyben egy jó állapotban lévő kellemes pályát ismertem meg. A hó rajta jó kemény volt, néhol kis jegesedéssel. Az alja viszont, mint az várható volt vizes hóból állt. De azt a 100 métert az előtte lévő 2100 méter bőven ellensúlyozta.
A bellamontei oldal délutánra az alsó részen (12, 13, 15 kék) felpuhult, már nem volt élvezetes. A felső részeken megmaradt a használható hó, s a kellemes síelés élménye.
A moenai oldal viszont a délutáni hazafelé induláskor történő lecsúszáskor is kellemes élményt nyújtott a jó hóminőségével.
Végeredményben Bellamonte most sem okozott csalódás. Sok magyar volt a pályákon, ez is egy kedvenc helye hazánkfiainak.
A beszámolóban a pályákról írni sokat nem lehet. Szépek, jók, s csodálatos a napsütés. Nehéz is a beszámoló író ember helyzete. (már a bora is elfogyott)

Csabor

Sziasztok !

Csatlakozni tudok RM beszámolójához a múlt hetet Bellamontén, Latemarban, és Cavalesén töltöttük , egy nap kivételével végig napos időben! Pályák tényleg jók : Bellamonte: Csúcsra fel 4 ülésesekell balra le majd be a félcsőszerű pályára nagyszerű élmény , a csúcsról jobbra indulva egészen az El Zirmói hüttéhez csúszhatsz egy jó bombardínóra ! Moénai oldalon kipróbáltuk a fekete pályát eleje ok volt jobb kanyar brutál letörés végig árnyékban majd kb 150 méter háton -hason -megúsztam baj nélkül- majd legközelebb már csak a balra el a piroson ami nagyon élvezetes ! Bellamonte felé néző fekete szerintünk jóval könnyebb és napos ! Vasárnap tömeg volt hétköznap nincs torlódás !
Cavalese: Pályák nagyon jók a csúcsról indulva több piros és kék pálya megy az olimpiai feketéhez melyen leérsz a kabinoshoz nagy élmény !
Latemar -Pampeago- Predazzo :gyönyörű idő gyönyörű panorámával, minden igényt kielégítő pályarendszer Predazzo felől kabinossal lehet feljutni majd 4 ülésesekkel lehet megközelíteni a különböző pályákat illetve én csak 1 húzósliftet láttam azt kihagytuk Másik megközelítés Tesero felől ! Többet nem ismertünk meg ! Mi jövőre biztos hogy visszamegyünk ! Mindenkinek csak ajánlani tudom! CIAO

Ez nektek...
Nem tudom hogy te arra a pirosra gondolsz-e amire en is, de ami piros volt es nekem nagyon tetszett az a csucsra valo feljutas utan balra talalhato... Az egy olyan piros pálya amit 1-2 bemelegito csuszas utan be lehet vállalni full golyoban! Kellemesen kanyargos es dombos... Azert ajanlatos az 1-2 bemelegito csuszas rajta hogy azert megis tudd mi var a dombocska utan... de miutan mar tudod, nyugodtan bevallalhatod golyoba az egesz palyat es tuti merevedesed lesz tole! :) Nekem nagyon tetszett, izgalmas, gyors, szepes, es nem szokott rajta tumultus lenni sem... Van 1-2 igenjo hütte is rajta, az egyik nagy kedvenc a Boszorkanyos! Allitolag regebben a pincercsajok boszorkanycuccban voltak, igaz iden januarban mar sima ruciban voltak, de meg ugy is nagyoin meggyozoek voltak szamomra. De persze azert a boszorkanyos mivoltjat is megtartotta, hiszen bent igensok boszorkany is talalhato... Némelyik kozullik a pályára is kimereszkedik... :))
Amugy az az allando arnyekos palyaresz, ami a Latemar-i resz fele vezet... Na az meg tudja viccelni az embert rendesen, foleg ha nagy sebesseggel bezug az arnyekba es hirtelen semmit nem lat.... Mikor nagyjabol kezd kitisztulni elotte a kep, pedig egy igenkomoly palyaresz tarul elé...
Es az a resz meg minden igenyk kielegit... Akinek meg nem lenne elég... ott van Latemar... Ami a masi igenkomoly terep kozvetlenul Alpe Lusia mellett...

Sziasztok!

Szerencsére volt alkalmam Bellamontén síelni, szerintem remek pálya. Van néhány kellemes kék pálya, tökéletesen karbantartva, carvingolásra ideális, persze csak bemelegíteni. Ha már össze vagytok melegedve a pályával, a csúcsról indul a kedvenc piros pályánk, kellemes letörések, kanyarok, egy laza félcső szerűséget is lehet közben érinteni. A végén kiszélesedik a terep, és már csak az élezésre kell koncentrálni. Persze ha valakinek az efféle pirosas élvezetek nem nyújtanak kellő adrenalin termelődést, van két igazi fekete terep is. Az egyik számomra annyira feketének tűnt, hogy ránézni sem mertem, szerencsére ennek van egy elkerülő piros menekülő pályája, természetesen nekem ott sikerült kifordítanom a térdemet J. A másik fekete, egy FIS pálya, tudomásom szerint már világkupát is rendeztek rajta, ennek megfelelően kellő képen hosszú, kanyargós, változatos. Kevesen látogatják, részint a meredeksége, részint az állandó árnyék miatt a mi a fekvéséből adódik. Ez a terep északi része, a már említett kék utak, déli fekvésűek, kellemesek, néhány remek rifugioval, és persze remek kilátással a dolomitok csúcsaira, elsősorban Passo Rolle fantasztikus sziklatömbjeire, amúgy itt síterep is van, akár érdemes átlátogatni.