Értékelés: Bad Gastein régió

Idén február végére és Bad Gastein régióra esett a választás, leginkább azért, mert itt még nem voltunk :). 2 nagyobb és 2 kisebb síterületet foglal magába, a Skiamade bérlet érvényes rájuk. Szokásos osztrák infrastruktúra, gyors és hosszú kabinos liftek (fűtött ülés a Stubnerkogelbahn-ban!- ez mínusz 10 C-ban piros pontot jelent), nagyszámú hütte és ami nagyon kellemes meglepetés volt: a hét minden napján kiválóan kezelt pályák, még éjszakai hóesés után is. Negatív: a pályák csatlakozásai néha jelentős taposással oldhatók meg, ami például egy hegycsúcson elég érthetetlen, ahol könnyen kiépíthető egy átcsúszó lejtős szakasz. Lehetőség van síelés után a város híres termálfürdőiben egy kellemes úszásra, szabadtéri medencében megmártózásra, esetleg szaunázásra, aki szereti. Az első napokban változékony időnk volt, a masszív hóeséstől a ragyogó napsütésig minden előfordult. A sportgastein-i rész első 3 nap lavinaveszély miatt le volt zárva, de később kinyitották. Szép időben mindenképpen ajánlott ellátogatni Sportgasteinbe (kb. 15 perc a helyi síbusszal). Ez a terep 2600 m-ig felmegy, lényegében egy hosszú kabinos felvonóhoz tartozik 4-5 kiváló vonalvezetésű, élvezetes lesiklópálya, lehet tempót menni rajtuk -persze, csak ha akarunk. Az utolsó napot teljes egészében itt töltöttük, annyira szép volt az idő és jól esett a száguldozás. A péntek számomra legfontosabb eseménye viszont az volt, hogy otthon Mo.-n sikerült egy mandulaműtét és ettől végre jobban lett valaki, aki nagyon fontos nekem :).

Ezen a síterepen töltöttük az elmúlt hetet. Dél felől közelítettük meg a helyet, és Mallnitz-Obervellachból vasúti szerelvényre ráhajtva keltünk át autóstól egy alagúton Böcksteinig. Nagyon érdekes volt a vonatozás, kifejezetten tetszett a jól szervezett fel- és lehajtás. A retúr jegy 30 euróba került. Ha körbe megyünk, úgy sokkal hosszabb az út és fizetős alagút is van közben, de árban nem hiszem, hogy olyan nagy különbség lenne a két útvonal között. Mi inkább kíváncsiságból választottuk a Tauernbahnt.
Bad Gasteinben a Stubnerkogel felvonó mellett laktunk. Az első három napon télies időjárás volt, erős széllel időnkénti havazással és a felsőbb pályák felhőbe burkolózva. Reggelente a Stubnerkogel kabinos felvonó felső szakasza nem is járt, de szerencsére a félállomástól át lehetett csúszni egy jelöletlen pályán az Angertal felé a 11-es pályához. Sajnos az út utolsó 1/3-a már inkább felfelé vezetett, tehát rendesen kellett botozni, jó bemelegítő torna volt az első két reggel. 3 napig a piros B11-es pálya volt a kedvencünk, mindenhonnan, még a Hofgasteini pályákról is visszajöttünk ide, mert itt voltak a legjobb körülmények (bubis székes felvonó, aránylag széles, és jó vonalvezetésű a pálya, kitűnő minőségű hó az északi fekvése miatt, valamint itt elfogadható látási viszonyok voltak). A B 18-as erősen sötétpiros pálya a Stubnerkogelről a gerincen vezet lefele, nyitottsága miatt nagyon szeles, és jeges, valamint buckás volt amikor mi oda keveredtünk, valahogy máskor már nem is kívánkoztunk vissza. Kedd este és éjszaka még havazott, de szerdán már az eső esett. Akkor már fel tudtunk menni a hegy tetejére, reménykedve, hogy feljebb a hó esik, de sajnos mindenütt átváltott esőre, és sűrű ködben botorkáltunk le Angertálig a teljesen felpuhult, nedves, nehéz (lábtörős) hóban. Mire leértünk a völgybe már teljesen átáztunk úgyhogy szégyenszemre síbusszal mentünk a szállásunkra megszáradni és megőrizni testi épségünket. Vigasztalásul másodszorra is elmentünk a meleg fürdőbe, úszással pótolni a kimaradt aznapi mozgást.
A fürdőtől különben nem voltunk elájulva, mi az utóbbi időben itthon nagyon sok helyen voltunk különböző gyógy- és élményfürdőkben és bizony fele, vagy egyharmada áron jobb fürdőkhöz volt szerencsénk. Persze nagyon klassz volt a kinti medencében jót úszni, rálátással a havas hegyekre és a sípályára. A meleg vizes külső medencében is jó volt áztatni magunkat, csak sajnos nem gyógyvíz volt, hanem alig 34-36 fokos, erősen klórozott víz.
Az utolsó két nap szerencsére verőfényes időnk lett, csak sajnos jó meleggel, így csak a felsőbb pályákra volt érdemes menni. Ezen a két napon az első számú favorit a Jungeralmi felvonó volt a piros B 22-es pályával. Ez is északi fekvésű és az egész terepen itt voltak a legjobb hóviszonyok, és a legkevesebb ember. Az utolsó nap még újra átmentük a Hofgasteini részre, mert még nem jutottunk el a Hohe Scharte felvonóra (korábban mikor arra jártunk vagy nem járt a szél miatt, vagy erősen ködben volt). A katlanban fekvő H 3-as, 4-es és 5 pályák a déli fekvésük miatt élvezhetetlenek voltak a nagy melegben. A H1-es pályára viszont fentem a fogamat. Különben jó vonalvezetésű a pálya, egy erősebb és sajnos szűk letöréssel, bár annak alsóbb felénél van egy kerülő pályaszakasz is. Azt hittem azonban, hogy a magassága és a fekvése miatt jobb minőségű lesz a hó, legalább a felső szakaszon, de nem, már a kora délelőtti órákban felpuhult és kásás lett, különösen a H2 része. Menekültünk is vissza a Bad Gasteini oldalra, a B 22-es pályára és ott még kora délután is jobb minőségű havat találtunk.
Ami nem igazán tetszett ezen a pályarendszeren, hogy elég sok volt a szűk keskeny pálya, különösen a völgybe vezető kékek. A Bad Gasteinbe levezető B 14-es pályán délutánonként olyan embertömeg zúdult le azon a keskeny, kijegesedett és buckás pályán, hogy szinte életveszélyes volt, kezdőknek még csak véletlenül se ajánlanám. Az utolsó napokban már a hó is eltűnőben volt róla, így a középső állomásról már inkább gondolába szálltunk.
A Grossarl- Dorfgasteini pályákról sajnos nem tudok beszámolni, mert oda nem jutottunk el. Terveztük ugyan, de nem úgy jött ki a lépés.
Összességében ezért jót síeltünk, volt elegendő havunk, és jól is éreztük magunkat, gyönyörű a táj és a vidék, de azért olyan végső következtetést voltunk kénytelenek levonni, hogy bizony síeltünk mi már jobb pályarendszereken is.

Sportgasteinben a pályák mellett található könnyű, de azért élvezetes terep alkalmas az első freeride-os próbálkozásokra, fokozatos fejlődésre, tudásunk finomítására:

http://www.sielok.hu/video/sportgastein-2/

Angertal freeride szempontból a jobb helyek közé tartozik. Január 22-én a körülmények is ideálisak voltak egy szép, nyugodt csúszásra:

http://www.sielok.hu/video/stubnerkogel-angertal/

/Az írást a Hóvadász-topikból emeltem át./

Sportgastein egy olyan hely, ahol fejlődni lehet. Fejben és lélekben. Az első benyomásom 10-12 éve az volt, hogy NAGY. Megéreztem valamit, amit máshol nem. A tiszteletet, azt, hogy mindegyik csúszásnál maximálisan oda kell figyelni. Akkor még csak a nyugati oldalon, a pályáktól balra tértem le, ami nem veszélyes, ha odafigyel az ember. Vannak letörések, de nem nagyok. Pont arra jók, hogy megtanuljunk látni, a nyomvonalat és a sebességet jól megválasztani. Azt tűztem ki célul, hogy hiba nélkül leérjek. Nem nehéz, de mindig lehet finomítani.

Gyakran lehet köd. Az egyik menetben még süt a nap, a következőben, vagy egy adott szint elérésekor hirtelen leszáll a homály, mégis le kell tudni jutni. Ha eltűnnek a kontúrok, elég egy szikla vagy egy fa, rászegezed a tekinteted, és csak azt látod, ahogy közeledik. De magad elé is figyelj, hogy bármikor meg tudj állni! A többit elvégzi a láb és az ösztöneid. Minél jobban elhagyjuk balra a pályákat, annál nagyobb lesz a jutalom, és nem nagy ár a 10-15 perces kényelmes séta vissza a felvonóig. A pályák jobb oldalán is le lehet jutni, de nem akárhol. Ez már gonosz hely. Van egy-egy kuloár, ami levezet a víztározóhoz, de nem mindegyik. Ide már mindenképpen kell egy vezető, aki biztos a dolgában.

Az északi oldal is más. Itt a köd halálos lehet, mert bár az egész hegyoldal egy nagy lanka, de van néhány nagy letörés. Az első alkalommal legyen egy vezetőnk, aki már tudja ezt, később, ha már alulról is megfigyeltük a hegyoldalt, sikerülni fog magunktól is. Csak egy kijárat van, egy kis domb a távolban, arra vezetnek a nyomok. A völgy esésvonala, bár biztatóan néz ki, alul szakadékban végződik. Az erdei szerpentinről, bizonyos távolság megtétele után azonban érdemes letérni, a kanyarokat levágni, mert nagyon élvezetes itt az erdő. Van esése. Rengeteg az apró domb, letörés, a kidőlt fa. Sőt, ha szerencsénk van, egy kellemes patakvölgy vezet le a szerpentin következő szintjéig. Saját vélemény: csak ezért az erdőért éri meg az alig-lejtős hómező, a hosszú oldalazás a fenti részen, és a buszozással egybekötött felvonózás.

Képek: http://www.sielok.hu/fotoalbum/sporgastein-freeride/galeria/

Én csak bérlettel találkoztam. Az viszont van mindenféle.
Az egyik kedvenc síhelyem. Hofgasteinban a Kleine és a Große Scharte a csúcsszuperpályák, a tömeg elkerüli, mert a pályarendszer széle, iszonyatos hosszú piros pálya. Igazi döngetős, de erős kék pályások is rámehetnek.
Kedvenc helyem a régióban azonban Gastein és Hofgastein között lévő Angertal. Innen bármelyik irányba lehet indulni, nálam a piros 11-es jött be leginkább. Nem nagy forgalmú és több lifttel is lehet rajta közlekedni. A Jungeralmbahn pedig egy igazi romantikus csoda, tök üres pálya, igaz, ez a legszélső, legtávolabbi pálya, rövidebb (kb 1,5km) de üres és nagyon szuper. Nem mellesleg ennek a pályának az alján egy jó kis hütte van.
Egyébként Gasteinban laktunk, autózni nem kellet, mert minden össze van kötve mindennel. Liftről liftre mentünk.
A sícuccot pedig még a szállóba sem érdemes cipelni, mert mindenhol megőrzik néhány euroért. Érdemes este beadni, reggel meg kiváltani. Abszolút kényelem.
Ha az idő veletek van, tetszeni fog.

Kevésbé friss info kevésbé jó hírekkel. Mi pont egy hete kedden voltunk Sportgasteinben. Mivel előtte Maria Almban és Dorfgasteinben is nagyon olvadt még a csúcsokon is, én rájöttem a tutira: fel kell menni a legmagasabb helyre a Skiamadéban, Sportgasteinbe. Egy baj volt csak az ötletemmel, hogy rajtam kívül az összes skiamadé bérletes ezt gondolta. A parkolóban helyet már csak hátul találtunk, és mivel itt nincs szilárd burkolata a parkolónak, sárban caplattunk a liftig. Következő meglepi: a felvonóra váró sor az étterem teraszáig ért. Először nem értettem, hogy ekkora tömeg mellett miért zárja be a személyzet minden negyedik kabin ajtaját a tömeg előtt, de a középállomáson megvilágosodtam. Ha nem tették volna, akkor a középállomásról délutánig senki nem tudott volna visszajutni a csúcsra, akkora sor állt itt is. Fent ezen héten először találkoztunk a TÉLlel. Süvítő szél, helyenként felhő, kis hóesés. A kényesebbje elkezdett vinnyogni. (Ha meleg van és olvad a vizes hó a buckás pályán, azabaj, ha hideg van és fújja a szél a friss porhavat,azabaj)
Itt végre nagyon finom volt a hó, csak közvetlenül a középállomás felett kezdett vizesedni.
Mivel ekkor a pályán kívül nagyon korlátozott lehetőségek voltak, mindenki az egyetlen keskeny kék pályán indult el lefelé. Így az már délelőtt kihívások elé állította a kezdőket, mindez megfejelve köddel és hangyabolynyi tömeggel. A piros pályák elágazása után viszont minden pálya jó volt, a pirosak is és az egyetlen kék 1-es is.
Személyes kedvencem a 6-os volt, felért egy fél orgazmussal. Naggggyon óvatos hölgy társaim is élvezték, az utolsó kétszáz méterig. Ezután be is fejezték aznapra a síelést. A középállomás előtt a pálya összeszűkül, egyik oldalról szikla, másik oldalról meredek hegyoldal, és mivel ide csatlakozik be a 3-as pálya is, ez már délre roppant buckás volt.
Egyszer lementünk a völgybe, gondolván ott jobb eséllyel jutunk fel a liftre. Ez a számítás be is jött, viszont a 4-es pálya állapota kriminális volt, szerintem akár már le is zárhatták volna. Volt azon minden, zúzmó, kavics, kő, szikla, meg még valamennyi hó is.
Szerintem normális körülmények között jó hely lehet, annak ellenére, hogy kevés a pálya, azok viszont nekem tetszettek. A pályán kívüli sízést még nem ízleltem, arról nem tudok nyilatkozni. Most viszont nyilvánvaló volt, hogy az egyetlen kabinos lift a rendszert nem tudja mindig kiszolgálni, elkélne még egy lift. Nem tudom mi volt az oka, de a csákányos lift feltűnően sokszor megállt itt.

Egy kis napi friss Gasteinből:

Hó itt is esett, bár nem annyi, mint egyes északabbi, nyugatabbi terepeken.
Tegnap reggel csodás napsütés, a schlossalmi rész rendben volt, freeride-hoz annyi hó nem esett, de ahol kicsit megállapodott a hó ott lehetett valamit kezdeni. Az itteni (felső) duplaülésesnél már reggel negyed 10kor sor (csodálkoztam is). Egyébként nem ez volt a jellemző. Az északi pályák a Senderbahn I kabinosa mellett kemények, igazi kifagyott pályák, az alsóbb részeken mindenképp.
Ma lenn a völgyben és a napos oldalon firn hó.
Délután Sportgastein. Itt porhó és viszonylag kevés síelő. A táj csodaszép, de pályarechnikailag nem egy nagy durranás, ebből a szempontból még Weisssee is veri, de hát ugye sem Sportgasteinbe sem Weissseebe nem a pályasíelésért megyünk, hanem az azon kívüli kalandokért. Itt Sportban rettentő sok lehetőség leledzik, természetesen helyismeret, annak hiányában egy jó guide azért nem árt. A Skiroute elég hiányosan van kitáblázva.
Hó: porhó, de nem esett annyi, mint Kaprunban. Sok helyütt szélfújt, mindenesetre rossz így sem volt.

Néhány kép a mai és a tegnapi napról.


http://www.sielj3000meteren.hu

Ski 4ever

Sziasztok!

Vasárnap érkeztünk Bad Hofgasteinbe. Gyönyörű napos idő fogadott. Számomra ez a vonatos felvonós dolog, a tömeggel, meg a várakozással nagyon furcsa volt. Mindegy. fent voltunk, gyönyörű, napsütés, már jól indul a nap. Fél óra múlva tiszta jegesek és összetúrtak voltak a pályák. Kezdőket is vittünk, hát nekik nem igazán való. Kék pályákon is vannak keményebb letörések. Az erdei pályákon alig volt hó, tiszta jegesek voltak.
Első benyomásra nagyon nem jött be a hely. Ahhoz képest, h mennyire felkapott sokkal többet vártam. Egy dolog, h a pályák nem jó állapotúak, hisz nem esett elég hó, de ma arra ébredtünk, h 10 cm hó várt. Gondoltam megdolgozták, és ma jobbat csúszunk. Tévedtem. A felvonókat nem takarítják, buborék csak az egyiken van. Tíz órára szintes síelhetetlenek lettek a pályák. Egy hütte után le is csúsztunk.
Már voltam több síterepen, de ez jött be a legkevésbé. Pár jó lejtésű piros pályája van, de ennyi pénzért legközelebb biztos, h máshova megyek.

A mai napunk rosszul indult, de annál jobban végződött. Szállásunk hegyen van és reggel ki kellett szabadítani az autót a hó fogságából. Mára Bad Hofgasteint terveztük, felmentünk a Schloßalm I és II liftekkel. A lenti kiírással ellentétben nem ment csak ez a két felvonó. 10 órára már komoly várakozási alakult ki. A másik gond a sűrű köd, és mivel nem ismertem a pályákat hamar elment a kedvünk az egésztől.
Ekkor beugrott egy nagy klasszikus örök érvényű mondása: váltani tudni kell!
11-kor már az autóban ültünk és irány a tegnapi terület! Dorfgasteinben is havazott de a köd csak fent volt és kevésbé sűrű. Mára kinyitottak még két felvonót, így tudtunk az alsó részeken pörögni, ahol egész jók voltak a látási viszonyok. Tömeg sehol és a hó is tökéletes volt. Legalább 40 centi esett ma reggelig és egész nap szállingózott. Ma nem láttuk a napot és délutánra jelentősen megenyhült a levegő.
Zárás után a felvonó melletti körhüttében nyomtunk még egy Apre'skit amivel még emlékezetesebbé tettük a mai napot.

Tavaszi síelésünk első és harmadik napján is Sportgasteint választottuk. Először jártam itt és mérete, illetve puritánsága ellenére nagyon megtetszett.
Gyakorlatilag egy kabinos lift szolgálja ki a 24 km pályarendszert. (Van még egy csákány, de nem használta szinte senki.)Ránézésre kevésnek és unalmasnak tűnik, de a gyakorlatban nagyon élveztük. Ki a kiváló vonalvezetésű pályák, ki a korlátlan freeride miatt. A pályák 1600 és 2600 méter között terülnek el.
Pénteken volt szebb idő, már a parkolóban a kocsik közt is néhány centi friss hó várt. Azután ki-ki sütött a nap és jó látási viszonyok között síeltünk pályán és pályán kívül. (Nekem a freeride még nagyon új, ám igen bejött. Vasárnapra meg is alkudtam Dáviddal a Nomad lécére. Most épp itt figyel, hogy hová visz az első közös utunk.)
Hatalmas volt a kontraszt, lenn a völgyben a szállásunkon már tavasz, 5 km-rel odébb pedig kemény tél. Napközben síelsz, este pedig szívod magadba a tavaszi virágillatú levegőt a teraszon és hallgatod a madarak énekét.
Vissza a síeléshez: a pályák nagyon hosszúak, ebből adódik hogy a felvonózás is igen hosszú. Egy napba max 12 menet fér bele. Persze ha lecsúszol pályán kívül a völgybe akkor már csak síbusz hoz vissza.
Hütte csak egy volt nyitva a kettőből. Sok időt nem töltöttünk benne, kár lett volna minden elvesztegetett percért. Minden nagyon puritán és mégis kiváló.
A pályákon lézengtek az emberek. A sorbanállás itt ismeretlen fogalom, legalábbis az év ebben a szakában.
Vasárnap sokkal téliesebb arcát mutatta a tél. A hegytetőn süvített a szél, mindannyiunknak az a bizonyos Delta főcím jutott eszünkbe. Reggel mindenhol hó és köd.Ez utóbbi délre már csak a felsőbb részekre korlátozódott, lejjebb már a nap is elő-előbukkant.
Egyre közeledett a búcsú - hihetetlen, hogy itt ez volt a szezon utolsó napja.
A parkolóban sűrű hóesésben, hatalmas szélben vettük le a bakancsokat. Fentről pedig Kudlik Juli figyelt.

A húsvéti hosszú hétvégét Gasteinben töltöttük, szezonzárónkon 4 napból 3 tavaszi, az utolsó pedig téli időjárás jegyében telt. Rövid helyzetjelentés a környék pályáiról, ha valaki esetleg még ide készülne (ápr. 11-18-ig vannak nyitva):

Dorfgastein-Grossarl: harmadszor jártam a régióban, és ismét meg kellett állapítanom, hogy Dorfgastein az abszolút első helyezett a gasteini síterepek közül. Rendkívül változatos, élvezetes pályái többségében közepes nehézségűek, minden igényt kielégítenek. A grossarli és a dorfgasteini oldalon egyaránt igaz, hogy a csúcstól a középső állomásig való eljutásra számtalan különböző variáció kínálkozik, a visszajutást pedig gyors és kényelmes, modern liftek teszik lehetővé. A Fulseckről Dorf felé induló piros pályák nekem különösen tetszettek, magasságuk és fekvésük miatt még a meleg (+10-15 fok), napos tavaszi időben is egészen zárásig kiváló állapotban maradtak, és az új 6 személyes lifttel nagyszerűen lehet pörögni rajtuk (vagy közöttük, igény szerint). A völgybe vezető Tahlabfahrtok egyes szakaszai már-már a síelésre alkalmatlan állapotban voltak a melegnek köszönhetően, de kit érdekel a völgy, ha ráadásul a hegyen vannak a legjobb pályák?!

Schlossalm-Stubnerkogel: hogy a pozitívumokkal kezdjem, kielmelendő a Hohe Scharte nevű, több, mint 10 km hosszú pálya a Schlossalmon, ami még mindig síelhető volt teljes hosszában, ez szerintem kisebb fajta csoda, hiszen a völgyben nem sok hó esett az egész szezonban. Ez a pálya nekem még úgy is megérte, hogy 40 perc, és 4 felvonó kellett a feljutásra, amiből az utolsó 2 személyes libegőt a legkisebb szélfújásra leállították. Ezen kívül a Stubnerkogelről Angertal felé vezető piros és fekete pályákat említeném meg, amelyek jobb hóviszonyok közepette biztosan nagy élvezetet nyújthatnak, tegnap reggel viszont az összetúrt firnre hullott tapadós hóban inkább túlélőshow forgatására lettek volna alkalmasak, mint síelésre. A Bad Gasteini Tahlabfahrt sajnos már nem működött, így arról nem tudok nyilatkozni, talán ráférne már egy hóágyúrendszer, mert az előző két ittjártamkor sem lehetett rajta lecsúszni, pedig nem csak húsvétkor próbálkoztam.

Sportgasteint ezúttal sem tudtam tesztelni, mivel tegnap reggelre kb. 30 cm friss hó esett itt, és a hóesés napközben sem állt el, így nem is ment tovább a kabin, csak a Mittelstationig, és az így használható 2 db pályát is 1 csúszás után elhagyta az a kb. egy tucat lelkes fanatikus, akik a reggel 9-es felvonónyitást megvárták, és nem fordultak vissza azonnal a látási viszonyokat és a hóhelyzetet látván. Ezt követően 10 óra után nem sokkal le is állították a liftet aznapra az érdeklődés hiányára való tekintettel. Talán majd legközelebb itt is sikerül egy jó csúszni. Kár, hogy ők is bezárnak 2 hét múlva, pedig a mostani hóhelyzetet elnézve itt még május elején is lenne síelésre alkalmas hó! Mellékeltem néhány fotót illusztrációként, az egyiken már látható a gyepsíszezon közeledte is!

Kellemes nyarat, és korai szezonkezdést kívánok mindenkinek!!

Dorfgastein

Keseredik számban a sör. Egész hetünket az a felismerés lengi át, hogy vége a szezonnak. Most majd decemberig csak némi gleccser, s meg kell elégedni holmi vízpartok pihentető szándékaival.
A szezonzáró túra utolsó állomása Dorfgastein következik. Csodálatos apró kis echte osztrák falucska. Semmi nagy termál, van egy strand, de annak is be van fagyva a vize. Csavarogva az utcákon látjuk, hogy „már nyílnak a völgyben a kerti virágok” (bocsánat Sándor), s visszavonhatatlanul itt a tavasz. Régen ilyenkor csavargó ösztönöm horgasodott, most nagy erőkkel betűzök a parkírozóba. Láthatósági mellényt viselő emberke integet a sapkájával, de többet beszélget, mint irányít. Egy ukrán parkol be mellénk, nem először találkozunk a hómezőkön. Fiai szeretik a kakaót, felesége tűrhetően síel, ő pedig elvan a Lexusával.
Csodák csodája itt még a völgyállomásnál is működő gyermekpark van, s nem vízzel, hanem hóval. Több, mint biztató.
Nem vagyok a kilométerek híve, ezért nem tudom, de úgy sejtem ez a héten meglátogatott pályák közül a legnagyobb.
A fülkés felvonó vidámkodó lendülettel visz felfelé. Középső állomás, aztán a tető. Amerre nézek kitűnő pályák és hó. Feleségem lábában még bent van Sportgastein jege, ezért egyedül indulok felderítő útra. Minden rendben. A pályák járhatóak, a hó kellemes.
Ezen a pályarendszeren is megtalálhatjuk a már többször emlegetett kiváló átcsúszási lehetőségeket. Aki akar folyamatosan váltogathatja a nyomvonalat, mindig más pályán síelhet le. A Fulseckről lefelé találni egy kellemes fekete pályát, Adrenalin a neve. Kár, hogy felületén néhány helyen barna már a hó, s a vége kicsit furcsa. Ha valaki nem vizsgálja meg előzetesen a felvonóból, bizisten berobog a pálya végén a fák közé. Talán nagyobb hónál ez nem így van.
Reggel még minden pálya jól járható. A pályarendszer a Fulseck vagy a Kreuzkogel (érdekes, ugyanaz a neve, mint Sportgasteinnnél csak 650 méterrel alacsonyabb) tetejéről jól áttekinthető és impozánsnak mondható.
Kavargásom során összeakadok egy török fazonnal. Nevezzük az egyszerűség kedvéért Alinak. Bemutatjuk egymásnak feleségeinket, érdekes mindkettőnknek egy van. Ali első kérdése, hogy honnan jöttünk, második, hogy mi van nálunk a válsággal, a gazdasággal. Úgy látszik kitűnően működik az országimázsunk. Sokat hívnak telefonon, s az előzőek miatt mindig titokzatos mosollyal veszem fel, odasúgva: biznisz. Pedig dehogy az, csak valami olyan, ahogy nálunk az üzletet a „nagy” cégek elképzelik. Ali most tanul síelni. Hatalmas akarattal veti magát a küzdelembe, felesége után a pirosoknak is nekilát. A küzdelemben gyakran alulmarad, de mindig feláll. Többször találkozunk még a nap folyamán, s mindig örömmel kiált nekem: Élek! Ez sítudását tekintve nem is kis teljesítmény.
A nap egyre magasabban van. Már 18-20 fokot mutat a hőmérő. Egy lengyel a hütte teraszán RSZ (nem katonaviseltek számára rövidszárú) alsógatyában és zokniban kever.
El kell innen menni, s befejezni a szezont. A reggel látott barna foltok sokasodnak, a hó buckákba halmozódik. Több fiatal leányzó ruháját a derekán megkötve síeli. Nem tudom, ki pénzeli ezeket, hogy nem telik nekik egy kevésbé feszes és hosszú ujjú blúzra?
Szedem a sátorfámat. Végeredményben nem volt rossz a hét. Ha rangsorolni kellene, akkor Bad Hofgastein és Dorfgastein állna elől, majd Bad Gastein következne. Sportgastein inkább egy egydélelőttös kirándulás címkéjét kapná. Számomra a szezon befejeződött. Sok kellemes élménnyel lettem gazdagabb, combomban dúltak a savak, de megérte.
Remélem mindenkivel találkozom a jövő szezonban, ha nem is a sípályán, de itt a sielok.hu-n.
Reggel kocsiba ülök, s a feszes blúzt viselő leányokat bámulva vidáman tűzök haza. Elvégre tavasz van, s annak is vannak örömei.

Csabor

Sportgastein

Szezonzáró túránk egyik napján Sportgastein felé vettük az irányt. Ha meleg van, majd segít a fizika, hisz a Kreuzkogel majd 2700 méter magas, tehát ott biztos hidegebb van, mint Bad Gastein és Bad Hofgastein területén.
Nekieresztettük a lovakat a hegynek. A térképen láttam egy útvámszedő helyet. Gondoltam valami kellemes műemlék, amit majd szépen körbejárunk. Megint a naivitásom áldozata lettem. Ez funkcionált! Megállítanak és személyenként 4 eurót kérnek. A fizetéstől egy jó bérlet mentesít. Én rutinnal mutattam a bérletünket, a perzekutor pedig unottan intett. Tanulság, ha nem busszal megyünk, már előre vegyük meg a bérletet. Ez a Ski Amade bérlet úgyis sokfelé jó, talán a Normafához nem, de ezen a vidéken mindenhol lehet menni vele.
A felfelé vezető út további részén három alagút található. Sziklába vájt, robbantott, a maga nyerseségében megmaradt, világításnélküli képződmények ezek. Mintha a pokolba tartanánk. Pozitívabb megközelítéssel bármely pillanatban előbukkanhatna a medve, s mindenkit kizavar a barlangból.
Mint minden nap kicsit korán vagyunk. Szállásunk önellátó, így nem kell várnunk a reggelire. Mint korán ébredő emberek így saját magunknak osztjuk be az időt. Feleségem reggel megkapja a konyhában lenge ruhában szorgoskodó, gömb alakú férfi látványát, én pedig a pályánál felébresztem a felvonókezelőt. Mindennek van valami előnye.
Fenn a pályánál kellemes parkírozó és hó vár. Irány a fülkés felvonó, amely egy közbenső állomást beiktatva felvisz a hegyre. Megjegyzem ezen kívül csak egy csákányos áll a síelni vágyók rendelkezésére. Talán ebből is látszik, hogy nem egy nagy terep. Tudom, hogy ez fogalmilag zavaros, de mintha egy hegyoldalon leereszkedő völgyben lenne a pálya. Talán ennek köszönhetően itt még mindent hó borít. Ez jó jel.
A pályákról sok mindent nem lehet elmondani. Kevés pálya van, de azok, jó vonalvezetésüek.
Talán a fizika oktatás Európa más részeiben is erős, mert itt aztán elég sokan voltak. A felvonóból csak úgy özönlött a nép, mert a parkírozó a délelőtt folyamán megtelt.
A tömeg más megoldás nem lévén a Kreuzkogel tetejéről indult alá. Itt vált valóssággá a sejtés, hogy a felülről kitűnőnek látszó, tükörsima, kitűnően kezelt hómező minden tulajdonsága igaz a hómezőt kivéve. A felület olyan volt, mint egy hokipálya felülete a hirtelen halál után. Ez szép és jó, de nem mindenki szereti és nem mindenki tud síelni rajta.
A tömeg nagy része az S1 kék pályán próbált leereszkedni. A pályának több olyan szakasza van, ami oldalirányban is erősen lejt. Ezek előtt komoly embercsoportok latolgatták a lejutás esélyeit. A keskenyebb részeken bőven akadályozva egymást. Ez a pálya jelen körülmények között csak nagyon sötétkéknek volt minősíthető.
A pálya felületéről elmondottak mindenhol érvényesek voltak. Folyamatosan mentek a gépek, kezelték a pályát, a buckásodást meg tudták akadályozni (kialakulásának kicsi volt a valószínűsége), de a jéggel nem tudtak mit kezdeni. A jég felületén lévő 3 mm-es porhót lengedezve fújta a szél.
Ha az ember folyamatosan más pályákat akar kipróbálni itt nem tölt el sok időt.
A hütte ellátottság szinte siralmasnak mondható. Az egyik világkiállításra készült Atominium (azt hiszem ez a neve) épületének kicsinyített torzói láthatók vagy két helyen, aztán megállt a tudomány. (ezekben még WC sincs)
Feleségemnek nem feküdt a terep, én pedig ezt a síelést vele akarom végigcsinálni. No meg otthonról is kedvetlenítő hírek érkeztek (ne vigyen mobiltelefont az ember a pályára, mert hülyén néz ki, amikor a hegyoldalon kapaszkodva telefonál), ezért dél táján elhagytuk a területet. Ennyi idő alatt ez a pályarendszer bőven bejárható.
Összefoglalva a pályarendszer kitünő. Az a kevés pálya, ami van nagyon jó (kivéve a piroskára hajazó S1 kéket). Itt még sokáig lesz hó. Érdemes ide eljönni, de manapság egy előzetes lécélezés nem árt.
Lefelé ismét élvezkedtünk az alagutakban, de Maci Laci most sem jött el.

Csabor

Bad Gastein

Valami jó szezonzárót szerettem volna összerittyenteni magunknak. Mindent megtettem az ügy érdekében. Zala felé indultam, feltölteni pálinka készleteimet, s onnan a kis kitérő után irány Bad Gastein.
Faltuk a kilométereket, tapasztaltam, hogy ebben a szezonban kedvencemmé előlépett Schladmingban a parkírozóig le lehet csúszni, egész kellemes hóviszonyok között. Én csak mentem s egyre inkább furcsa érzés kerített hatalmába. Az úton folyamatosan kerülgetnem kellett a kerékpározókat, már a hegyek között jártunk, de még mindig szép számban vonták el a vezetéstől a figyelmet lenge blúzban flangáló leányzók. A hőmérő 19-20 fokot mutatott, néha hátranéztem, hogy véletlenül nem kötöttem-e fel két bicót a kocsira, s kezdett bennem derengeni, hogy nem ez lesz életem legjobb síelése.
Bad Gastein kellemes város. Tele van színvonalasabbnál színvonalasabb szállodákkal. Érdekes, hogy egy termálfürdőből jó marketinggel mi mindent ki lehet hozni. A város egy rendkívül zeg-zugos völgyben fekszik. Selmecen járja az a mondás, hogy ha kikötöd a kecskédet a ház kéményéhez, az a szomszéd telkén legel. Itt kecskét nem láttam, ezen a helyen a kecsketulajdonosok valószínűleg a jövedelmüket költik el. Azt lehet is, mert itt minden drágább, mint általában. Egy sportboltban láttam egy középkategóriás lécet 1200 eu-ért. Persze ezért a potom összegért kötést nem adnak hozzá. A városban gyakorlatilag normális parkírozó helyet nem lehet találni. Mivel a mi szállodánknak nem volt saját parkírozó helye, a máskülönben kitünő (10 emeletes) parkírozó házban dekkolt a kocsi. Ez nem szerepelt a költségvetésben. A síbusz ellátottság kitűnő, a puccosabb szállodáknak saját kisbuszaik vannak. Egy kávé a Ritz teraszán, s irány a pálya. Kár, hogy nem kávézom.
Körbenézve a területen meg kell állapítanom, hogy ez nem egy magyar fészek. Láttam vagy 3 magyar kocsit, s egy gyermeket, aki anyja sipító tiltakozása ellenére 400 méter vegyest akart leúszni az Angertal játszóterén. Ide főleg lengyelek és csehek járnak. A csehek rátarti népek. Többször kidobták előljáróikat a várablakon, de amikor az asztalodhoz ülnek nem kérdezik meg, hogy van-e hely, s távozáskor sem köszönnek. Bizonyára így szocializálódtak, ez meglátszik a síelésükön is. Oroszokat viszont nem láttam, csak utódállamosokat.
Bad Gasteinben a sípálya parkírozóját könnyű meglátni. Meglátni könnyű, de bemenni kicsit véleményes. Én két kört tettem a városban, mert nem hittem el, hogy egy keskeny, szakadt alagúton kell átmennem csak úgy juthatok a parkírozóhoz. Ha odaérsz már minden korrekt. Kellemes a fogadóállomás, minden igényt kielégít. A síléctartók fémből vannak, hiába gazdag helyen még a fabudi is savállóból van.
Az már az elején látszik, hogy az alsó állomásra lesíelni nem lehet. Van ott egy kis pálya (B13) ahol rövid ujjú polóban és farmerban bohóckodnak egyesek, de a hegyoldalon csak foltokban találni havat. Itt megtörténik velünk a szégyen, hogy felvonóval jövünk le a hegyről. (a B14-es pálya lezárva)
A felvonó gyönyörű. Mozgólépcső, meg amit akarsz. Beszállva érezzük, hogy az ülések fűtöttek. Van az a luxus, ami már túlzás. Kinézegetve látom, hogy ha nem szeretem a barna havat, akkor a középső állomásra sem csúszom le.
A hegy tetején jobbra vesszük az irányt. A B19 és B22 pirosok nagyon kellemes pályák lehetnek télen. Most is látni, hogy kellően előkészítették, de reggel fagyos, egy óra múlva már buckás és puha.
Kár ezért a hegyen uralkodó +7-8 fokért. Lemegyünk az Angertal síközpontba. Kellemes közlekedési csomópont, minden földi jóval. Itt át lehet menni a szomszédos hegyre, de azt másik napra halasztjuk. Célunk az, hogy kishajó vezetői jogosítványt szerezve tudjunk közlekedni az olvadó hóban a sícentrumból induló felvonók között.
Újból felérve a tetőre leereszkedünk a B18-on, ami szebb időkben kitünő pálya lehet. A tanulóknak ajánlom a B11 pirosat, ami kellemesen ereszkedik alá, s a Stubnerkogelről a B15 kéken könnyű megközelíteni.
El kell még mondanom, hogy mindenhol találhatók az egyes pályák közötti átcsúszást biztosító utak. Gyakorlatilag mindenhonnan el lehet jutni bárhova, s mindenki a tudásának megfelelő útvonalat választhat. A felvonók kitűnőek, mindenhová kényelmesen el lehet jutni. Van a deszkásoknak élvédő zacsi, ahogy az dukál. Tömeg az nincs.
A pályarendszer jó időben csodás lehet. A B18-at egyszer normál körülmények között is kipróbálnám, de mivel nem langyos vízre vaxoltam két óra felé abbahagyjuk a buckák megmászását. Kicsit megrázott a dolog, hogy én, mint az egyéni védőeszközök használatának feltétlen híve, sisak és kesztyű nélkül, kigombolt dzsekiben síeltem. Persze, mert már úgy éreztem magam, mintha a strandon neoprén ruhában grasszálnék. Ilyenkor már le kell menni a hegyről, vagy inni valamit.
A következő nap ismét a pályán talál bennünket. Néhány száz métert emelkedve gyönyörű sűrű ködbe merül a felvonó. A Stubnerkogelről megkiséreljük az átcsúszást a B15-ön a B11 felé. Előre megyek, s mutatom az irányt. Feleségem 10 perc múlva hív telefonon, hogy mivel nem lát semmit visszagyalogolja azt a 100 métert, amit lecsúszott. Megbeszéljük, hogy a felvonó középső állomásánál találkozunk. Életem egyik meghatározó élményét élem át, míg lecsúszom, mászom a középső állomásig. Néha azt sem tudom merre lejt a pálya. Vagy két métert látok előre, vagy hátra? Aztán már kerülgetni kell a barna foltokat. Aggódom, hogy eltévedek, ellenőrzöm zsebemben a túlélést biztosító Cerbona szeleteket, s végül remegő inakkal megérkezem a középső állomásra. Feleségem nemsokára jön a fülkében állva, mint egy viking hajós, s leereszkedünk.
Úgy döntök, hogy én fogom legyőzni a hegyet. Bár egy nap nem szeretek kétszer síbakancsot húzni, autóval átmegyünk az Angertal síközpontba s ott próbálkozunk tovább.
De ez már a Bad Hofgasteinről szóló történet.
Összefoglalva, akit a zongora körül kergettek kiskorában, mert rossz ujjára húzta a brilles gyűrűt az itt biztos jól érzi magát, aki a családiasabb helyeket szereti, annak ezt a terepet nem ajánlom. A hó biztosság szerintem nem elég jó, de „télen” a pálya minden igényt ki tud elégíteni. Bár a pályák kitűnőek a hangulat miatt nem ez lesz a kedvenc pályarendszerem.

Csabor