Csorba-tó eladása után beindulhat Donovaly fejlesztése
A szlovák téli turizmus egyik legnagyobb üzlete van készülőben. A pletykák szerint a csorba-tavi síközpont a Tátralomnicot és Chopokot is üzemeltető céghez kerül. Csorba-tó jelenlegi tulajdonosa egyben Donovaly üzemeltetője is, így a befolyó vételárból reálisabbak lehetnének a Donovalyba tervezett fejlesztések.
Boris Kollár, Szlovákia egyik leggazdagabb üzletembere, aki legutóbb azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy segített a magyarországi vörösiszap-katasztrófa áldozatain. December elején a katasztrófát megszenvedő kolontári családok gyermekeit ingyen vendégül látta síterepén, Donovalyban egy héten át.
Kollár Donovaly mellett a magas-tátrai Csorba-tó, valamint az észak-szlovákiai Velka Raca síterepében is érdekelt. Pénzügyi körökben egyre biztosabban állítják, hogy a csorba-tavi síterep a másik nagy szlovák üzemeltetőhöz a Tatra Mountain Resorthoz (TMR) kerül, akik Tátralomnic és a Chopok két oldalát üzemeltetik. A pletykák szerint a szlovák pénzügyi nagyágyú, a J&T vállalat tulajdonába kerül Csorba-tó, akik jelenleg a TMR részvényeinek 20 százalékával rendelkeznek.
Kollár szerint a tárgyalások jelenleg is folynak, a legvalószínűbb változat szerint részvénycserével üthetik nyélbe az üzletet, vagyis Kollár részesedést kaphat a TMR-ben, amit ha sikerül eladnia, akkor valószínűleg lenne pénz a másik síterepére, Donovaly fejlesztésére. A vevő nem kommentálta a híreket és a vételárat, de Kollár elmondta, hogy az elmúlt 15 évben 750 millió koronát költött a csorba-tavi síközpontra.
![]() Vajon hány ilyen lift épül Donovalyban a következő években?
2011.01.04. 07:56:09 VM
:)2011.01.04. 08:39:56 pattyski
A tervek szépek, csak legyen is belőle valami... viszont az tényleg jó, hogy most ide tud koncentrálni.2011.01.04. 13:17:23 vasssy
Ha kell, szívesen odakoncentrálok én is, de nem mentek vele sokra... :-)Az tényleg sokat jelentene, ha végre össze lenne kötve a két oldal. 2011.01.04. 14:33:13 elmo
Nálam még csak tervezet Donovaly, de ha ezek a fejlesztések összejönnek, akkor egyre vonzóbb lesz ez a (relatív Bp.-közeli) síterep is.2011.01.04. 14:56:11 batus
vasssy, ki tudja? Ha neked is lenne 3 tereped, de végül csak eggyel kellene törődnöd? lehet, hogy sokra mennénk 2011.01.04. 21:12:09 vasssy
batus, magamat ismerve, ha elég "tehetséges" lennék ahhoz, hogy 3 síterepem legyem, nem vagyok benne biztos, hogy tudnék üzleti döntést hozni az érzelmi tényezők kizárásával. Valószínűleg mindegyiket más okból kedvelném, és nemhogy eladni nem akarnám egyiket sem, hanem inkább venni szeretnék még (persze főleg azért, hogy a sielok.hu-n aktív barátaimmal együtt ingyen síelhessek minél több helyen! ;-))) ) és ha a végén csak 1 maradna, azt - ha nem is üzletileg, de - lehet kudarcnak élném meg.2011.03.02. 08:07:11 Kamperos
Számomra addig nem vonzó szlovákia,amig nincsenek normális utak a síterepekhez.Hozzánk méterre pontosan 214 km.Donovaly-St.Corona. Csak az előzőhöz 2,5 óra az út a másikhoz meg 3,5-4 óra. Árban meg nem nagy a különbség.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |