Oldalzavar
Era barátnőnk már régóta síel velünk. Nagyon bátor, és nagyon szeret síelni. Most már tud is. E három tulajdonságból régebben csak kettő volt meg. A szeretet és a bátorság.
Hogy a fenyőfát lába közé kapja a pálya szélén, valamint az ülős felvonó
első három méterén lazán felemeli a fenekét, hogy lesöpörje a havat, miáltal
leesik a 2,5 méteres mélységbe, valamint 3 borbardinóval a gyomrában akar
lesiklani egy fészer tetejéről, csak azt felejti el, hogy sebesség is kell
hozzá, miáltal 70 kilós rönkfaként puffan a ház tövében, az teljesen természetes
volt tőle.
Hanem azok az irányok! Az nem elég, hogy a bal és a jobb fogalmának
különbözősége nem tudatosult benne, de a határozott iránymutatás ellenére
is képes volt rossz irányt választani, miáltal el tudott ütni bárkit. Új
ismerőseink még nem tudták eme jó tulajdonságát, így gyanútlanul ültek
be vele a 6-os felvonóba, jó testvérhez illően közrefogva Erát. Ennek azért
annyi előnye volt, hogy a két oldalán ülőknek 50-50 %-os esély adatott
arra, hogy ép bőrrel ússzák meg a kiszállást.
Megnyugtathatok mindenkit, Era szeret minket, annak ellenére, hogy minden érkezéskor már 1 méter magasból lökjük lefelé, mint a Tajgetoszról, hogy menjen, amerre lát.
Szólj hozzá, legyél az első!
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
További szállásakciók »
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |