Lindsey Vonn elválik férjétől
Lindsey C. Kildow néven ismerte meg a sívilág, 2007 szeptemberétől, vagyis az egykori alpesi síző Thomas Vonn-nal kötött házassága óta Lindsey Vonn néven jegyezte sikereit a világsajtó. A nagy szerelem, a négy évnyi házasság azonban véget ért...
A nagy szerelem, a négy évnyi házasság azonban véget ért – ezt jelentette be Aspenben Lindsey Vonn, aki elmondta: kezdeményezik a válást férjével, aki egyben edzője is volt a háromszoros összetett Világkupa-győztes versenyzőnek.
"Nagy szomorúsággal jelentem be, hogy kezdeményeztük a válást Thomassal - mondta a versenyző. - Nagyon nehéz időszak ez a magánéletemben és bízom benne, hogy a média és a rajongóim is tiszteletben tartják a döntésünket és az ügy magán jellegét. Az elkövetkező időszakban az Egyesült Államok sícsapatával edzek együtt és várom a szezon további részét." Lindsey Vonn szombaton a 12. helyen zárt óriásműlesiklásban, majd hátsérülésére hivatkozva nem állt rajthoz a vasárnapi műlesiklásban. 2011.11.30. 10:22:58 csabeszka
Sajnos az ismert embereknél ritka a jó házassság, de azt kell mondanom, hogy a ,,hétköznapi" embereknél is egyre ritkább: jelenleg Magyarországon 60 % a válási arány, és a fennmaradó 40 % nagy részéről sem gondolom, hogy jól működne! Pár év múlva, ahogy eltűnik a varázs a felek főleg egymás mellett élnek és nem egymással főként a férfiak hibájából (írom ezt férfiként és házasként)
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
|
h i r d e t é s ![]()
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |