Világklasszis osztrák síelő hamarosan magyar színekbenIgazán érdekes híreket hallottunk a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelynek a Havazin magazin, a Fullsport SE sportegyesület és a Magyar Sí Szövetség volt a házigazdája. Idén újra látható lesz a Havazin magazin a tévében vasárnaponként, a sportegyesület bemutatta három új osztrák versenyzőjét, a sí szövetség főtitkára pedig röviden ismertette a szövetség előtt álló feladatokat. Kezdjük egy érdekes hírrel. Szepesi István a Fullsport SE egyesület elnöke bejelentette, hogy a következő szezontól a csapatukat erősíti három osztrák síelő, név szerint, Kilian Albrecht, Manfred Gstatter és Martin Kammerlander. Az elnök kiemelte, hogy a három osztrák versenyző leigazolása azt jelentheti, hogy a magyar utánpótlás testközelből tanulhat majd az osztrákoktól, főleg Albrecht-től, aki a 2002-es Olimpián hajszállal maradt el a dobogóról és végzett negyedik helyen műlesiklásban. Albrecht és a többiek honosítása is folyamatban van, amely azt jelentheti, hogy hamarosan magyar színekben versenyezhetnek világversenyeken. Az egyesület versenyzői egykori szlovén válogatott síelő irányításával edzenek majd. A helyszínen megjelent Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, aki teljes támogatásáról biztosította az egyesület tervét, és lehetségesnek nevezte, hogy a MOB további segítséget tud nyújtani a magyar sísport fejlődéséhez. Lehetségesnek tartott egy közös osztrák-magyar edzőtábor megszervezését, ahol az osztrákok tanítanánk a mi síelőinket, cserébe pedig pl. az osztrák vívók leshetnének el valamit a magyaroktól. Ozsváth Miklós, a sí szövetség főtitkára kiemelte, hogy jelenleg szakadék tátong a többszázezresre becsülhető hobbisíelők tömege és a versenysport között. Örömmel látná, ha egyre több fiatal tanulna meg síelni és egyre több fiatal versenyző kerülne ki a tömegsport bázisból. A sí szövetség megújult arculattal és weboldallal indul neki a következő szezonnak. A Havazin magazin stábja bejelentette, hogy az idei szezonban újra látható lesz az egyetlen síeléssel foglalkozó, rendszeresen jelentkező, magyar tévéműsor tavaly megszokott csatornán, de más időpontban. Az első részt, december 3-án reggel 9:30-kor láthatjuk majd, és utána folyamatosan minden vasárnap reggel kerül képernyőre a műsor - várhatóan március közepéig. A szerkesztők elmondták, hogy műsor tematikája nagyjából hasonló lesz az előző szezonhoz, a stáb és a műsorvezetők személye (Eszter és Koko) változatlan lesz. Az idei szezonban hangsúlyosabban jelenik meg majd a versenysport. Több beszámolót láthatunk majd a magyar és külföldi versenyekről, köztük néhány Világkupa futamon is forgatni fognak.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Bohinj - Vogel2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
Foglalható: min. 4 éj esetén
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
További szállásakciók »
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő! Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |