Ausztria Franciaország Lengyelország Magyarország Olaszország Románia Svájc Szlovákia Szlovénia
Belépés / Regisztráció
sielok.hu logo
Síterepajánló
Nassfeld
1 nap síelés ajándékba + a gyerekek ingyen síelnek!
Donovaly
Síbusz Pestről minden nap!
Síjegy dec. 25-ig: 10 €
Rauris
"Titkos tipp" családok részére
Kreischberg - Murau
Freestyle VB január 15-25.!
Fotóalbum-ajánló
P3171080.JPG
Dachstein-West 2013. március 16-17.
Videóajánló
Sícipő tágítás és lábra formálás
Sícipő tágítás és lábra formálás Dorogon

Sí történelem

Cikk dátuma: 2008.02.13. | Szerzők: Hernádi László, Stani
Sí történelem A sízés története a kezdetektől napjainkig: a legrégibb barlang és sziklarajzoktól az újkor sítörténetén és a 19. 20. századi sítechnika fejlődésen át napjaink carvingtechnikájáig.
Korai sítörténet

Az első síléc korát 2000-5000 évesre becsülik. A mocsarakban talált leletek korát az ún. pollen-analízis segítségével 2000-4000 évesre teszik. Azonban a finn "suksi" szó, amely sít jelent nagyjából 4500-5000 éves.

Barlang- és sziklarajzok

Több olyan barlang- illetve sziklarajzot is találtak, amelyek a korai kőkorszakból valók; ezeken sílécet használó emberek találhatók! Ezek közül mind a mai napig a legidősebb az 1929-ben feltárt, sízőt ábrázoló rajz, amelyre a norvég Rödöy szigeten találtak.

Ezen sziklarajz mellett számtalan egyéb leletet is felfedtek, így a Fehér-tengernél (Zalavrouga környékén), amelynek kora kb. 4000 év, vagy éppen Bessow területén; ennek a rajznak a korát 2500-3000 évesre teszik.

Mocsárleletek

Mocsaras, lápos vidékeken több sílécet is találtak, amelyek hála az oxigénhiányos állapotnak meglepően jó állapotban maradtak meg. Az egyik ilyen az ún. Hotingi sí, amely a tudomány jelenlegi álláspontja szerint a legidősebb sí. A sílécet egy Hoting melletti mocsárban találták Svédországban. A korát pollen-analízissel 4500 évre saccolják. Hossza 110 cm, szélessége 10 cm és vastagsága 1 cm. A síléc természetesen fából készült.

A síléc kialakulása

A sí kialakulásának fő terepe a hóval borított és a vizenyős területek voltak. A korai időkben az ember még vadászó életmódot folytatott, azonban a nagy hóban, vagy a mocsaras területeken a fürge állatok előnyben voltak a lassan, nehézkesen mozgó vadásszal szemben. Rájöttek, hogy ha megnövelik a cipőjüknek a területét, akkor sokkal gyorsabban tudnak előrehaladni, ugyanis így kevésbé süllyednek be a hóba vagy a mocsárba. Később aztán ezt a hótalpat tovább fejlesztették, nádat kötöttek rá és a talpat teljesen befedték nyersbőrrel (többek között) és méretét is megnövelték, így már nem csak lépni, hanem csúszni is lehetett vele.

A sí származási helyei

Ha az egész Világot nézzük, akkor Észak-Európa, Észak-Ázsia és Észak-Amerika; ha Európát, akkor Skandinávia, Lappföld és Finnország területeiről származik a síléc.

Korai síléc fajták

Két fajta volt az uralkodó. Az egyik egy lényegesen rövidebb, nyersbőrrel fedett sí, amely inkább hasonlított egy mai hócipőre, azzal a különbséggel, hogy ennek a talpa fedett volt. Ez mellett elterjedt a hosszú "csúszósí", a talpán mély barázdával és a síléc orra már felfelé kunkorodott. Ezen sílécek élei már párhuzamosak voltak egymással. Hosszuk azonban igencsak változó volt, például találtak 5 m hosszúságút is. Ezeket a típusú léceket azonban nem csak közlekedési eszközként használták, hanem velük ejtették el pl. a fókákat is !

Bizonyítékok a síelésről a korai történetírásokban

Különféle korai mondákban és tudósításokban, beszámolókban egyre gyakrabban találkozhatunk olyan dokumentumokkal, amelyek a síelésről is szót ejtenek. Legrégebbi közülük a bizánci történetíró, Procopius írása i. u. 550-ből, de ott van a gót szerzetes, Jordanes (552) vagy éppen a longobárd Paulus Diaconus (720) írása is. De nem csak európai forrásokat találunk a palettán, hanem pl. ázsiakat is; így Kínából is ismeretesek a Tang dinasztia korából való beszámolók. De számtalan skandináv és izlandi műben (többek között az Eddában) is szót ejtenek erről a tevékenységről, illetve beszámolnak sít viselő katonákról.

Az újkor sítörténete

A 18. században elsősorban a harcokban vált fontossá a sílécek használata, majd a 19. század beköszöntével egyre inkább kezdik felfedezni, mint kellemes időtöltést, sportot. 1843-ban megrendezik az első síversenyt Tromsöben. Több mint 20 évvel később megjelenik az első könyv a síelésről egy norvég úriember tollából. 1877-ben megalakítják a Világ első síklubját Norvégiában, Kristiniasandi Korcsolya és Síklub néven. Ez az év mérföldkőnek bizonyult, ugyanis ennek hatására kezdett el széles körben elterjedni a sísport Norvégiában, de Közép-Európa térségére is nagyban kihatott. Szinten ehhez az évhez tartozik a telemark fejlődése, majd elterjedése. Telemark egy délnorvég tartomány, ahol a sízésnek egy másik ága alakult ki, amelyet telemark technikának nevezünk. Eközben Kristinisandon megalakul a világ első síiskolája Hemmestveit, norvég cipész és Norheim, norvég síző közös munkájának eredményeként. Ők ketten a telemark vonalat követték és már az 1800-as évek végén síoktatóként dolgoztak Amerikában. 1892-ben az Oslo melletti Holmenkollenen síversenyt rendeznek, amelynek érdekessége, hogy a sorozat mind a mai napig nem szakadt meg, azaz 1892-től folyamatosan szerveznek itt síversenyeket.

S hol tartott ez időtájt Közép-Európában a sízés?

A 17. és 18. századokban elsősorban csak utazási élménybeszámolók szólnak a sízésről. Leghíresebb közülük Valvasor, aki útleírásában arról számol be, hogy a mai Szlovéniában, a krajni területen a helyiek kígyószerűen csúsztak le a meredek hegyoldalakon, az akadályokat pedig kikerülték, vagy átugrották. Így ők voltak Közép-Európa első síelői. A síléceik hosszúak és keskenyek, illetve rövidek és vastagok voltak. A szakértők azonban mind a mai napig vitatkoznak azon, hogy ők terjesztették el-e a térségben a sízést, vagy az a 30 éves háborúnak köszönhető.

A 19. század második fele, vége viszont már mozgalmasabb volt. Julius Payer Bécsbe mutatta be az Északi Sark expedícióján használt lécét. Később a német Offermann átszeli a Rhone gleccsert. 1883-ban Paulcke, aki egyébiránt erősen norvégpárti volt megkapja az első sílécét. Ő a Berni hegyvidékeken próbálkozott norvég lécekkel és norvég technikával sízni. Ezzel az volt a célja, hogy visszautasítsa Zadarsky azon kijelentését, miszerint sem a norvég technika, sem pedig a felszerelés nem alkalmas alpesi területekre.

1888-ban Max Kleinoschegg társával próbálkozik a Graz környéki hegyekben. Szintén ebben az évben Toni Schruf Semmeringen próbálja ki az első csúszásokat. Mürzzuschlagon ennek emlékére később símúzeumot alapítanak. A múzeum az érdeklődök előtt manapság is nyitva van, ha erre járunk, akkor érdemes benézni.

A sízés kiemelkedő alakjai a századforduló tájékán (19. és 20. század)

Érdekes mód, hogy a sízés fejlődése nem Tirolhoz kötődik, hanem Kelet-Ausztrához, egészen pontosan az alsóosztrák Lilienfeld településéhez. Az iglaui születésű Zdarsky itt élt ifjúkorától kezdve, s az egyik télen megkapta élete első sílécét. Már úton hazafele rájött, hogy milyen hiányosságai vannak a skandináv léctípusoknak az alpesi környezetben. A lécei majd 3 méter hosszúak voltak, 8 cm széles és majd 5 kg-t nyomott. Sőt az eleje és a hátulja egyaránt feljött a sínek. Első dolga az volt, hogy egy rövidebb sít készített, aminek hossza már jelentősen kisebb volt, mindössze 180 cm. 1896-ban végül elkészítette az ún. lilienfeldi kötést.

