Címoldal Fotók Videók Mobil

Sznyezs - Moszkva (beltéri) Oroszország

Sípályák hossza: 400 m
Liftek száma: 2
1 1
Sznyezs - Moszkva (beltéri) sítérkép
Síterep értékelése:      Még nincs értékelve     

Hosszú évek teltek el azóta, hogy elkezdték tervezni Moszkva első fedett sícsarnokát. Az építkezés sem ment a legsimábban, sokszor kellett módosítani a határidőkön, de végül is 2008 március elején sikerült átadni a város új büszkeségét, amely az üzemeltetők szerint Európa legnagyobb ilyen jellegű építménye.

Mondhatni, hogy egyelőre még szinte a semmi közepén húzták fel az oroszok a moszkvaiak első fedett sípályáját, hiszen az új csarnok mellé hamarosan lakóházakat is építenek majd, és a csarnokot átadó polgármester szerint két és fél éven belül elkészülnek egy 50 000 fős modern lakóteleppel is a sícsarnok körül.

A létesítmény természetesen impozánsra sikeredett méreteit tekintve is. A 24 000 négyzetméter alapterületű (kb. négy focipálya) csarnok a Pavshinskaja völgyben terül el. Egy négyszáz méter hosszú és hatvan méter széles pálya található benne, amelynek a szintkülönbsége 65 méter, amely igen komolynak mondható ebben a kategóriában. Az is érdekes, hogy a két kezdőlift mellett, egy modern négyszemélyes ülőszékes viszi fel a síelőket a pálya tetejére.

Külön parkot is használhatnak a snowboardosok, ahol egyszerre ötvenen férnek el, az egész komplexumban egy időben hatszázan csúszhatnak. A csarnokban állandóan 5 és 7 fok között van a hőmérséklet, a hó készítéséről három nagyteljesítményű gép gondoskodik, amelyek egyenként napi 30 tonna havat képesek előállítani.

A sípályákat speciális hőszigetelt üveggel választják el a többi létesítménytől, a pályák mellett felépült egy aquapark, jégpálya, bowling pályák, konferenciatermek, vendéglők és játszóterek.

A Sznyezs névre hallgató létesítményben nem olcsó csúszkálni. 2010-ben egy óra csúszkálás 500-900 rubelbe kerül.
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Szálláskereső
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?

Gleccserre megyek csúszni.
Elutazom a déli féltekére, ahol tél van.
Vízisíelek / Wakeboardozom.
Görkorizom / gyepsízek.
Nyáron is a hegyeket járom, gyalog vagy kerékpárral.
A síelők.hu-t nézegetem és tervezem a következő telet.
Kövess minket: facebook twitter
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 37 vendég és 1 regisztrált felhasználó látogatja.
www.sielok.hu © Copyright 2000-2012 - Perfect Team / Síelők Bt.
Hungarian Quality Content Kiváló magyar tartalom Év honlapja 2009 eFestival 2005 I. díj eFestival 2009 - Felhasználóbarát honlap User Friendly Website