Műanyag sípálya és bobpálya lesz SátoraljaújhelyenTéli-nyári sportcentrum létesül a Zemplénben
A zempléni város és a térség egyik legnagyobb jelentőségű beruházása 4 teljesen új attrakciót, számos új épületet és új utat foglal magába. A sátoraljaújhelyi Magas-hegyen egy gazdag téli-nyári sportcentrum kialakítása kezdődik el.
Itt létesül az ország első és egyetlen sí múzeuma. A múzeum Homonnai Nándor testnevelő tanár és Dr. Boda Pál gyermekorvos gyűjteményeit mutatja be az 1960-as évektől napjainkig. A régi síházban kerül kialakításra a sítörténeti múzeum, melynek egyik felében régi sífelszerelésekből, az első felvonó alkatrészeiből lesz kiállítás. Az épület másik fele egy vetítőterem lesz, mely a Magas-hegy történetét, sportéletét mutatja majd be.
A fejlesztések között az egyik legfontosabb a téli nyári bob pálya: 2275 méteres hosszúságával az ország és a térség leghosszabb bob pályája. Egy abszolút biztonságos négy csövön rögzített kocsival történhet majd a lecsúszás. Az utas természetesen magának is tud fékezni. A pályán a kocsik négy kerékkel gurulnak majd, centrifugális fékekkel lesznek majd ellátva, melyek 32 km/h sebességnél kezdenek fékezni, így korlátozzák a sebesség extrém megnövekedését azokon a szakaszokon, ahol a pálya lejtése nagyobb, mint 10%. Közép-Kelet Európa legélvezetesebb pályáját 2009 nyarától látogathatják az érdeklődők. A fent említett anyagon egy zárt 200 méteres kanyargós az úgynevezett "TUBBY" pályán is lecsúszhatnak majd az érdeklődők. A csúszda használata semmilyen tudást nem igényel. A csúszást követően a gyerekek feljutását "varázsszőnyeg" típusú felvonó könnyíti. Az infrastrukturális beruházásokat tekintve a Sportcentrumot egy több mint 3 km-es teljesen új szilárd burkolatú úton lehet majd megközelíteni. Az autóval érkezőket egy újjáépített, kibővített 60 gépjármű részére kényelmes parkolóhely várja majd. Az eddig felsoroltak mellett egy 15 állomást magába foglaló tanösvény rendszer is kialakításra kerül, amely a Zemplén csodálatos növény- és állatvilágát, geológia érdekességeit, történelmi, irodalomtörténeti értékeit hivatott bemutatni, akár komplex tanóracsomagok keretében is. A kapcsolódó híreket, a Sportcentrummal kapcsolatos aktualitásokat a www.satoraljaujhely.hu honlapon követhetik figyelemmel. Találkozzunk nyáron Sátoraljaújhelyen a Magas-hegyi Sportcentrumban, az új "Zemplén Kalandparkban"! Az ismertetőt összeállította Takács Zoltán STK elnökségi tag és Blanár Róbert Tourinform Zemplén Iroda-Irodavezető.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó fotóalbumok:
Kapcsolódó videók:
|
h i r d e t é s
Bohinj - Vogel2 éj szállás, félpanzió, medence, mini rafting / kajak, biciklizés, szauna: 142 € /fő!
Kreischberg - MurauHétvége Kreischbergen! 2 éj szállás, félpanzió, wellness: 198 € /2felnőtt +2 gyermek!
RaurisBomba ajánlat! 3 éj, wellness, all incl. light, koktél, wellness, masszázs: 169 € /2 fő-től!
Bohinj - VogelHostel a Bohinji tó partján
Nyári főszezonban szállás reggelivel csak 18 € /éj-től!
FieberbrunnNyári ajánlat: 7 éj szállás, félpanzió, fürdőbelépő, wellness, kerékpár: 259 € /fő!
KékestetőSzállás 1000 méteren!
2 ágyas szoba 2 főre +reggeli +wellness: 12.650 Ft
Schladming - DachsteinSzoba reggelivel és nyári kártyával 28-35 € /éj, 200+ ingyenes szolgáltatással!
További szállásakciók »
|
| Rólunk | Impresszum | Médiaajánlat | Adatkezelés | Szerzői jogok | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz |