Squaw Valley meséje

A világ legelőkelőbb síközpontjai közé tartozó kaliforniai Squaw Valley története mesébe illő. Az 1949-ben alapított pályát a megnyitása utáni három évben lavina rongálta meg, a negyedikben árvíz öntötte el, egy évvel rá pedig leégett a hozzá tartozó szálló. A szerencsétlenségeket látva a tulajdonosok mégsem adtak túl rajta, hanem inkább megpályázták az 1960-as téli olimpiai játékok rendezését. Squaw Valley ekkor mindössze néhány felvonóval és egy szállodával rendelkezett, mégis elnyerték a szervezés jogát, mégpedig olyan helyszínek előtt, mint Innsbruck, vagy Garmisch Partenkirschen.

Squaw Valley meséje 1946-ban kezdődött, amikor a haditengerészettől leszerelt Alexander Cushing barátaival síelni indult a Sierra Nevada-hegységbe. A túra a wall street-i ügyvéd számára egy bokatöréssel hamar véget ért, így a következő napokban csak messziről nézhette a síelőket. Kényszerpihenője alatt hallott először az indián asszonyról elnevezett Squaw Valley szépségeiről. A hat, 2300-2700 méteres hegycsúcs által körbe fogott völgy látványa minden odalátogatót magával ragad, így volt ezzel Cushing is, aki a pusztító háború után különösen vágyott arra, hogy örömtelibb dolgokkal foglalkozhasson.

Az első találkozás után három évvel a síközpont már vendégeket fogadott, akik a világ egyik legmodernebb felvonójával juthattak fel a festői Tahoe-tó partján magasodó csúcsokra. 1954 végén a mese tovább folytatódott. Ekkor figyelt fel Squaw Valley alapítója egy cikkre a helyi lapban, amely az amerikai Reno és Anchorage téli olimpia rendezési szándékáról tudósított. Cushing azonnal elhatározta, hogy beadja pályázat a VIII. téli olimpiai játékok megrendezésére. Tervét eleinte megmosolyogták, az mégis eljutott az amerikai, majd a nemzetközi olimpiai bizottság asztalára. Itt már Innsbruck, St. Moritz és Garmisch Partenkirschen voltak Squaw Valley versenytársai, a második fordulóban azonban már csak Innsbruck maradt versenyben a kaliforniai helyszínnel. Cushing erős lobbizásba fogott, hogy meggyőzze a bizottságot: az olimpia szellemisége közelebb áll az egyszerűbb helyszínhez és az ötkarikás játékok eszméje sem csupán Európához köthető. Cushing hite és lendülete végül győzedelmeskedett, az 1960-as téli olimpia házigazdája - két szavazattal megelőzve az osztrák riválist - Squaw Valley lett.
Míg Sierra Nevadában ünnepeltek, a világ síversenyzői egymást kérdezték a soha nem hallott helyről és tanakodtak, milyen is lehet a tél Kaliforniában. A völgyben hamar nekiláttak a munkáknak. Utak, sportlétesítmények, üzletek és éttermek épültek rohamtempóban, elkészült a versenyzők szálláshelye is, ahol - azóta is egyedülálló módon - egy tető alatt lakott az összes, 750-nél is több induló. Egyedül bobpálya nem épült a hatalmas költségek miatt, így a bobversenyzők legfeljebb nézőként utazhattak el Kaliforniába. A versenyek előtti hetek gyakorlatilag hóesés nélkül teltek el, de a Walt Disney által tervezett megnyitóra már havazásban került sor. A Richard Nixon alelnök által megnyitott játékokat az olimpiák történetében első ízben közvetítette a televízió, és számítógépet is először használtak az eredmények feldolgozására. A visszaemlékezések szerint az IBM újdonsága gyakran legalább akkora látványosságot jelentett, mint maguk a versenyek. A technikánál maradva, Squaw Valleyben siklott először olimpikon fém léceken, és az eredmény nem is maradt el: a francia Jean Vuarnet legyőzte minden - faléces - ellenfelét. Az izgalmak csúcspontjukat az USA-Szovjetunió jéghoki meccsen érték el. A hidegháború kellős közepén az egész világ figyelemmel kísérte a mérkőzést, amelyet végül a hazaiak nyertek meg, a kommunista blokk nagy bosszúságára. Ezek után már könnyen ment a csehszlovákok legyőzése, amely az első arany érmet jelentette az amerikaiak számára. Magyarországot három versenyző képviselte. Bartha Magdolna sífutó, Sajgó Pál sífutó és biatlonista, illetve Sudár Tamás, aki síugrásban indult. A VIII. téli olimpiai játékoknak rajtuk kívűl volt még egy magyar résztvevője, Hollay Nándor személyében, aki miután 1956-ban elhagyta az országot, a sífutás és - az olimpián első ízben szereplő - biatlon pályák tervezéséért és építéséért felelt.

Az olimpia után Squaw Valley népszerűsége ugrásszerűen megnőtt, egyre több amerikai síelt itt, de sokan jöttek külföldről is. A síközpontnak rangot adtak a versenyek, ezért szívesen jártak a Tahoe-tó partjára a sztárok is, még több "hétköznapi" vendéget vonzva. Gene Kelly és Bing Crosby mellett Sophia Loren is megfordult itt, de a sísport nagy nevei is rendszeresen felbukkantak, gyakran azon vetélkedve egymással, ki síel majd először az újonnan megnyitott pályákon.

Alex Cushing a kezdetektől fogva a legmodernebb és legjobb felvonókat építtette, így a világ egyik legimpozánsabb sífelvonó hálózata mindig Squaw Valleyben üzemelt. A nyitáskor itt működött a világ legnagyobb két ülőszékes síliftje, amelyeket később a háromszékes liftek váltottak fel. A világ legnagyobb függővasútját is a völgyben adták át, és itt működik a két drótkötélpályán sikló Funitel kabinos felvonó, amely még 120 kilométeres szélsebességnél is biztonságban szállítja utasait.

Squaw Valley alapítója ma is aktív, olyannyira, hogy újabb terveken dolgozik: "Olyan átalakítások előtt állunk, amelyekről senki még csak álmodni sem mer. Csak megérjem, hogy láthatom ezeket megvalósulni!" - mondja Alex Cushing, aki elmondása szerint leginkább azért vágott bele vállalkozásába, mert nem tudta elképzelni, hogy élete végéig egy irodában dolgozzon.