A síre egy fémplatnit tett, a cipőt oldalról bőrszíj tartotta, így ez az oldalsó rögzítés jelentősen megkönnyítette a lécek kormányzását. Ez óriási előrelépés volt, ugyanis a korábbi, norvég kötésekből oldalirányban kilehetett lépni, így akár a cipővel is lehetett segíteni az irányváltozást, esetleg fékezést. Zdarsky azonban egy új sítechnikát is kifejlesztett, melynek legfontosabb eleme a támasz volt, méghozzá a völgytámasz. Ezenkívül technikájában hangsúlyozta a súlypont szerepét, amelynek feltétlen középen kell lennie. Szintén ebben az évben egy könyvet is megjelentett, amelyben a lilienfeldi sítechnikát írja le, mely tömören a következő volt. A kanyarkezdéskor a völgylábbal kilép, kitámaszt, majd a hosszú botot a hegy felé a hóba szúrja, ezzel véglegesen tehermentesíti a hegylécet, amit aztán párhuzamosan a másik (völgy) léchez tesz. A norvég technika mindig szoros léctartást (vezetést) írt elő, ezzel szemben Zdarsky szerint a lécvezetésnek mindig az adott szituációhoz kell alkalmazkodni. Zdarsky, aki 1940-ben hunyt el egy kiemelkedő személyiség volt a sízés történetében, még 84 éves korában is aktívan síelt, pedig karrierje során 80 (!) csonttörése volt. Sok emberrel megismertette és megszeretette ezt a téli sportágat, kb. 13 000 embert oktatott élete során.

Zdarsky követője, Theodor von Lerch 1911-ben Japánban is bemutatta a híres lilienfeldi sítechnikát és felszerelést.

A következő nagy személyiség a bregenzi születésű Bilgeri volt, aki a sízéshez már két botot használt, ami jelentősen megkönnyítette a hegyre való feljutást és a sík terepen való előrehaladást.

A szintén bregenzi születésű Viktor Sohm nevéhez fűződik az Arlbergi Síklub megalapítása 1903 januárjában, illetve ő fedezte fel az arlbergi régiót, mint síparadicsomot, ami manapság világszerte az egyik legpatinásabb téli üdülőhely.

A stubeni származású Schneider, aki kora legjobb síversenyzője volt feltalál egy új technikát. Ő a kanyarulatot a medencetáj rotációjával végzi el. 1922-ben aztán St. Antonban létrehozza Ausztria első síiskoláját. Ő kanyarodás során a völgylábat zárta a hegylábhoz. Később Schneider az USA-ban és Japánban is oktatott. Az 1930-as években Mathias német orvos és Testa, st.moritzi síoktató elutasítják Schneider technikáját, s ők a törzsre fektetik a hangsúlyt az irányváltásnál.

Ugyanúgy ez időtájt lép a porondra két innsbrucki síoktató, akik a két korábbi technikát elutasítják, mert szerintük az túl sok időt vesz idénybe, s ez a versenysportnál megengedhetetlen, s ők a térdre fektetik a hangsúlyt kanyarodásnál.

Toni Seelos a 30-as évek végén ismét egy új mozdulatot visz a sízésbe. A korábbi, kanyarodáskor használt hóeke terhelés-tehermentesítést, lépésekkel váltja fel, vagyis mindig az adott léccel odalép a kanyaroknál a másik sílécéhez. Ezt lépéstehermentesítésnek nevezzük.

A 40-es évek közeledtével Hoschel és Wolfgang tornatanárok azon voltak, hogy a kanyarodás során a sílécek mindenképpen párhuzamosak maradjanak, ezt pedig szerintük a test emelkedésével és süllyedésével lehet elérni. Vagyis a kanyarba bemenet magasra emelkedtek, majd a befejezéskor újra az eredeti állapotba visszamenni.

A következő időkben a Nemzetközi Síkongresszusokon jöttek össze a sínemzetek, s itt mutatták be a különféle új technikákat. Az első INTERSKI kongresszus Zürsben volt. Itt a sínemzetek a térdtechnika mellett teszik le a voksukat, csupán a franciák ragaszkodtak továbbra is a rotációs technikához (még manapság is a rotációstechnikán alapul a francia síoktatóképzés) Az 1970-es években új technika születik, az ún. "jet-Schwung", aminek fontos alapjai voltak a rendkívül mély testtartás és a láb hajlítása, fordítása.

Az 1991-es St. Antoni Interski volt a legnagyobb, az összesen 2500 fő résztvevővel (30 ország). A nemzetek arra a megállapításra jutnak, hogy nem kell olyan fanatikusan az adott technikát a vendégbe hajszolni, hanem a legfőbb cél, hogy jól érezze magát a turista.

A 90-es évek közepétől megjelennek az első carvinglécek Európában, amelyek manapság is uralják a piacot. 2000 körül a versenysportba is bevonul a carving technika. Érdekesség, hogy a carving léceket már az 1970-es, 1980-as években felfedezték a Sziklás-hegységben (USA), azonban Európa akkor még elutasította a forradalmian új formát és technikát egyaránt.

h i r d e t é s
Feliratkozás hírlevélre
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 31 vendég és 6 regisztrált felhasználó látogatja.