Heiligenblut: biztatóan indult az idei szezon
Karintiában jelenleg három terepen lehet síelni. A Mölltal-gleccseren öt lift, a határesetnek számító (Stájerországgal közös) Turracher Höhén pedig három lift üzemel. Heiligenbluton az 1300 méter feletti részeken egyelőre három felvonó szállítja az előszezon síelőit.
Heiligenblut hagyományosan Karintia egyik leghóbiztosabb síterepének számít, sokan emlékezhetnek a tavaly december elejei állapotokra, amikor több méter hóval kellett a helyieknek megküzdeniük még a környező falvak utcáin is. Az idén a nagy havazás egyelőre elmaradt, a pályákat így is megnyitották, az üzemeltetők tájékoztatása szerint főleg annak köszönhetően, hogy 80 százalékban a hóágyúk gondoskodtak eddig a hóról. Jelenleg csak az 1300 méter feletti részeket nyitották meg, itt a Schareck, Fallbichl és a Tauernberg liftek üzemelnek.
Az üzemeltetők szerint remek hóviszonyok várják már most is az ideérkezőket, köszönhetően az éjszakai hóágyúzásoknak. A törzsvendégek már újra megjelentek, a hétvégén naponta 400-500 síelő váltott bérletet a síterep pályáira. Az igazi szezonkezdetet a december 4-i hétvégére tartogatják, addig már csak a november 27-i hétvégn nyitnak ki.
A síterepen az idén nagy reményeket fűznek a kelet-európai, köztük a magyar vendégek érkezéséhez. Az előrejelzéseik szerint az idén 20 százalékkal többen jöhetnek ebből a régióból.
Az árak is az előszezonhoz képest alakulnak, amíg az összes pályát nem nyitják meg, addig a kedvezményesen lehet síelni, a jegyek most egyharmaddal kerülnek kevesebbe.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
|
h i r d e t é s ![]()
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
További szállásakciók »
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő! Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |