Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Nudisí - Spóroljon! Síeljen ruha nélkül!

2007. február Patrick Thorne

A meztelenkedés és a mínusz fokok nem mindenkinek tetsző párosítás. A többség a többrétegű ruházatban, a szél- és vízzáró termoanyagokban hisz. Pedig lehet ezt másképpen is csinálni, egy csomó pénzt és időt megtakarítva azzal, hogy ruha nélkül vágunk neki a lejtőknek!

Sajnos e forradalmi ötlet a síközpontok többségében illegális, de nem így Ausztriában, Obertraunban, ahol a világ első nudistasípályája működik. Az eldugott völgyben kijelölt, 1700 méterről induló és négy kilométeres lejtőn a két legnagyobb veszély, amely a síelőkre leselkedik, az, hogy túlsúlyos németek nyomják őket agyon, vagy a közeli malom felé tartó nyugdíjas csoporttal találják magukat szembe.

A helyiek szerint a nudistasiklásra a napsütéses idő a legalkalmasabb, lehetőleg még március előtt. Ekkor még ugyan erős hidegek is előfordulhatnak, de nem fenyeget a leégés veszélye. Márciustól kötelező a fényvédőkrémek használata.

A nudisízés itt tehát egyfajta megfontolt mérlegelést igényel: elkerülni az intim fagyást a szezon elején vagy az intim leégést később?

A nudista sízők és deszkások számára egyelőre meglehetősen korlátozottak a lehetőségek, de jó hír, hogy egyre több központ engedi vendégeinek, hogy - ha nem is teljesen, de - részben levetkőzzenek. Csak tudni kell, hogy hol mit szabad!

Január végén Kalifornia lehet jó választás, amikor Squaw Valleyben a Hot Dog - The Movie 1983-as forgatásának évfordulóját ünneplik, többek között egy nyílt versennyel a településen keresztül, melynek során a (már csak a hideg miatt is) bátor versenyzők alsóneműben küzdenek a díjakért.

Ahogyan melegszik az idő, a világ nudisízői a Colorado állambeli Copperre koncentrálnak, ahol minden áprilisban megrendezik a legendás Eenie Weenie Bikini-versenyt, immár két évtizede. Az indulók között sízők és snowboardosok is akadnak, akik zenére adják elő magukat.

Telluride-ban Bikini Slalom néven rendeznek hasonló bulit, hasonló múltra visszatekintve, itt azonban a közelmúlttól már férfiak is benevezthetnek - tangában! A legjobbakat arany bikinivel és arany tangával tüntetik ki.

A szintén amerikai Crested Butte évekig híres volt az áprilisi, tömegeket megmozgató szezonzáró nudisíelésről. Ekkor a sízők és a deszkások ledobták ruháikat, ezzel ünnepelve az elmúlt szezont, illetve az örömteli tényt, hogy e napon ingyenesen használhatóak a felvonók. Az első vetkőzésre egyébként 1973-ban került sor. Egyszer azonban minden jó véget ér. 1998-ban sajnos a központ tulajdonosainak véget kellett vetniük a szép hagyománynak, történt ugyanis, hogy a felhevült tömegben verekedés tört ki. A meztelen, részeg síelők egy csoportja sörösüvegekkel dobálta a rendőröket és épületeket rongált meg (de "szép" is lehetett!).

Ma bárki, aki levetkőzik a síközpontban, gyorsan letartóztatásban találhatja magát, mivel megsértette az állam azon törvényét, mely megtiltja a meztelenséget olyan helyeken, ahol alkoholt árulnak. Crested Buttle szóvivője szerint szó sincsen prüdériáról, egyszerűen csak szeretnék elkerülni a hasonló incidenseket.

Az Egyesült Államok keleti partján még a félmeztelenség is ritka, mégis itt, Killington síközpontjában, a négyüléses Skye Peak felvonó mellett "virágzik" a melltartófa, melyre a liften utazók dobják fehérneműjüket, valamilyen ismeretlen, modern hagyományt követve.

A központ illetékese nem tudja a választ a kérdésre, hogy a síző hölgyek vajon útközben válnak meg ruhadarabjuktól, vagy esetleg egy második melltartót visznek magukkal az útra, mindenesetre a szezon végére igen színes képet mutat a fa.

Schönfelder: alpesi nudizmus

Az osztrákok fenegyereke, a technikai specialista Rainer Schönfelder "élesben" is letesztelte az idei rendkívüli téli "hőséget". A 29 esztendős síző Svájcban, a wengeni Lauberhornon mindössze egy pár sílécet, bukósisakot és szemüveget viselve, anyaszült meztelenül siklott le az osztrákok egyik edzésén. A kétszeres olimpiai bronzérmes versenyző később elárulta: a fizioterapeutájával kötött fogadás része volt a meztelen sízés. Schönfelder ugyanis megígérte a szakembernek, ha gyorsan enyhülnek egy korábbi sérülésből adódó fájdalmai, ruha nélkül síel le a wengeni lesiklópályán. "A fotóst sajnos nem vettem észre. Ez egy magánjellegű fogadás volt, a közvéleményt nem akartuk beavatni" - magyarázkodott Schönfelder, miután napvilágot láttak a meztelen felvételek.

KOMMENTEK
landsurfer | 2012.12.31. 11:45
...a skót változat: ruha és léc nélkül, seggen csúszva....:-)))

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.