Albrecht: osztrák versenyzőből lett bolgár
A bolgárokat az idei világbajnokságon a korábbiakhoz képest nagyobb figyelem övezi, köszönhetően a nemzeti csapathoz került Kilian Albrecht miatt, aki korábban osztrák színekben versenyzett. A bolgár hatóságoknak gyorsított eljárással sikerült elintézniük, hogy Albrecht megkaphassa a bolgár útlevelet.
Albrecht története egy kicsit bennünket is érint, hiszen mi magyarok is részesei voltunk Albrecht állampolgárság-kereső kalandjainak. A világklasszisoktól hemzsegő osztrák csapatba nagyon nehéz bekerülni. Akinek kevésen múlik, hogy nem kerül be a négy legjobb osztrák közé, az a képességei alapján vélhetően még a világ legjobbjai közé tartozik, és bármelyik ország csapatába beférhet. Így gondolkodik Albrecht is: "Teljesen nevetséges volt, hogy egyszerűen kitettek az osztrák csapatból. A profi sport egy hivatás, ugyanazok a szabályok érvényesek rá, mint bármelyik más állásra. Ha meg van a képességed és a tudásod, akkor oda kell menned, ahol alkalmazni akarnak téged." A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) illetékesei nem nézik jó szemmel a mostanában elharapózó hirtelen jött új állampolgárságú versenyzőket. Gian-Franco Kasper elnök szerint, tisztában vannak azzal, hogy nagy világversenyek előtt az erős nemzetek csapataiból kimaradó versenyzők más színekben próbálnak szerencsét, és hamarosan összeül a szervezet elnöksége, hogy ennek gátat szabjon. A pletykák szerint, ezentúl legalább két éves állampolgárság után lehet csak az új ország színeiben versenyezni. A New York Times felhívta az Ausztriában tréningező, most már bolgár versenyzőt, aki tagadta, hogy pénz fogadott volna el az állampolgárságért. Arra a kérdésre, hogy hányszor járt Bulgáriában az útlevél átvétele előtt csak hangos nevetés hallatszott a vonal másik végén és a kérdés megválaszolatlan maradt. Albrecht kálváriája tavaly előtt kezdődött, amikor először került olyan helyzetbe, hogy kevés esélye volt bekerülni az osztrák nemzeti csapatba. Először szóba került, hogy a Dubai válogatott színeiben indul a tavalyi Olimpián, de az ázsiai ország még sí szövetséggel sem rendelkezett és nem volt tagja a FIS-nek. Mindenesetre az osztrákok adtak neki még egy esélyt az Olimpia előtt, de nem tudta magát beverekedni az osztrák csapatba. Az idén ősszel felröppent a hír, hogy magyar színekben fog versenyezni, több osztrák síelővel együtt, de a honosítás folyamata valahol elakadt. Miután a magyar lehetőség meghiúsulni látszott, gyorsan felvette a kapcsolatot a bolgár szövetséggel. A kapcsolatfelvételben segítségére volt jó barátja, a német királyi családból származó, ma is aktív síelő Hubertus von Hohenlohe, akinek voltak kapcsolatai a bolgár szövetségnél. A megegyezés összejött és így Albrecht már az egyik leggyorsabban fejlődő bolgár síterep logójával a ruháján kezdheti meg első futamát az idei világbajnokságon. A többi bolgár síelő versenyeztetéseinek körülményeiről nincs jó véleménnyel. "Akármelyik versenyre utaznak, mindig a legrosszabb körülmények között laknak, néha olyan szobákban szállnak meg, amely igazából csak egy WC." Albrecht a 2002-es Olimpián a negyedik helyen végzett műlesiklásban. A világbajnokságon, amennyiben minden a tervek szerint alakul, február 17-én rendezik meg a férfiak szlalom versenyét.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Alpesi VB 2007: az eddigi legjobbak
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó fotóalbumok:
|
h i r d e t é s ![]()
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |