K2 Funsports Club
K2 Funsports Club
A K2 Funsports Club 1994 óta működik Budapesten. Alapítói részben lelkes, versenyzőmúlttal rendelkező fiatalok, másrészt idősebb, a sport területén jártas, tapasztalt szakemberek; edzők.
Megalakulásunk óta táborokat, programokat, versenyeket szervezünk, valamint a gyermekeknek folyamatos, egész évben űzhető edzéseket tartunk öt sportágban (futás, úszás, sí, vitorlázás, kerékpár). Kizárólag képzett és elhivatott oktatókkal dolgozunk, a motivált, lelkes fiatalok és a nagy tapasztalattal rendelkező idősebb szakemberek összetartó csapatmunkát végeznek. Egyesületünk leginkább a biztonságot, a jó hangulatot és a magas szintű síoktatást tartja szem előtt. Mindenki igénye és tudása szerinti csoportban síelhet kezdő-, középhaladó-, és haladó szinten, természetesen a gyermekek és a felnőttek külön-külön. Az oktatás 2-2,5 óra délelőtt és délután egyaránt, amely a hazai kínálatban egyedülálló. Tapasztalataink szerint a legtöbb haladó síelő is megérzi az együtt sízés örömét, és inkább ő is az oktatóval tart. Az egész napos mozgás kiegészítésére esténként is kínálunk fakultatív programokat (uszoda, szauna, videofilmek vetítése és egymás mozgásának elemzése, közös játékok). A táborok végén háziversenyt tartunk, amely minden alkalommal kellemes izgalmakat tartogat, és biztosítja a búcsúeste jó hangulatát az egész társaság számára. Bővebb infó: http://www.skiing.hu/oktatas/sioktatas Kapcsolódó egyesületek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
Kapcsolódó fotóalbumok:
Kapcsolódó videók:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s h i r d e t é s
MátraszentimreTavaszi ajánlat: 2 éj szállás, wellness, svédasztalos reggeli és vacsora: 46 000 Ft /2 fő!
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Innsbruck sírégióKirándulás, rafting, wellness, kerékpározás, városnézés! Szállás Innbruck óvárosában!
Kreischberg - MurauSzállás, félpanzió, wellness, masszázs: 99 € /éj 2 felnőtt és 2 gyerek részére!
További szállásakciók »
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |