|
|
Értékelés: Folgarida - Marilleva 
| Értékelés: |
|
|
|
|
| Átlagos érték 149 szavazat alapján 4.2. |
Másodjára állok neki a beszámolónak,amit végre nagy nehezen megírtam,erre elszállt az egééész:Sváááá
Szóval, dec 12-én szombaton indultunk. Aggódtunk a hóhelyzet miatt,de nagy mázlinkra pont első nap,vasárnap egész végig esett a hó, és az alap hóréteg is több volt annál,mint amit a neten írtak.A többi napon már nem esett,és általában szép időnk volt.
A pályák többségét jól lehetett síelni,egy-kettő volt talán csak lezárva.
Reggelente a Daolasa-ból induló kabinos felvonó közepéig lesíelhető kék-piros pályán kezdtünk.Meredekebb,lankásabb részei is vannak, jól végig lehet zúgni rajta!Utána legtöbbször átmentünk Madonnára és a Groste csúcsra,ahol fent nagyon jó kis pályák vannak. Építettek ott még egy snowboard parkot,minden féle fajta ugratóval,tesóm ki is próbált párat közülük:)
Ebédünket a szokásos Madonnáról a Groste csúcsra menő kabinos lift felénél található étteremben fogyasztottuk,ahol ugyan, csak szerdától kezdve,de azt követően minden nap party volt:)2 körül elkezdte a dj a zenélést,és egy kis forralt bor vagy pálinka hatására már mindenki az asztalok tetején táncolt sícipőben, hatalmas a feelingje az egésznek:)Hazafelé viszont időben el kellett indulnunk,ha nem akartunk a tavalyihoz hasonlóan a két hegy között ragadni(ahogy írtam,mi a másik oldalról,Daolasa felől kezdtük minden nap a síelést).Egyszer előfordult viszont,hogy az egyik hazafelé vezető felvonónál 3/4 órát kellett sorba állnunk,mert annyian voltak. Nem tudom azon a napon mi lehetett,de a pályákon is sokkal több síelő volt,mint általában.Az utolsó felvonóhoz már sötétben,5-re értünk fel, így szervizjárat vitt le minket a hegyről:)Fent mégsem hagyhatnak senkit:)
Egy "újdonság" volt számomra,a hideg:S Síelek már pár éve,de ennyire talán még soha nem fáztunk,mint most. Már a völgyben is -8-9 fok volt,hát még fent a hegyen.Újabb és újabb rétegekkel próbálkoztunk,de vhogy mindig fáztunk. Az ujjaim pl alapjáraton minden nap elfagytak:)De ettől függetlenül persze mi nagyon élveztük a síelést,és a friss levegőt!
Jha igen,és sok a lengyel,nagyon sok. Nem tudom csak itt,vagy Olaszországban máshol is,de itt különösen sokan szoktak lenni. Biztos kedvelik az olaszokat:)
Mindent összevetve szerencésre idén nem történt velünk semmi "izgi",nem hagytunk el semmit,nem történt semmilyen baleset,és nem ragadtunk ott a két hegy között sem:)A tavalyi beszámolómban ez mind megtörtént velünk:)Na és a legfontosabb,szintén a tavalyi mentőakciónkból okulva,mindig volt nálam telefon!!!!
Akinek van lehetősége ilyen messzire utazni,csak ajánlani tudom a helyet,gyönyörű,jól kezelt pályák,felvonók,és besíelhető egyszerre több síterep is.
További jó siklást mindenkinek:):)
Sziasztok!
Gondoltam írok egy "kis"élménybeszámolót az itt eltöltött síelésünkről.2008.dec.13-20. síeltünk ezen a terepen. Hotelünk a Commedzadurai új sífelvonótól nem messze volt,minden reggel a hotel kis busza vitt ki minket,megkímélve ezáltal a kocsikázás örömeitől.
A hét elég kalandosra sikerült.Első 3 nap megállás nélkül zuhogott a hó,emellé hatalmas köd volt,de mi rendületlenül síeltünk:)Életemben nem láttam ennyi havat.
Első megrázó esemény kapásból a második nap történt.Átsíeltünk szokás szerint Madonna di Campiglio felére,és a Groste csúcsra mentünk fel.Előttünk nyitották meg a felvonókat,mi meg persze miért is ne,menjünk!Jó lesz.A tetején iszonyat szél,köd,zuhogó hó,és két pálya indult,egy kék,és egy piros.A piros pályán ki volt téve ugyan egy lezárt felirat,de én naív módon azt hittem,még nem vették el onnan,és az is meg van nyitva.Elindultunk,a pálya persze nem volt letakarítva,estünk keltünk a friss hóban,de jól szórakoztunk. Ráadásul végig hullámos is volt,ami miatt úgy mentél,hogy számtalanszor azt érezted,kimegy a lábad alól a talaj.Egyszercsak nem láttam a pálya szélén lévő jelzőbólyákat,és behuppantam vhova.Először még jót is röhögtem,pont fölöttem ment a felvonó,nem estem nagyot,hisz totál puha hóba érkeztem,léceim sem oldottak le,mert a nagy hó miatt nem mentem nagy sebességgel.Viszont mikor megpróbáltam felállni úgy,h leszúrom a botom,és arra támaszkodok,a bot úgy ahogy van,eltűnt...ejha modnom,ez nem lesz így jó:SKörbenézek először:fölöttem két méter magasan a hófal,és a pálya sehol.Kezdtem picit megijedni,de még mindig nem pánikoltam.Próbáltam továbbra is rendületlenül felállni,persze nem sikerült,hisz lécestül süllyedtem egyre mélyebbre!Ekkor vettem észre, hogy tőlem pár méterre apu uyganoda esett be!!Hála a jó égnek,ez mentett meg...Szólok hozzá,h jaj de jó,te is itt vagy,erre nem válaszol semmit,te jó ég,gondoltam,vmi történt.De aztán kiderült,semmi baj,csak ő is kepesztett,h összeszedje magát.mondja nekem(nagy ésszel)h oldjam le aléceim,ami a legrosszab bötlet volt,amit csaka adhatott...de é nmegtettem,na nem kellett volna!!Ugyanis a mély hóban mégjobban süllyedtem el!És hiába küzdöttem,amint felemeltem az egyik lábam,másikkal már süllyedtem is!Ekkor éreztem,h nagy baj van,nem talált stabil talajt a lábam,alattam min. volt vagy 3 méteres a hóréteg:/Apu egy idő után fel tudott állni,ő szerencsésebb helyre esett,de én nem,nyakig álltam a hóban,kezdtem fázni rendesen,és pánikolni,mer téreztem,h én innen nem tudok kijutni!Telefon nem volt nálam,reggel még mondtam is,ugyan minek az nekem,én nem tévedek é nel...hát tessék,ha nincs ott apu teljesen véletlenül,és nincs nála telefon,nekem kb végem:S
Ő értesítette a többieket,h azonnal hívják a mentőket,nem tudunk kimászni:(Azt hitték viccelünk,de én már a pánik hatására elpityeregtem magam,pedig nem vagyok egy hisztis típus.Kb 15 perc múlva érkezett a segítség először egy szános személyében,aki olaszul karattyolt nekünk,h csússzunkki a gödörből:D:DAzt hittem viccel.Ott állok nyakig egy hatalmas kráter közepén,és csatoljak fel,mikor süllyedek el???Aztán elment!ejha mondom,ez igen...Én már arra gondoltma,h a végén kb helikopterrel kell kimenteni:S Pár perc múlva visszaérkezettegy brigád,ratrakoló gépekkel!!!A főnök messziről odakiáltja nekünk,nagy a gáz!Oh,köszi szépen,mintha én nem tudnám.Elintult értünk a gép a kráter mésik oldlaáról,és mikor megláttam,mekkora mennyiségű havat nyom le,majd elájultam,volt az min 3 m!!!!És ahogy jött,hirtelen megzuttyant az egész hóréteg,mély hang kíséretében.Na nekem ott már végem volt,godnoltam,ha ezt túlélem...Bejött értünk a gép,felhőztak rá,és MEGMENEKÜLTÜNK!!!!A pálya aljától nem messze voltunk,de én olyan állapotban álltam ott,mint akinek vége,úgyhogy engem hómobillal vittek le,apuék lesíeltek.Lent ahüttében jegyzőkönyv,írjam le a nevem8úgy remegett a kezem,h írni nem tudtam...)Aztán elpoénkodtak apuékkal,meghívta a mentőbrigádot egy kör piára...Nekem aznapra vége volt a síleésnek,bár hazafelé még jópár pálya várt ránk,de a csúszással hála ajó égnek nem volt gond a sokkhatás ellenére sem.Nem tudom,történt-e vkivel már ilyen,nekem a 4 év alatt ez volt az első,és rem az utolsó is!Meg nem hallottam még ilyen sztoriról:DPersze utána már viccelődtünk,h nem mindenki mondhatja el magáról,h ratrakon utazott,de én inkább ezt kihagytam volna:)
És a hétnek még csak ez volt a második napja:)Jött a többi.
Másnap elvesztettük a kocsikulcsot...szerencésre volt pótkulcs.Köv nap a nagy pályarendszerben vhogy eltévedtünk,és nem értük el a Maddona di Campiglionál lévő hazafelé vezető utolsó liftet...a lift még ment,simén flemehttünk volna vele,de mér nem engedték:(Ottragadtunk a két hegy között,kocsi minden nélkül:)Hívtuk persze a hotelt,mi a teendő,végül helyi járatos busszal kellett elutaznunk 25 km-en át egy tőlünk nem messze klévő kis városkáig,és oda már kijöttek értünk:)A buszon rajtunk kívül még pár hasonlóan járt síelők voltak,mindenki ottragadt:D
Köv nap tesóm elvesztette a síszemüvegét,de ez csak kis apróság volt a többihez képest.Ugyanis utolsó nap,első körében kapásból de. összeütközött apu és tesóm...iszonyat sebességgel mentek,és tesóm elszámította magát.Röhögtünk először,aztán mikor nem álltak fel,tudtuk,h baj van:STesóm felállt,de apu nem.Jöttek a mentők...térdsérülés,hómobillal felvitték a lifthez,mi meg lesíeltünk az aljába.Kórház,minden.Kiderült,jól érezte,elszakadt a keresztszalagja,az oldalsó részlegesen,és lehet porcleválás is lett...Így utaztunk haza másnap.Azóta fekszik,meg pihen,még nem műtötték,rmeélhetőleg nem is kell,csak el van keseredve,mert így véget ért a síszezon,pedig mentünk volna Fro-ba!!!!
Mindezek ellenére a hét mégis jó volt,találtunk egy jó hüttét is,ahol minden nap buli ment,3-szor volt lehetőségünk nekünk is táncra perdülni:)Igaz,a síliftlekésés pont emiatt történt,mert hiába indultunk el időben hazafelé,a lifteknél annyira osszetorlódott a sok ember,h végül későn érkeztünk:)
Hát,ennyit volt "röviden" az élménybeszámolóm:)
Üdv mindenkinek,és jó síelést azoknak,akik még tudnak menni!!!!
Szia Mokka!
Decemberben voltam sokadszor a FreeSki héten ebben a régióban. A SuperSkirama Dolomiti bérlettel besíelheted az összes közelben levő terepet.
1. Madonna di Campiglio Pinzolo Marilleva Folgarida;
2. Tonale Ponte diLegno Temu;
3. Pejo.
Pejo kicsi hely, elég magasan van a pálya teteje, egy napot megér a hatból, de számomra a legszebb Madonna a hozzá kapcsolódó Marilleva és Folgarida pályáival.
Pejo-tól Tonale is, Marilleva is kb. húsz perc, Madonna több mint egy óra autóval. Marilleváról át tudsz csúszni Madonnára.
A legjobb, ha Commedzadura-ról az új 8-as kabinnal mentek fel Folgaridába. A kabin indulási pontjánál ingyenes parkoló van, de lecsúszni csak a félútig lehet, onnan a kabinnal kell visszajönni a nap végén.
A másik lehetőség Marilleva 900-ról a 12-es gondolával felmenni Marilleva 1400-ra, majd onnan tovább. Visszafele itt sem tudsz lecsúszni.
Ha van még, amit szeretnél tudni, kérdezz bátran.
Sziasztok!
Csak most olvastam a fórumon ezt az oldalt, és én is elmesélem az élményeimet erről az utazásról. Marilleva 1400-on foglaltunk szállást, ha a "c" épületet igazolják vissza akkor biztosak lehettek abban, hogy a sípályáról közvetlenül a házig le tudtok csúszni! Mi a kombinált bérletet vettük meg, így át tudtunk csúszni Madonnára. Ja nem mondtam, hogy természetesen borddal. A Merilleva - Folgaridai pályákat bemelegítéshez az első napra szántuk, ami elég is volt, mert március 20 körül már elég latyakos és kevés ott a hó, egyébként itt is sok pálya, sőt hosszúak, de hamar bele lehet unni! Kezdőknek, tanulóknak, kisgyerekeseknek viszont nagyon ajánlom. A 2. naptól már Madonnára jártunk át, ahol nagyon sok pálya van, és rengeteg ember, de ebből a pályán mit sem érezni, a felvonóknál senki, ha várni is kell egy pár percet akkor addig az ember kifújja magát. Amit ajánlok elkerülni azok a kék pályák ugyanis nem túl meredekek és a deszkával sokszor csak lecsatolás és séta után haladtumk előre a tavaszi latyakos időben.(vakszolni javasolt) A túloldalon madonnán nagyon klassz fun park van, tényleg az egész bénákra és öregekre is gondoltak, olyan laza és kemény ugratók, korlátok, dobozok vannak. Egyszóval összefoglalva, jó hely volt Marilleván, de azért a Madonnai pályák jobbak, viszont a szállás itt jóval olcsóbb volt a kombinált bérlet felárával együtt is.
Na sziasztok!!
Most jöttem haza!!! Szuper volt!!!!!
Hó tényleg nem sok van arrafele, de a pályák jók. Van rajta hó., este szépen eldolgozzák, bár nap végére kicsit lesielik: De lehet jókat sielni rajta.
Talán kicsit sokan vannak, de annyira nekem még nem volt vészes a sorbanállás.
2szer Madonnára is átmentünk, az szerintem jobb. Ajánlom mindnekinek, hogy olyan jegyet vegyen ami oda is szól. 13euro az egy napos különbözet.
Csak, ha átmentek figyljetek nagyon hogy mikor indultok vissza Marilevara, nehogy ugy járjatok mint én. Mert én ugy megszivtam, hogy nem tudtam visszamenni, és busszal kellett hazamenni, mert leálltak a felvonók.
Jól jegyezzzétek meg, hogy a kék 12es megy vissza, nem pedig a kék 7es.
Kicsit rosszul informálnak a táblák, és én ezt szivtam meg. Pedig 3szor jártam a kék 7est, de az mindig csak a felvonó aljához vezettett. Szóval, lényeg kék 12.
Ki hol fog lakni?? Mariann?? Folgarida?
Az éjszakai élet egyenlő a nullával, egy kis bár van az apartmanok mellett, de alig vannak. Szállodákba is nagy a csend.
Egyszer mentünk el éjszakai fáklyás sielésre, az nagyon szupi.
Ha, kérdés van, irjatok!!
Tudok majd fotókat is küldeni, akit érdekel!
Összeségébe szupi, rengeteget lehet sielni!!
Szevasztok!
Haza jöttünk Marillevából, írom a tapasztalataimat. A beutazást Insbruck felé bonyolítottuk Szombaton. A Brenner autópályán hatalmas dugó volt valóban egészen Kufsteinig, a német sielők miatt. A mint elhagytuk Salzburgot a túloldalon min 20 km-es dugó mellett hajtottunk el, meg is fogadtuk, hogy nem erre jövünk haza. Az olasz autópályára rátérve nem vettük túl komolyan, hogy az elektromos táblán jelezték az egyik kihajtóná "Stau" van, így felhajtottunk álltunk is vagy másfélórát.
A sípályákról: Az egész héten esett a hó, az elején még olvadt is. Ehhez képest a pályákat valahogy mindig rendbehozták reggelre, lehetett sielni. A Marillevai rész pályái engem nem nyűgöztek le, mindig átsieltünk Masonnára. Ott a pályák nagyon jók voltak, különösen az 1-es kék pálya tetszett, nem volt zsúfolt és a mellette lévő fehér buborékos felvonó nagyon gyors. Én mindenkinek azt javaslom, hogy vegye meg a Suprer Skirama jegyet mellyel minden nap át lehet sielni Madonnára. Marilleván az olcsóbb jegy miatt, vagy mittudomén miért, de óriási tömeg volt. Ez mindennap megnehezítette az átjuást, mert a főbb felvonóknál 20 perces tömeg alakult ki. Rengetegen vettek (kaptak) olyan jegyet mellyel csak egynapra lehet átsielni Madonnára. Emiatt kedden és szerdán este a visszajutás igen zsúfolt volt (lásd a melléklet képet). Remek érzés volt a töménytelen cseszlovákkal és lengyellel vívni, hogy feljussunk a felvonóra. Akkor a lift bőven a zárás utánnig működött. Az a felvonó, mely visszavisz Marillevára a környég leglassabb liftje (Mi csotrinak hívtuk).
A hegyi éttermek itt még drágábbak mint Ausztriában. Egy átlagos ebéd 40-50 €-ba került. Javaslom az utolsó pihenés alkalmával próbáljátok ki a "Bombardini" című italt. Remek, egy kissé erős melegital.
Összegeze: A Marillevai és a Folgardia relative olcsóbb szállások nagyon sok kelet-európai sielőt vonzanak. Tudjátok zöldeslilás overál, párhuzamos ezeréves síléccel. Az olcsóbb bérlet miatt megszállják az itteni pályákat és egésznap nyomják, így aztán nagyon zsúfoltak a pályák. Néhány jobb felvonó mellett igen elterjedt a mi libegőnghöz hasonló szerkezet, mely igen lassú és általában kétüléses. Emiatt át kell menni Madonnára, ahol nincs igazán tömeg (Csak, ha átjönnek a Cseszlovákok) és a pályák még egy klasszissal jobbak is.
A haza vezető úton a Brenner fizetőkaputól Insbruckig dugó volt mivel ott egy alagútat még építgetneg, és csak egysávra szűkül a forgalom.
|
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Innsbruck sírégió
Kirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Kreischberg - Murau
Szállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
Bohinj - Vogel
2 éj hotelben****, félpanzió, családi rafting túra, kerékpár- kölcsönzés, wellness: 142 €!
Mönichkirchen
Szállás nyáron a rollerpályánál: 35 € /fő /éj félpanzióval!
6éves korig ellátással ingyenes
Krippenstein - Dachstein
Júniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
Kövess minket:
|