Hatvanezer baleset várható idén az osztrák pályákon
Ha lassan is, de előbb-utóbb megérkezik az idei szezon is. A tavalyi szezonban a világ síterepeiről rengeteg komoly és halálos kimenetelű síbalesetről kellett beszámolnunk.
Ha ezekkel a hírekkel egy kicsit is elgondolkoztattuk az olvasóinkat, akkor talán elmondhatjuk, hogy valamennyire már megérte.
Ezúttal az osztrák közlekedésbiztonsági kuratórium idei felhívását és előrejelzését adjuk közre. A kuratórium becslése szerint az idei szezonban kb. hatvanezer baleset fog bekövetkezni az osztrák lejtőkön, és ezeknek a háromnegyedében a síelők, a maradék egynegyed részben pedig a hódeszkások lesznek a szenvedő alanyai. A kuratórium felhívja az összes síelő és hódeszkás figyelmét a pálya szabályainak betartására a balesetek elkerülésének érdekében. A tavalyi év baleseteiben számos testrészünket tettük tönkre. Legtöbben (37%) csonttörést szenvedtek, míg legkisebb (11%) a fejsérülések száma. A kuratórium elnöke szerint hiába lettek jobbak a felszerelések, és hiába készítik elő egyre jobban a pályákat, a balesetek száma nem csökken. Ennek az oka az, hogy évről-évre vakmerőbben leszünk. Érdekes, hogy a balesetek 82%-a úgy következik be, hogy nincs kit hibáztatnunk. Vagyis teljesen egyedül síelünk, de gyakran lankadó figyelemmel és koncentrációval, vagy túlzott önbizalommal. Tehát a balesetek nagy részét magunknak köszönhetjük. További nyolc százalékot pedig a többi síelőnek, akikkel a pályán ütközünk vélhetően az előbb felsorolt okokból kifolyólag is. A legjobb taktika, az autóvezetéshez hasonlóan, itt is a defenzív 'vezetés', vagyis úgy síeljünk, hogy el tudjunk kerülni egy lehetséges balesetet. A pályákon számos olyan helyzet alakulhat ki, amikor egy kis óvatossággal és türelemmel a komolyabb baj megelőzhető. Pl. a jeges szakaszokon, egyenetlen terepen, vagy ha valaki túl közel kerül hozzánk. A kuratórium szerint a helyes magatartás mellett nagyon fontos a megfelelő felszerelés használata is. Rengeteg múlik a pontosan beállított kötéseken és csökkenhet a sérülés kockázata, ha bukósisakot viselünk.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Borsos számla külföldi síelőnek egy cseh orvostól
Kapcsolódó országok:
|
h i r d e t é s ![]()
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
MönichkirchenSzállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |