Milyen volt az előző szezon Szlovákiában?
Lehetett volna jobb is. A szlovák síterepek már a második szezont szenvedték meg egymás után, a két évvel ezelőtti télhez hasonlóan tavaly is alig havazott, de legalább nem volt olyan enyhe az idő, a hóágyúkat néha be lehetett indítani. Az 1000 méter alatti pályákat csak a hóágyúk mentették meg.
A gyenge téli szezon tipikus jelensége, hogy a folyamatosan nyitva tartó síterepek nagyszerű bevételeket produkálnak a szezon végén. Mivel az országban csak néhány helyen lehet síelni, így a forgalom ezekre a helyekre koncentrálódott. Szegény embert még az ág is húzza alapon, az előző szezonban a szokásosnál sokkal gyakrabban kellett leállítani a nagyobb terepek ülőliftjeit a heves szélviharok miatt. A tátralomnici pályákon egész szezonban 10 százalékkal csökkent a síelők száma, köszönhetően a gyenge decembernek és a januári ítéletidőnek, amikor két hétig nem járhattak a liftek.
Érdekes volt a helyzet Donovalyban. Annak ellenére, hogy természetes hó itt sem volt túl sok, már november 17-én lehetett síelni és a szezon is csak április 6-án fejeződött be. Tehát összesen 142 napig voltak nyitva, amely csak két nappal kevesebb, mint a minden rekordot megdöntő 2005/2006-os hóban gazdag szezon alatt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy tavaly minden korábbi bevételt megdöntöttek, akkor kiderül, hogy nem feltétlenül kell sok hó ahhoz, hogy pénzügyileg sikeres legyen szezon, bár a hóágyúk üzemeltetése vagy pihentetése jelentősen meghatározza, hogy mennyi nyereség marad a végén a kasszában. Jasna-Chopok terepén szinte alig volt hó február elejéig, csak a havas február és márciusnak köszönhetően nem lett katasztrofális a szezon. A szezon másik nyertesének Csorba-tó tekinthető, ahol az előző fejlesztéseknek köszönhetően többet tudtak hóágyúzni, és az 1350 méter felett fekvő síterepen folyamatosan lehetett síelni. Összesen 184 napon keresztül volt nyitva a síterep. Vrátna tipikus példa arra, hogy aranyat értek a hóágyúk. A 600-1550 méter között fekvő síterep 1000 méter alatti pályáit alig lehetett használni a szezonban, kivéve a Paseky pályát, ahová jutott a hóágyúkból. Olyan kevés hó esett, hogy közvetlenül a Paseky felett található, de nem hóágyúzott Poludňový Grúň (1000-1260 méter) is többet volt lezárva mint az alatta található, behóágyúzott pálya. Azon kitartó olvasóink között, akik végigolvasták ezt a cikket, szeretnénk napijegyet kisorsolni Donovaly síterepére, amely bármikor igénybe vehető az előttünk álló szezonban. Kérdésünk, hogy tavaly hány napon keresztül üzemelt a síterep Donovalyban, a válaszokat a jatek@sielok.hu címre várjuk vasárnap éjfélig. A játékban egy darab nyertes két darab napijegyet nyerhet. Akik nem nyernek, azok se szomorkodjanak, hiszen hamarosan indul újabb játékunk, ahol egész szezonra érvényes bérleteket is lehet nyerni Donovalyba. A nyertes nevét ezen az oldalon tesszük közzé a jövő hét elején. A játékot ezennel lezártuk. Több mint 200 helyes megfejtés érkezett, akik között kisorsoltuk a nyertest, aki: Besenyei Zsófia lett Tiszaújvárosból. Gratulálunk! A nyereményt a héten postázzuk.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |