Vonn élete első óriásműlesikló Világkupa győzelme
Az amerikai Lindsey Vonn győzelmét hozta a 2011-2012-es Világkupa idénynyitó versenye Söldenben. Vonn pályafutása első óriásműlesikló sikerét aratta, és ezzel ő az ötödik síző a világon, aki mindegyik szakágban nyert Világkupát.
Az osztrák Petra Kronberger, a horvát Janica Kostelic, és a svédek két kiválósága, Pernilla Wiberg és Anja Paerson után a szombati söldeni óriásműlesiklást megnyerő amerikai Lindsey Vonn az ötödik olyan síző a világon, aki mind az öt szakágban magáénak tudhat Világkupa-győzelmet.
Pedig a söldeni diadal lehetősége inkább álom volt Vonn számára, mint elérhető valóság, még úgyis, hogy a nyári felkészülés folyamán rengeteget foglalkozott ezzel a versenyszámmal. Most azonban megtört a jég. Vonn az első futamban a negyedik helyen zárt az olasz Federica Brignone, a németek olimpiai bajnoka, Viktoria Rebensburg és az osztrák Elisabeth Görgl mögött, majd a második felvonásban hatalmasat ment, míg az éllovas Brignone kiesett a versenyből. A második helyet a német Rebensburg, míg a harmadikat Görgl szerezte meg. Vonn legnagyobb riválisa, a német Maria Höfl-Riesch csak a huszonnegyedik lett. Riesch az elmúlt szezonban három pont előnnyel úgy nyerte meg az összetett Világkupát, hogy a lenzerheidei döntő óriásműlesiklását törölték. Az 5/5-ösök listája: Petra Kronberger (AUT) 6 (DH), 3 (GS), 3 (SL), 2 (SG), 2 (K) 16 Anja Paerson (SWE) 6, 11, 18, 4, 3 42 Lindsey Vonn (USA) 21, 1, 2, 14, 4 42 Janica Kostelic (CRO) 1, 2, 20, 1, 6 30 Pernilla Wiberg (SWE) 2, 2, 14, 3, 3 24
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
|
h i r d e t é s ![]()
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |